Horn Gyula képviselő napirend előtti felszólalása a román parlamentben az erdélyi magyarsággal szemben elhangzott durva kirohanásokról, valamint a magyar–román viszonyról és Dr. Antall József reagálása

Elnök: Szabad György

HORN GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés!
Rendkívüli ügyben kértem szót, hiszen Magyarország viszonyának alakulása a szomszédokkal megítélésem szerint létfontosságú dolog.
Ismeretes, hogy a magyar–román viszonyban újabb feszültségek keletkeztek, és ezeknek a feszültségeknek a színhelye a bukaresti parlament, ahol a múlt héten az erdélyi magyarsággal, a Magyar Köztársasággal szemben meglehetősen durva, kifejezetten provokatív kirohanások, megnyilatkozások voltak, nem pedig csupán egy vagy több képviselő meggondolatlan kijelentései.
Azért nem nevezem ezt az ügyet példátlannak, mert hiszen a korábbi években hasonló jelenségeknek tanúi lehettünk. Ismeretes, hogy az ürügyet ehhez a támadáshoz az erdélyi székelyek képviselőinek Kovászna és Hargita megyékben a székelyföldi autonómia helyreállításával kapcsolatos célja, meghirdetett programja váltotta ki.
Lehet vitatkozni azon, hogy van-e ilyen törekvésnek létjogosultsága vagy sem. Az ügy eldöntése végső soron Románia nemzeteire, kisebbségeire tartozik, illetve azoknak a törvényes képviselőire. Az azonban már a mi ügyünk is, illetve egész Európa ügye, amikor a parlamentben olyan koncepciót fogalmaznak meg Bukarestben, amely egy népcsoport felszámolását célozza.
Emlékeztetni kívánok arra, hogy alig egy éve, 1990. novemberében Párizsban megszületett a charta, az a Párizsi Charta, amelyhez csatlakozott 22 állam képviselője által, legmagasabb szintű képviselője által elfogadott közös nyilatkozat. E két dokumentumban a részes államok kötelezettséget vállaltak arra, hogy biztosítják az ENSZ alapokmányában és a helsinki záróokmányban az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok érvényesülését saját hazájukban. Rögzítették azt is – az üggyel kapcsolatban kívánom ezt felidézni –, hogy a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális és vallási identitása védelmet élvez, és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeknek joguk van szabadon kifejezni, megőrizni és fejleszteni ezen identitást megkülönböztetéstől mentesen, a törvények előtti teljes egyenlőség alapján.
Románia mindkét egyezménynek, dokumentumnak a részese, mindkettőt aláírta.
Számomra azért is megdöbbentő az ügy, hiszen a román parlament egyes képviselői – és sajnos egyes hatóságok is – Romániában rágalom, sőt hajtóvadászatot indítottak már korábban Tőkés László püspök ellen, az ellen a férfiú ellen, akinek kimagasló szerepe volt, kimagasló érdemei a Ceauşescudiktatúra megdöntésében, és ma is Románia nemzeteinek megbékélése, boldogulása érdekében fáradozik.
Elfogadhatatlan az is, amit a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége, egy alkotmányos parlamenti párt ellen folytatnak. Többen ennek a szervezetnek, pártnak a betiltását követelik Romániában. Annak a szervezetnek a betiltását, amely nem gyűlölködik, az ország javát akarja, toleranciát és szakértelmet tanúsít, és a törvényesség hatja át az egész tevékenységét.
Meggyőződésem szerint a romániai szélsőségek útja nem Európához vezet. Ha ezek a törekvések érvényesülnek, ezek visszasüllyeszthetik Romániát a despotizmusba, a viszályok, az ellentétek és a konfrontációk országába.
Meggyőződésem szerint az Önök véleményét is kifejezem, amikor azt mondom, hogy Magyarország egy demokratikus, stabil, az európai hagyományokra és ép értékekre épülő Romániában érdekelt. S ez alkalommal is az a szándék vezérel bennünket – és ezt a román parlament képviselőinek több ízben kifejtettük –, hogy minden lehetséges eszközzel elősegítjük Románia európai keretekben történő boldogulását, és ennek jegyében támogatta a Magyar Köztársaság Románia Európa Tanácshoz való csatlakozási szándékát.
Az is nyilvánvaló, mi nem lépjük át, és nem is léphetjük át a nemzetközi egyezmények, szerződések szabta kereteket. S azt is hangsúlyozni szeretném, hogy szem előtt tartjuk azt, hogy életveszélyes lehet, főképpen a romániai magyarság számára, minden olyan törekvés, amely konfliktusok kirobbantásával fenyeget. De ugyanakkor nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is megfogalmazni azt a véleményünket, amely a Romániában keletkezett feszültségekkel, nemzeti, nemzetiségi ellentétekkel kapcsolatban bennünket, egész Európát érinti.
Hangsúlyozni szeretném, hogy megítélésem szerint vannak ugyan egyes szélsőséges hangok ebben az országban, nálunk is, azonban a magyar politikát és a magyar tömegmédiát alapvetően azok a szándékok vezérlik, amelyek ezekben a nemzetközi okmányokban rögzítve vannak.
Mint ahogy nekünk nincs jogunk és nincs is lehetőségünk például megkérdőjelezni Romániának azt a szándékát, hogy a NATOhoz, vagy bármely más szövetséghez csatlakozzon. Egyébként az említett párizsi charta és annak megszületésekor elfogadott közös dokumentum is kimondja, hogy minden államnak joga van szövetségi szerződésben félként részt venni vagy részt nem venni.
Mindezek alapján most és a jövőben is arra kell törekednünk, hogy tárgyaljunk egymással, hogy megpróbáljuk tárgyalásos úton rendezni, megoldani, csillapítani azokat a feszültségeket, amelyek keletkeztek az országban és a viszonyunkban.
Én örömmel fogadtam a napokban bukaresti partnerem, Corneliu Manescunak azt a kezdeményezését, hogy a külügyi bizottság delegációja látogasson el Bukarestbe, és tárgyaljon a román partnerekkel. Javasolom a kialakult helyzetre való tekintettel és a magyar–román viszony érzékeny voltára figyelemmel tisztelt elnökünknek, Országgyűlésünk elnökének, hogy egy üzenetet intézzen román partneréhez, és kezdeményezzen tárgyalásokat a két országgyűlés képviselői ­között.
Megítélésem szerint fontos lenne a tárgyalások fonalának felvétele valamennyi szinten, kormányszinten is beleértve.
Engedjék meg, hogy befejezésül azt hangsúlyozzam, mi arra vagyunk ítélve Romániával, hogy egymás mellett éljünk. És ha erre vagyunk ítélve, akkor nekünk abból kell kiindulni, hogy ne csak abban értsünk egyet, hogy szomszédok vagyunk, hanem megpróbáljunk mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai kapcsolatok most kialakuló új rendszerében megtaláljuk a közös nevezőket, és együttes akarattal hárítsuk el a mindannyiunkat fenyegető veszélyeket. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm. Szólni kíván Antall József miniszterelnök úr.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! Örömmel hallgattam Horn Gyula képviselő úrnak, a külügyi bizottság elnökének a szavait, bár az elején nem lehettem itt, mert a Bundestag külügyi bizottságának delegációja most távozott tőlem.
Egyetértek azzal, hogy Románia és Magyarország között jószomszédi és baráti kapcsolatra van szükség, egyrészt a szomszédságból, az egymásra utaltságból következően, másrészt a magyar nemzeti kisebbség helyzete és sorsa miatt is. Felháborítónak tartjuk természetesen mindazt, ami Romániában történik, és ami a magyar képviselőkkel szemben, magyar szenátorokkal szemben vagy általában a romániai magyar szervezetekkel és az egyes személyekkel szemben történik. S ezt mélyen elítéljük, és változatlanul arra törekszünk, hogy Románia és Magyarország között megjavítsuk a kapcsolatokat.
Azt hiszem, hogy nem kell nagy történelmi visszatekintést végeznünk, elég, hogyha a romániai forradalom utáni időszakra gondolok, amikor – fordított helyzetben – még Horn elnök úr volt a külügyminiszter, és együtt értékeltük és együtt jósolgathattunk a romániai forradalom kilátásait. Mind a ketten bizakodást mutattunk, hogy megváltozik a Románia és Magyarország közötti viszony a forradalom, a segítségnyújtás eredményeként, és új korszak kezdődik a két ország kapcsolatában. A bizalmat kifejeztük, de mind a ketten elég szkeptikusak voltunk.
Azt hiszem, hogy az elmúlt időszak azt jelzi, hogy mind az előző kormányzat időszakában, mind az azóta eltelt időszakban, egy rövid átmeneti időszakot nem számítva, amikor a forradalom lelkesedése jellemezte még a helyzetet, a román–magyar viszonyban nem sikerült áttörést végezni. Sőt, Románia belső viszonyai a forradalmat követő első hónapok után fokozatosan visszafejlődtek. Több alkalommal folytak tárgyalások a román és a magyar kormányszervek között, személyes beszélgetésekre kerülhetett sor a román államfővel is, a külügyminiszterek között is, de amikor a legkisebb konkrétum merült fel, olyan egyszerű kérdések, mint a kolozsvári főkonzulátus helyreállítása, első lépésként azonnal visszautasításban részesültünk, mint ahogy másik, akár oktatási, akár egyéb kérdésben.
Változatlanul jelen helyen, országvilág és az Országház előtt is kijelentem, arra törekszünk, hogy megjavítsuk a kapcsolatot, arra törekszünk, hogy a nemzetközi egyezmények alapján, a helsinki és a párizsi charta alapján is jó viszonyban legyünk, javítsunk a helyzetünkön. De azt nem javaslom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az Országgyűlés magára vállalja akár elnökén, akár az országgyűlési bizottságon keresztül azt a felelősségteljes feladatot, amit a kormányzatnak kell e tekintetben elvégeznie, és amit el is végez.
A román fél részéről megnyilvánuló olyan kísérletek, olyan javaslatok, amelyek formális tárgyalásokra irányultak, sehova sem vezetnének, és ha nem megfelelő előkészítés után és a siker reményében tárgyalnánk. Nem azért nem jutottunk előbbre, mert nem lett volna szándékunkban, hanem a romániai belpolitikai viszonyok, Románia elképzelései, Románia helyének a megjelölése Európában a saját szempontjukból egyelőre nem tette lehetővé azt, hogy az érdemi tárgyalások terén – azokon a területeken túlmenően, ahol katonai megállapodás, illetve kulturális megállapodás megtörtént – továbbjuthassunk.
Jelenleg is dolgozik a Külügyminisztérium egy átfogó összegezésen ebben a kérdésben, és azt javaslom, hogy először ez kerüljön megvizsgálásra, és utána kormányzat és külügyi bizottság – természetesen összehangolva –, kinekkinek szerepe szerint folytassa ezt a tevékenységet. De azt hiszem, hogy az aradi találkozó óta kár lenne arról beszélni, hogy itt a mi részünkről történtek volna mulasztások, vagy magyar részről mind az előző kormányzat, mind a mi kormányzatunk nem tett volna meg mindent a siker érdekében.
Azt hiszem, ennek jegyében kell ebben a kérdésben az Országgyűlésnek a döntést meghoznia. Biztosíthatom az Országgyűlést arról, hogy mi mindent elkövetünk mind a román–magyar kapcsolat megjavítása érdekében, mind pedig a romániai magyarság jogainak, emberi és kisebbségi jogainak európai garantálása érdekében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)