A betegágyából felkelt Dr. Antall Józsefet köszöntő Szabad Györgynek, az Országgyűlés elnökének felkérésére a miniszterelnök a taxisblokád válságának tanulságairól, és az alkotmányos parlamentáris rendszer jelentőségéről szól

Elnök: Szabad György

Megjegyzés: Dr. Surján László felszólalása közben általános taps közepette Antall József miniszterelnök lép be az ülésterembe, és helyére megy. Felállással köszöni meg az üdvözlést.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel és szeretettel köszöntöm miniszterelnökünket. Kérdezem, hogy orvosai megengedike, hogy köszöntésünk meghallgatásán kívül szólhasson is hozzánk?
Nem kívánom nyújtani a mondókámat. Az átmenet, aminek útján járunk, Antall József vezetésével jutott el addig, ameddig eljuthattunk. (Taps.) Köszönet érte és köszönet, hogy most meglátogatott bennünket betegágyából. (Taps minden oldalon.)
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! Nem kérdeztem meg, hogy szólhatoke, mert nem gondoltam, hogy felszólítást kapok. Nem is szeretnék hosszabban beszélni, azt hiszem, elég volt meghallgatni kétszer azoknak, akik meghallgattak. Kérni fogom az Országgyűlést, hogy egyszer adjon alkalmat, hogy hosszabban beszéljek, és akkor el fogok sok mindent ­mondani.
Most annyit szeretnék mondani mind Önöknek, mind az országnak: új korszakba léptünk. Új időszak. Amikor Önök megválasztottak, és az ellenzék tisztelt képviselői ezt tudomásul vették egy pluralista rendszer szabályai szerint, akkor azt mondtam, hogy vannak, amik ezt a Házat összekötik. És az, ami bennünket összeköt, az az, hogy lehet olyan végzetes helyzete a nemzetnek, amikor mi, bármelyik oldalon állunk, együtt ülnénk; és nem kívánom, hogy úgy, mint a koalíciós idők politikai ellenfelei, a gyűjtőfogházban kössenek örök barátságot a volt ellenfelek. Ahogy ez történt. Nekünk most szabadlábon kell megtalálnunk az alkotmányos kormányzás és az alkotmányos parlamentáris rendszer működésének a feltételeit. Úgy gondolom, hogy ez a válság tanulság volt minden pártnak saját magán belül, egymáshoz való viszonyunkban, Parlamentnek, Kormánynak, érdekvédelmi szervezeteknek, amelyek egymás legitimitását vonták kétségbe. Akkor láttuk, hogy egymással békességben ülnek, egymás mellett egyetértésben, ami azt jelenti, hogy nekünk most már van partnerünk. És ezzel véget ért egy korszak a parlamenti pártok között a különbségtételben, mert nem tettek különbséget a pártok abban, hogy ki, ki mellett és kivel szemben állt.
Magam minisztertársaimmal nem tudtam még érintkezni, hiszen most keltem fel a betegágyból, és megyek vissza. De azt felajánlom, hogy együtt kell megkeresni az utat, hogy kivezessük ezt az országot ebből a krízisből, és hogy a magyar társadalom minden tagjával megértessük azt, hogy mi vár reánk. Egyet kimondtam, most is ki fogom mondani: mindent meg fogunk mondani, akkor is, hogyha belebukunk. És meg fogjuk mondani. És aki úgy fogja gondolni, és ha a többség úgy fogja gondolni, hogy én személy szerint alkalmatlan vagyok, akkor el fogok menni. Ameddig ténylegesen úgy gondolják, hogy mi működni tudunk, addig azt kérem, hogy egy pluralista társadalom és egy többpárti parlamenti rendszer és egy ország együttesen nem hamis nemzeti egységben, hanem alapvető kérdésekben nemzeti egységben működjön, egymást bírálva, de tisztességgel, és az országot úgy fenntartva alkotmányos keretek között, hogy ne veszítsük el sem a világ, sem a magyar nép bizalmát.
Én ehhez kérem mind saját pártomat, mind koalíciós partnereinket, akikhez engem egyforma gyökerek és szálak kötnek, és kérem azt az ellenzéktől – és az ellenzék az nem egy ellenzék; hanem az ellenzék három pártjától és a függetlenektől, akik azért függetlenek, mert egymástól is függetlenek –, hogy keressük meg azt a bizonyos közös utat. Ha tényleg úgy gondolják Önök, velem együtt, hogy túl vagyunk alapvető kérdéseken, legitimációs problémákon, akkor kell, hogy legyen két olyan esztendeje még ennek az országnak, amikor az országot bírálattal, vitával, de a pártpolitikai szempontok háttérbe szorításával együtt vezessük ki.
És ennek a válságban másik nagy nemzetközi tanulsága – amit nagyon sokszor elmondtunk, és itt ki kell jelentenem –, nem hitték el mindazt, amit sokszor elmondtunk, KeletKözép-Európa népei tartalékok nélkül állnak nemzetgazdasági értelemben, tartalékok nélkül állnak háztartásaikban, és ezek a népek nem bírják ki a feszültséget. S az a lelkesedés, amivel a mi politikai átalakulásunkat a világ fogadta, és amiben csak a totális rendszerek bukását látták, az nem egy olyan rózsás körülmények között végbement folyamat, hanem egy kemény, nehéz folyamat, amit a nemzetnek és ennek a térségnek együtt kell elviselnie.
Ameddig erre Önök megtartanak, addig szolgálom; és minisztertársaim is, és a Kormány is, meggyőződésem szerint. A tanulságokat le fogjuk vonni, és amikor lehetőségem és erőm engedi, mindent meg fogok tenni. De addig is köszönöm az ország jókívánságait, köszönöm a külföldről érkezett jókívánságokat, és köszönöm híveinknek, köszönöm barátainknak, és köszönöm becsületes politikai ellenfeleinknek az együttérzést. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Hosszan tartó nagy taps.)
ELNÖK: Megköszönöm Kormányunk elnökének a szavait. Kívánunk neki jó egészséget, és azt, hogy mielőbb közvetlenül vegye át a Kormány irányítását. (Taps.)