Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből
Jó egy héttel a kormányalakítás után, június 2-án tartja meg a Magyar Demokrata Fórum az április 12-ei országos gyűlés második fordulóját. Antall több mint egyórás beszédében megemlékezik a trianoni békeszerződés aláírásának hetvenedik évfordulójáról is. Elveszítettük az ország területének kétharmadát, mondja, senki sem vitathatja el tőlünk a fájdalom jogát. S ragaszkodunk ahhoz, hogy a békeszerződés értelmében minden szomszédunk biztosítsa a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Hozzáteszi: "Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni." Ugyanakkor kijelenti, hogy vállaljuk a Magyarországon élő, nemzeti, etnikai és vallási kisebbségek védelmét is. Nyomatékosan hangsúlyozza, hogy tiszta nemzeti érzéseink nem irányulnak senki ellen, sem a határokon belül, sem a határokon túl.
Kis Gy. Csaba hozzászólásában kifogásolja Antallnak a tizenötmillió magyarral kapcsolatos kijelentését, mondván, ez sértheti a szomszédos országok érzékenységét. Ezzel kivívja a küldöttek hangos nemtetszését. És lehetetlen helyzetbe kerül, mert az emdéefesek egy része később úgy gondolja, hogy akaratán kívül ugyan, de ő indította el azt a lavinát, ami persze a felszólalása nélkül is elindult volna. Ez az első olyan, a sajtóban megjelent támadás-sorozat, amely egy hamis értelmezés alapján a koalícióra zúdul, s amelyet azután még számos hasonló követ.
Ellenzéki politikusok és újságírók, hangadó liberális értelmiségiek Antall kijelentése mögött valamiféle határrevízió szándékát vélik felfedezni. Rendre „megfeledkezve” arról, hogy Antall „lélekben és érzésben” kívánt tizenötmillió magyar miniszterelnöke lenni, hangsúlyozva egyúttal, hogy „a magyar közjog alapján” a tízmilliós Magyarország miniszterelnöke. A hamis értelmezés persze külföldi újságokban, köztük a szomszédos országok sajtójában is megjelenik. Mindez nem használ az ország nemzetközi megítélésének.
A hecckampánynak azonban pozitív hozadéka is van. Felerősíti a miniszterelnök üzenetét, s elősegíti, hogy eljusson azokhoz, akiknek szánta. Ők pedig pontosan értik, hogy Antall mit akart nekik üzenni. Azt, hogy negyven évig ugyan magukra voltak hagyatva, de mára ez megváltozott. Hogy Magyarországnak olyan kormánya van, amely felelősséget visel a határon túl élő magyarság sorsáért. (Ha Antall írná ezt a cikket, biztosan hozzátenné: „ahogy az alkotmányban is benne foglaltatik.”)
1992-ben a világ magyarjainak találkozóján a miniszterelnök részletesen kifejti, mit is jelent számára a magyarság. Beszél arról, hogy egy „szellemi Magna Hungariában” minden magyarnak helye van, az óhaza mindenkit szívesen fogad, éljen bármely táján a világnak. Hangsúlyozza, hogy a nemzeti összetartozás nem jelent semmiféle kirekesztést, mert a magyarság befogadó nemzet. „Kitárul a felé karom, kit magyarrá tett értelem, parancs, sors, szándék, alkalom” – idézi Ady Endrét. Kifejti, ahogyan mi is biztosítjuk a határainkon belül élő nemzetiségek jogait, ugyanúgy a szomszédjainktól is elvárjuk ugyanezt a kisebbségben élő magyarokkal kapcsolatban.
Balatonfüreden, a Tagore sétányon 2003-ban felállítják Kő Pál szobrászművész „Történelemkönyv” című alkotását: egy nyitott könyv, benne a tizenötmillió magyarral kapcsolatos idézet. Természetesen szó szerint úgy, ahogyan az 1990. június 2-án, az MDF III. Országos Gyűlésén elhangzott. Nézem az emlékművet, és azon tűnődőm, hogy a kőbe vésett szöveg vajon felülírja-e az emberek emlékezetében a korabeli újságok által sulykolt hamis verziót. Persze, ha így is lesz, az sem fogja meggátolni az Antall József politikusi hitelességét rombolni akarókat abban, hogy újra meg újra félremagyarázzák a néhai miniszterelnök szavait. Révész Sándor például, a szabaddemokrata Beszélő című folyóirat, később a Népszabadság balliberális publicistája, egy évvel Antall halála után megjelentetett könyvében azt fejtegeti, hogy lélekben az ember az kíván lenni, ami a valóságban nem lehet. Antall tehát saját bevallása szerint Nagy-Magyarország miniszterelnöke szeretett volna lenni. Ebből aztán levonja a következtetést, hogy Antall József „lelki irredenta” volt…
Emlékszem, ezen akkor nagyon felháborodtam. Mára azonban kiderült, hogy Révész – szándéka ellenére – egy cseppet sem rombolta Antall hitelességét, inkább magáról állított ki rossz bizonyítványt. Hiszen miért baj az, ha valakinek fáj Trianon? Fáj, hogy Magyarország területének kétharmada odaveszett, hogy magyarok milliói rekedtek kívül a haza határain? És felelősséget érez ezekért a milliókért? Miközben pontosan tudja, hogy a történelmi Magyarország egysége nem állítható vissza, és nem is hiteget senkit azzal, hogy ez lehetséges. Ki vetheti ezt szemére egy magyar miniszterelnöknek, vagy bármelyik magyarnak? Ezt csak az nem érti, aki nem akarja érteni. Vagy akinek az érzelmi világa beszűkült, sivár, és hiányzik belőle a nemzeti érzés. Találkoztam ilyen emberekkel, köztük politikusokkal is, akik szinte „kiütést kaptak” a nemzet szó hallatán. És nem csak akkor, amikor szinte minden, – még a dohánybolt is – „nemzeti” lett…
Kónya Imre