Dr. Antall József napirend előtti megemlékezése a II. világháború befejezésének évfordulója alkalmából Magyarország háború alatti és utáni helyzetéről

 

 

Elnök: Szabad György

DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! A mai napon, amikor az Országgyűlés egy esztendős évfordulóját is ünnepli, meg kell emlékeznünk a második világháború befejezésének az évfordulójáról, illetve ezen belül az európai háború befejezésének az évfordulójáról.
Május 8-án a nyugati fronton, május 9-én a keleti fronton került sor a fegyverszünet kimondására, a német fegyverletétel aláírására. Úgy gondolom, hogy ezen a napon a magyar Országgyűlésen is el kell hangoznia a történelmi visszaemlékezésnek, és itt is jeleznünk kell azt, hogy a második világháború befejezése alkalmával Magyarország nevében koszorúzásra kerül sor mind a magyar hősök emlékére, mind pedig azoknak az emlékére, akik a második világháború során részt vettek abban a küzdelemben, ami a háború befejezéséhez vezetett, és Magyarországon megdöntötte a német náci uralom támogatásával működő politikai rendszert, és Magyarország területéről kiűzetett az egyik ellenfelünk.
Azt hiszem, ez a nap fontos és jelentős esemény, és a másik ellenfél, sajnos önmagunkból adódott: azokból, akik támogatták az utolsó időszakig azt a politikai rendszert, amelyik 1944. október 15-e után hatalomra került.
Ezen a napon, május 8-án és május 9-én koszorút helyeznek el Magyarországon mindazokon a hősi emlékműveken, ahol erre a napra emlékeznünk indokolt – beleértve az amerikai, a brit, a szovjet és valamennyi olyan nép hősi halottját, akik ebben a küzdelemben részt vettek.
Egy olyan ország nevében igen nehéz az emlékezés, amely ország egyrészt geopolitikai helyzete következtében, másrészt rossz – bár kényszerűnek is mondható – döntések miatt olyan oldalon vett részt ebben a háborúban, amivel mi nem érthetünk egyet. A másik oldalon ennek az országnak viselnie kellett a legyőzött ország minden hátrányát, viselnünk kellett azt, hogy le kellett mondanunk egykori szövetségesünk minden tartozásáról, és viselnünk kellett azt, hogy az országot kirabolták. Ennek ellenére azt is ki kell mondani, hogy számunkra ez a nap mégis rendkívüli jelentőséggel bír. Először azért, mert véget ért Európában a háború, véget ért a pusztítás, és véget ért a náci diktatúra, és véget ért Magyarországon az a nyilas uralom, amelyik október 15ét követően még külön annyi embertelenséggel és az ország végső feláldozásával egy olyan keserű utolsó kalandot jelentett ennek a nemzetnek, amelyre mindenkor emlékeznünk kell – az áldozatokkal együtt. Harmadsorban azért jelentős, mert Magyarország, bár vesztes oldalon állva harcolta végig ezt az időszakot – kivéve az utolsó napokat, amire érdemes azért emlékezni, hogy a Debrecenben felállított új magyar hadsereg első alakulatai ezekben a napokban vonultak ki a harctérre. Érdemes emlékezni arra, hogy véget ért egy totális politikai rendszer minden embertelenségével, reményt nyújtott arra, hogy új időszak következik, amelyik képes lesz egy alkotmányos rendben, demokratikus belső politikai berendezkedéssel a hatalmak között egy nemzet számára később a függetlenséget biztosítva lehetővé tenni a kibontakozást. Mint tudjuk, nem ez történt. Magyarországon a magyar szuverenitás nemzetközi jogi értelemben vett korlátozásával 1945 és 47 között a Szövetséges Ellenőrző Bizottság gyakorolta a szuverenitás egy részét, ugyanakkor lehetővé vált – és ebben része volt a magyar politikai életnek – egy demokratikus kísérlet, amely, sajnos, elbukott, és következett a másik diktatúra, amelyik az országot sújtotta, és amelyik évtizedekre meghatározta történelmünket. Nekünk, magyaroknak éppúgy, mint más európai népeknek ez a nap egyszerre jelenti egy vesztes ország minden gyötrelmét, jelenti azt, amit a legyőzöttnek elviselnie kell – annak ellenére, hogy megkíséreltünk ebből a háborúból kilépni. De amellett, hogy a legyőzetés fájdalmait kellett elviselni, jelenti azt is, hogy véget ért egy olyan korszak és egy olyan totális rendszernek a magyarságot elnyomó kísérlete, amelyik ezt az országot katasztrófába vezette volna.
Ez az a nagy ellentmondás, amit mindenkinek azért tudni kell, és nem szabad elfelejteni, hogy számunkra a kétféle nehézség – ha úgy tetszik, kétféle katasztrófa – következmények közül iszonyatos katasztrófát jelentett volna, ha az az oldal győz, amelyiknek Magyarország akkor szövetségese volt. Szeretném, ha a magyar Országgyűlés, amelyik azoknak a politikai pártoknak vagy jogutódja, vagy szellemitörténelmi utóda, amelyek mindig szemben álltak a hitleri Németország minden követelésével, országvilág előtt kifejezésre juttatná – azzal, hogy a magyar Kormány miniszterelnökének jelen felszólalását elfogadva – kifejezésre juttatja, hogy soha semmi köze nincs olyan eszmékhez, amelyek akár a szélsőjobb, akár a szélsőbal diktatúrájához kötötték egykoron ezt az országot. Legyen ez a nap ennek a dokumentuma; legyen emlékeztetője, hogy ez a Magyarország és ez a magyar politikai élet szakít és szakított örökre mindezekkel az eszmékkel! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)