Az MDF II. Országos Gyűlésén 1989. október 20-án tartott politikai beszámoló. Az országos gyűlésen a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen több száz küldött vett részt az ország minden részéből. A beszédet a Magyar Televízió – adását megszakítva – röviddel elhangzása után, 1989. október 20-án délután teljes egészében közvetítette felvételről.

Elnök úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országos Gyűlés!

Amikor elvállaltam ezt a beszámolót, és elvállaltam, hogy megtartom a magyar bel- és külpolitikai helyzetről rövid tájékoztatásomat, akkor az igen tisztelt Országos Elnökség javaslatát nem ismertem. Éppen ezért a felelősségem különleges.

Nehéz percekben és nehéz órákban a magyar Országgyűlésben eltöltött többnapi megfigyelői működés után állok Önök előtt, hogy elmondjam mindazt, amit gondolok Magyarország kül- és belpolitikai helyzetéről ezekben az órákban.

Feladatom hálátlan. Szónokok, az ékesszólás mesterei után kell szólanom: Szabad György professzor, Csurka István, és azon külföldi vendégeink beszéde után, akik mind emelkedett mondatokban méltathatták napjainkat.

Nekem hálátlan szerep jutott, annyira hálátlan, hogy unalmassá kell tennem a beszámolót, mert most és ezekben az órákban kemény realitásokról kell szólnom. Lehet, hogy ünneprontó lesz, lehet, hogy nem fog Önöknek tetszeni, de én akkor is az igazat akarom mondani, legalábbis azt, amit gondolok.

Először is azt szeretném elmondani, hogy csodálatos hónapokat és csodálatos másfél esztendőt éltünk meg, olyat, amelyre valóban nem számítottunk. Az 1956 óta eltelt időszakban reményeink megvoltak, nem változtunk, de nem hittük még ezelőtt másfél esztendővel sem, hogy most és itt már ennyi mindenről szó lehet. Éppen ezért nemcsak a boldogságunk, nemcsak az örömünk lehet teljes, de a felelősségünk is.

Magyarország földrajzi helyzete nem változott azóta, hogy Árpád idevezette ezt a népet. Olyan törésvonalában élünk Európának, ahol voltak könnyebb és voltak nehezebb esztendők, de a körülmények, a felelősségünk és történelmi küldetésünk sohasem változott, és nyugodtan mondhattuk azt, hogy mi itt mindenkor Európát szolgáltuk. Amikor váratlanul az a megtiszteltetés ért, hogy az Európa Parlament frakciója előtt tarthattam egy előadást – méghozzá az Európa Parlament kereszténydemokrata frakciója előtt –, azt mondhattam: Hölgyeim és Uraim, ez Önöknek lehet, hogy politikai program, Európa és a kereszténység, de az én nemzetem számára ez egyszerűen maga a történelem. Mi itt Európa e sarkában mindenkor Európáért és a keresztény Európáért küzdöttünk.

És ezt nem valamiféle kizáró szándékkal mondtam, még kevésbé valamiféle egyházhoz kötődő szóval. Egyszerűen arról van szó, hogy Európában az ateisták is keresztények. Európa kereszténysége kultúrát, etikát, szemléletet jelent és ez felekezeti különbség nélkül mindnyájunk közös Európája, és nekünk ezért kell küzdeni.

És ilyen körülmények között kell arról szólnom, hogy mit jelent ma, 1989-ben, a mi felelősségünk. Ez azt jelenti, hogy itt vagyunk egy olyan államban, amelyben a pártállam és az állampárt megroskadt, elkorhadt. De azért ne felejtsük el azt, hogy éppen maradványaiban is veszélyt rejthet magában, és segítenünk kell nemcsak magunkon, de azokon is, akik e tekintetben is a megújhodásért küzdenek.

Itt 40 esztendei totális diktatúra után – amelynek voltak szigorúbb és voltak enyhébb napjai, mert Haynau, Bach és Schmerling sem jelentett azonosat 1849 és 1867 között – az alkotmányos Magyarország megszületése lehetett és lehet mindenkor csak a célunk.

Mi most ebben értünk el eredményt, és az eredmények közepette kell arra gondolnunk, hogy mit jelent számunkra a külpolitikai helyzet.

Alkalmunk volt nemcsak külföldön járni, hanem fogadni Magyarországon a különböző országok vezető politikusait. Mindazokat, akik lelkesítő, biztató szavakat mondtak nekünk, és mi barátként fogadtuk őket, és garanciának érezhetjük és érezzük a barátságukat. De azért tisztában kell lennünk azzal, hogy hol vannak a határok, és mit jelen számunkra az, amit mi úgy nevezünk, hogy „a demokratizálásért harcolunk, a demokratizálás a célunk és a demokratizálás folyamatában számítunk a világ segítségére”.

Ez azt jelenti, hogy a demokratizálás mellett kül- és belpolitikai szempontból egyaránt a stabilitás a másik szó. Ha ebben az országban a demokratizálás, a demokratikus jogállam, a független magyar államiság nem párosul a politikai stabilitással, a politikai felelősséggel, és ha hagyjuk elharapózni a szabadosságot és hagyjuk az irrealitások mezejére tévedni ezt az országot, akkor a történelem felelőssége is a miénk lesz.

A magyar politika büszke lehet arra, hogy az alkotmányosság, a szabadság mindig szerves része volt a mi politikánknak. A magyar történelmi alkotmányosság nem ismerte az abszolút monarchiát. Ez a nép mindig csak szabadságban és alkotmányosságban kívánt és tudott élni. És ezt tudnia kell barátainknak és ellenfeleinknek egyaránt!

De van a magyar politikának, mint annyi más nép politikájának is három nagy veszélye, és három gyenge pontja. Az egyik az opportunizmus, vagyis a gyávaság.

A gyávaság is mindig velünk volt és voltak gyávák és opportunisták, akik hajlandók voltak idő előtt engedni, és akikben nem volt kitartás. A Magyar Demokrata Fórumnak és a magyar nemzet jobbik felének sohasem volt köze az opportunizmushoz.

De van egy másik hibája is ennek az országnak és ennek a népnek a politikában: a doktrinerség. Az a doktrinerség, amikor a valóságtól elrugaszkodva, elméleti elképzelések foglyaként, realitások nélkül, politikai fantazmagóriák, vagy egyszerűen csak teóriákban gondolkodva sodorták veszélybe ezt az országot.

Ez is idegen kell, hogy legyen tőlünk, mert nincs veszélyesebb, ha a politikát nem a politikáért felelősek, hanem bármi nagy tudással, bármilyen intellektuális adottságokkal, de a politikai gyakorlat és realitás ismerete nélkül akarja ezt bárki tévútra vezetni. Voltak ilyenek jobbról és balról ebben az országban, nekünk egyikhez sem lehet közünk!

És az opportunizmus és a doktrinerség után a harmadik nagy veszély, amely mindig előfordult, és szeretném hinni, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak ez sosem lesz sajátja: a kocsmapolitika. Az egymás „überolása”, az a politika, amikor megelégszünk azzal, hogy jó nagyokat mondunk, és aki nagyobbat tud mondani, annál bátrabb. És hogyha jó nagyot tud mondani, akkor röstelli a másik magát, és mond még nagyobbat. De amikor eljön a nehéz óra, a számonkérés ideje, a nagyszájúak nemegyszer összeomlanak.

Ilyen körülmények között nekünk tudni kell azt, hogy hol vannak a határok. Magyarország célja természetesen és egyértelműen az, hogy most megújhodjunk, minél előbb, garanciákkal: szabad Magyarország legyen! Jogállamiság, nemcsak kimondva a törvény által, mert ahogy Eötvös József mondta, a demokráciát nemcsak kimondani, hanem organizálni kell, mégpedig sürgősen.

Mi a garanciánk?

Külpolitikai garanciáink között elsőrendű garancia ma az amerikai–szovjet viszony.

Az az amerikai–szovjet viszony, amelyik jelenleg kedvező minden nemzetközi politikai változásra, és ahol az amerikai külpolitika figyelembe veszi a szovjet belső változásokat, felelősséggel – és ugyanerre törekszik a szovjet politika is láthatólag. És ez a szovjet–amerikai politika, ez az együttműködés, egymás politikai álláspontjának folyamatos egyeztetése lehet e kis nemzet számára is a garancia. És éppen ezért jelentős esemény, hogy a megnyitónkon együtt ülhetett itt – és egymástól nem távol Palmer nagykövet úr és Sztukalin nagykövet úr is!

De nem kevésbé fontos számunkra Nyugat-Európa, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, valamint az egész világ együttműködése és szoros kapcsolata. Szólottak előttem ezeknek az országoknak a képviselői is, és amikor erről beszélek, akkor az Európai Közösségről, az Európai Közös Piacról, az Európa Parlamentről, s a mi közös európai hazánkról is szólni kell. Ez a Közös Európa segítségünkre tud lenni az Egyesült Államokkal és más ipari országokkal együtt, hiszen közismert, hogy összefogott a 24 ország annak érdekében, hogy a Közös Piac szervezetén keresztül segítse Magyarország megújhodását gazdaságilag, pénzügyileg, tudományos életét, az infrastruktúra kiépítését, mindazt, ami egy modern Magyarország megszületéséhez szükséges.

De ne felejtsük el azt, hogy ezt a segítséget nem kapjuk, ha bármilyen katonapolitikai, vagy egyéb külpolitikai összeomlás, vagy lehűlés, vagy egy hidegháborús korszak következne. Ne legyenek illúziói senkinek, hogy Nyugat-Európa, Amerika vagy bármelyik ország ebben az esetben másképp cselekedne, mint történelmünk folyamán annyiszor.

Ez a mi felelősségünk, hogy nem katonai, nem egyéb segítségre számíthatunk, hanem arra, hogy józan külpolitikai felméréssel megteremtjük a feltételeit annak, hogy ők segíthessenek bennünket, mert békés körülmények között, a békés átmenetben, a demokratizálásban mellettünk vannak. Ezt kifejezésre juttatta nekünk Bush elnöktől kezdve bármely nyugati politikusig, aki körünkben megfordult, és Önöknek is ezzel tisztában kell lenniük.

Ez az a külpolitikai realitás, amit nekünk is tudni kell, és amit lengyel testvéreink is pontosan tudtak. Ha nem is azonosak pontosan a feltételek és a körülmények, de érdemes azért a nagy Szolidaritással, a Solidarnosc milliós tömegével szervezett Lengyelország példáját is figyelembe venni a realitások útkeresésében.

Ilyen körülmények között kell arra gondolnunk, hogy mi nem adjuk fel külpolitikai programunkban a magyar semlegesség utáni vágyat, mi kívánjuk a magyar semlegességet, mert mi mást kívánhat ez a kis nemzet, mint hogy független, szabad és semleges legyen Európa közepén, de azt is tudni kell, hogy a semlegesség egyetlen ország esetében sem volt proklamáció kérdése sohasem a történelem során, hanem világpolitikai regionális megegyezések és körülmények által megszületett lehetőség.

És addig, ameddig ez nem születik meg, nekünk azért kell küzdeni, hogy egy modernizált formájú varsói paktumban is olyan helyet találjunk, amelyik biztosítja hadseregünk önálló nemzeti jellegét. Biztosítja határainkat minden irányból, és biztosítja azt is, hogy ide ne vonulhassanak be idegen csapatok, és bennünket ne vethessenek be még egyszer más népek ellen!

Gazdasági téren Magyarország válságban van, és súlyosabb válság felé menetel. A gazdasági válság szociális válsággá válhat, és egy gazdasági és szociális válság mindnyájunkat elsodorhat. És ez ellen az elsodrás ellen, amely könnyen, akár neosztálinista restaurációhoz is vezethet, mert a demagógia, a szociális demagógia igen könnyen mozgósít ellenünk is. Ellenünk, demokraták és független gondolkodású politikai mozgalmak ellen.

Ezt mi nem engedhetjük meg, és ezért teljes felelősséggel, teljes elszántsággal azért kell küzdenünk, hogy megteremtsük Magyarországnak azokat a politikai és gazdasági feltételeit, hogy Magyarországon értékeink megmentésével utat találjon ide a nyugati tőke, legyen nyugati beruházás, és emellett megtaláljuk helyünket abban a térségben is, ahova a sors vetett bennünket. Új típusú középkelet-európai politika kialakítására is szükség van, hiszen eddig csak arról volt szó, hogy tagjai voltunk egy szövetségi rendszernek, ahol kötelező normák voltak.

Annak is eljött az ideje, hogy körülnézzünk a szomszédságban, újra megkeressük szomszédságunkban is a barátainkat, újraértékeljük a kapcsolatainkat olyan régi barátokkal, mint a lengyel nép.

De éppen az a fontos, hogy mi ne csak a lengyel néppel, hanem a többi szomszéd néppel is keressük a megújhodó barátságot! És kimondom itt – ahol hivatalos fogadás után már kormányszinten is módunkban volt találkozni a szovjet kormány külügyminiszterhelyettesével –, Sztukalin nagykövet úr jelenlétében, hogy a magyar nemzetnek az orosz néppel és a Szovjetunió népeivel sohasem volt baja. A nemzetek, a népek, az egyszerű emberek megértették egymást a hadifogolytáborokban is, a koncentrációs táborokban is, ahol nemegyszer együtt voltak elítélt oroszok, magyarok, litvánok és minden más nemzetiség.

Minekünk nem az orosz kultúrával volt bajunk soha. Tolsztoj, Dosztojevszkij nekünk majdnem magyar író volt. Itt arról volt szó, hogy egy idegen uralom sohasem rokonszenves, és ha egy idegen uralom nem rokonszenves erőket hoz Magyarországra. Nem velünk keresték a megegyezést a II. világháború után, ami talán érthető a Szovjetunió akkori viszonyai közepette, de most értsék meg azt, hogy nem mi hibáztunk csak, amikor a Szovjetunió ellen hadba vonultak magyar csapatok, de hibáztak velünk akkor, amikor más bánásmódban részesítettek bennünket, mint ami talán megilletett.

Legyen ez a nap arra is indítás, hogy alakuljon a Szovjetunió és Magyarország népei között egy új típusú, független, egyenrangú kapcsolat. Biztos vagyok abban, hogy ahogy a finn népnek korrektebb a barátsága a Szovjetunió népeivel, mint bármelyik népnek, a magyar népnél különb barátot nem találnak, ha szabad kezet adhat a magyar nép a parolázásnak.

Éppen ezért a Magyar Demokrata Fórum a szabadság, a demokratizálás vágya mellett a függetlenséget, a külpolitikai, katonapolitikai biztonsággal, a belső és a külső stabilitással köti össze. Mi stabil Magyarországot akarunk, nem anarchiát, nem olyan anarchiát, amelyből mindig diktatúra született.

Éppen ezért most, amikor október 23-ához közeledünk, különös eseménye ennek az évfordulónak, hogy 40 esztendő után a magyar Országgyűlés éppen október 23-a táján fogadta el az új alkotmányt, alkotmánymódosítás formájában, amely visszaállította a Magyar Köztársaságot, a független demokratikus jogállamot, és őszinte szomorúsággal nyugtáztam tegnap az Országgyűlésen az egyik képviselő szavait: „rosszul érzem magam, hogy az ellenzék, az Ellenzéki Kerekasztal képviselője, a szemben lévő páholyból árgus szemekkel figyeli, hogyan szavazok”. Bevallom, tényleg figyeltem.

És amikor a nemzeti kerekasztal megállapodására hivatkoztunk, meg kell mondanom, hogy nélkülünk a nemzeti kerekasztal nem tudott volna megegyezésre jutni, és nem tartanánk ma itt a megállapodásokban. Nem tartanánk itt, hogy van korszerű európai és hagyományos magyar alkotmányunk, van olyan egyesületi és párttörvényünk, amire büszkék lehetünk, és ki kell vonulnia az Ellenzéki Kerekasztal javaslatának megfelelően az MSZMP-nek is a munkahelyekről.

És most délben, amikor az Országgyűlésből eljöttem, megvártam a szavazást – mert nem volt könnyű –, de sikerült egy csekély módosítással, ami kizárólag csak számszerű. Elfogadta az Országgyűlés az új választójogi törvényt is, amelyik a legközelebb a Német Szövetségi Köztársaság választójogához áll, és amelyik a legkorszerűbb, ami lehetséges.

Ez az Országgyűlés, amelyik már a büntető törvénykönyvet is módosította, a sarkalatos törvények elfogadásával történelmi mérföldkövet tett meg. Ma délután – lehet, hogy ezekben az órákban – már elfogadja a Munkásőrség megszüntetésére vonatkozó törvényjavaslatot. És a Munkásőrség megszüntetésével egy időben arra is megnyugtató választ kaptam, hogy a honvédség már biztosította a Munkásőrség fegyverraktárait is.

Hamarosan bejelentésre kerül az Országgyűlésben az MSZMP, illetve jogutódjának, az MSZP vagyonának elszámolásáról a kötelezettségvállaló bejelentés, ami alapján nyilvánosságra hozzák a teljes vagyonleltárt, és utána sor kerül az állam részére átadandó vagyontárgyak meghatározására és ezzel, azt hiszem, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalóküldöttsége emelt fővel állhat Önök előtt és mindenféle gyanúsítgatás mellőzésével.

Mi, amikor megkötöttük szeptember 18-án a megállapodást, már sokszor elmondtuk, külön nyilatkozatban leszögeztük és mellékeltük, hogy a Munkásőrség megszüntetését követeljük, és a mi előterjesztésünk alapján szűnik meg délután.

És a pártok munkahelyről történő kivonulásában az ellenzék által előterjesztett formát fogadta el a jogi bizottság, majd az Országgyűlés. És ezt is mellékeltük a megállapodáshoz, és elfogadták, amit mellékeltünk. Vonatkozik ez a pártvagyonra is.

Az MDF egyetlen tagja sem kell, hogy röstellje magát azért, hogy olyan szervezethez tartozik, amelyik aláírt egy megállapodást. Mi egy olyan megállapodást írtunk alá, amelyik 1989. október 23-ára független demokratikus Magyar Köztársaságot teremtett, és őszinte szomorúsággal vettem tegnap tudomásul, hogy az Országgyűlés belső feszültségében, részben a népszavazással – én most nem minősítek semmit –, a népszavazási kísérlettel és a kormányon belüli nehézségekkel olyan nagy volt a hangulat, hogy az Országgyűlés, ez az Országgyűlés szinte nem vette észre, hogy milyen csodát alkotott. És komolyan attól félek, hogy mert hiányzott hozzá a nekünk, magyaroknak oly fontos ünnepélyes köntös, egyszerűen nem vette észre, hogy történelmit alkotott tegnap!

E történelmi tett itt kell, hogy érződjék. Ennek a történelmi tettnek a jegyében, a feladatokról majd mások szólnak. Én most csak annyit szeretnék Önöknek elmondani; különös helyzetben van ez az ország. Nemcsak külpolitikai kötelezettségeink vannak, hanem arról is szó van, hogy egy olyan párt áll az ország élén, amelyik önmaga identitását is keresi, önmaga helyét és karakterét. Meg van az ereje roggyanva, és ez nem jó sem nekik, sem nekünk, mert vannak ennél rosszabb erők is ebben az országban – és ezt ne felejtsék! Nekünk tisztességes partnerekre van szükségünk a másik oldalon! Ha úgy tetszik, tisztességes politikai ellenfelekre is, és arra is törekednünk kell, hogy olyanná váljanak.

Azt is el kell mondani, hogy olyan kormányunk van, amelyik megtartotta a megállapodást. És ez a kormány nincs könnyű helyzetben. Ez a kormány igazán politikai háttér nélkül, egy lebontás állapotában lévő, felállványozott állampárt utódával a háta mögött, és egy bizonytalan parlamenttel olyan állapotban lévő országot kormányoz, ahol könnyen politikai vákuum keletkezhet.

Márpedig veszélyesebb nincs, mint egy politikai vákuum. Erről a helyről el kell mondanom azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum felelős tagságának úgy kell politizálnia, hogy ez a vákuum ne legyen, és ebbe a légüres térbe ne csak benyomuljon a Magyar Demokrata Fórum és az ellenzék felelős erői, hanem teljes felelősséggel biztosítsuk azt az időt, ami előttünk van. Ha nem megfelelően politizálunk az elkövetkező hetekben és hónapokban – amíg sor kerül a parlamenti választásokra és az új kormány megalakítására –, nem lesz mit átvenni azoknak, akik majd a kormányzásban részt vesznek, akár mi leszünk azok, akár mások.

Ezzel a felelősségtudattal szeretném zárni szavaimat, és el szeretném mondani, hogy ilyen körülmények között a Magyar Demokrata Fórumnak olyan politikai szervezetként kell működnie, amelyik elhatárolja magát balra és elhatárolja magát jobbra, és amelyiknek a soraiban nincs mit keresnie senkinek, aki bármilyen irányú totális diktatúrának a híve lelke mélyén! Nekünk semmi közünk olyan szövegekhez és röpcédulákhoz, amelyen akár nyilas eszméket nyomtatnak ki, de azokhoz sincs közünk, akik feltehetően ezeket a nyilas eszméket – akár kompromittáló szándékkal – provokatíve nyomtatták ki.

A mi sorainkban csak igaz demokraták lehetnek, olyan igaz demokraták, akik vállalják a nagy örökséget, amit a hagyományos magyar nemzeti demokrácia jelentett, és amit a magyar történelmi liberalizmus jelentett, és ami homogenizálhat egy szervezetet. Új néppárttá teheti, amit a kereszténydemokrácia jelent Európában. És éppen ezért a Magyar Demokrata Fórumnak ilyen egységes demokrata pártnak kell lenni. És nemzetépítő, a nemzet belső átalakítását végző mozgalomnak is kell maradnia, amelyik a választások közötti időszakban mély felelősséggel végzi az apró munkát, mert itt a demokráciát nemcsak intézményeiben ölték meg, hanem az emberekben is.

Legyünk toleránsak egymás iránt, legyünk toleránsak ellenfeleinkkel szemben is, és szolgáltassunk igazságot mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben, ha úgy tetszik, akár az elmúlt 50 évben sérelmet szenvedtek ebben az országban, és mindazoknak, akik a börtönt, a koncentrációs tábort és a büntetés megannyi formáját viselték el!

És én biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik megérdemelve a rehabilitációt, megérdemelve a jóvátételt, a lelki és a lehetséges anyagi jóvátételt, azok meg fognak bocsátani az elleneiknek is, mert nagy történelmi tapasztalat, hogy az áldozat mindig könnyebben bocsát meg, mint a tettes. Mert a tettesnek, a bűnösnek rossz a lelkiismerete. Ezért nem tud megbocsátani.

A mi nemzetünk áldozat is volt, és áldozatként ez a nemzet meg fog bocsátani, mert nekünk szükségünk van mindenkire, aki hajlandó jóvátenni bűneit is. Ebben az országban megbékélésre, egységre van szükség, hogy újrakezdjük Magyarország építését.