I.

1990 tavaszán, kormányfővé választása után, majd különböző évfordulós megemlékezések táján sokan kerestek méltó megnevezést arra, hogy igazából mi is volt Antall József. Tanár? Történész, a tudománytörténet, a művelődés- és oktatáspolitika, az államtudományok, a társadalom- és politikatudományok művelője? Politikus?

Ő maga egy 1990-es interjúban misszionáriusnak, sőt fanatikusnak is nevezte magát amiatt, hogy az ország drámai helyzetében kormányfői szerepet vállalt.

Lassan két évtized távlatából szemlélve teljesítményét – életművének lényegét tekintve –, leginkább politikusnak és államférfinak kell mondanunk, aki kétségkívül történelmi személyiség volt.

Biztos vannak, akik túlzásnak tartják, de azt hiszem, van igazság abban, ha pályaképének alakulásában Platón életútjának mai változatát látjuk.

Politikusnak készült, mint Platón.

Ebben tanítómesterei korának politikai élete, a családi hagyományok és saját tanulmányai voltak.

Platón elhagyta a politikai pályát, mert Athénban eluralkodott a zsarnokság. Mesterét, Szókratészt halálba küldték. Ezután került alkotásainak központjába az ember és a társadalom filozófiai terápiája. Ennek jegyében gondolkodva születtek művei a társadalom és az állam működésének etikus rendjéről, az államformákról, a demokráciáról.

Arról, hogy az államot jól csak mély és helyes erkölcsi, politikai és filozófiai ismeretekkel lehet vezetni, másként csak gyalázatosan kormányozzák az országot.

De Platón a politikába nem tért vissza.

Antall József attól kezdve, hogy Magyarország sorsa a kommunista diktatúra lett, a platóni utat járta. Nem lépett politikai pályára. Gimnáziumi tanár lett, majd tudománytörténészként az Orvostörténeti Intézetben dolgozott. De azzal a talán még önmaga elől is titkolt szándékkal, hogy tudását egyszer a gyakorlatban is hasznosíthatja, itt sem szakadt el a politikatörténet és politikatudomány művelésétől.

Ezért akart minél elmélyültebb ismereteket szerezni.

Ezért akarta tudni, hogy a történelem és saját kora politikai döntései során mit és hogyan lehetett, vagy lehetett volna jobban tenni.

Ezért mélyedt el a nemzeti és az európai történelem meghatározó erőtereinek és eseményeinek világában, az ezekről szóló nagy filozófiai és közjogi instrumentumokban Platón Államában, Arisztotelész Athéni Alkotmányában, első szent királyunk, Szent István (975–1038) Intelmeiben és törvényeiben, az Aranybullában (1222 41 – a magyaroknak az angliai után csak hét évvel később keletkezett Magna Chartájában –, az ókor és a jelenkor alkotmányaiban, a magyar politikai gondolkodás klasszikusaiban, köztük Eötvös József életművében, vagy éppen az európai integrációt megfogalmazó Római Szerződésekben.

Miközben alig hihette, hogy egyszer maga is alakítója lehet a történelemnek, arra törekedett, hogy az esetleges szerep teljes felkészültségben találja.

Ez – mint tudjuk – bekövetkezett.

Antall Józsefet megtalálta a történelem. Előbb csak rövid időre: 1956-ban őt is harcba hívta a magyar forradalom és szabadságharc, amelynek eseményeiben tevőlegesen részt vett, politikai erőinek szervezését is szerepet vállalt.

Antall József számára már a békés forradalom 1990-es kiteljesedése előtt eljött a felelősség – a szabadságért, demokráciáért, jogállamiságért, a szabad európai népek családjába tartozásért való cselekvés – órája.

Néhány sűrű év során ennek jegyében írt, szervezett, beszélt itthon, Európában és Amerikában politikai fórumok sokaságán. Koncepciókat, cselekvési programokat tervezett és vezetett. Pártstruktúrákat vizsgált és formált, hogy illeszkedjenek az európai formákhoz. Aktív szerepe volt az átalakulás új alkotmányos rendjének kialakításában, annak jegyében, hogy „mi, Magyarország népe…” szabad választásokat és szabadon választott kormányt akarunk, aminek aztán vezetője lett.

Ez történt Antall József aktív politikai szerepvállalásának első állomásain.

II.

Antall József kormányfői missziójának filozófia-erkölcsi eszméit és a politikai cselekvés stratégiai elveit széles körű közjogi műveltsége ellenére sem csupán könyvekből tanulta. Gondolkodását a nemzet és cselekvő polgárainak történelmi küzdelmei, sikerei és drámái, ezeknek őáltala mély empátiával átélt tanulságai formálták. Úgy, ahogy mindebben a nemzet megfogalmazta politikai eszméit és cselekvési stratégiáit.

Engedjék meg, hogy a következőkben az Antall József politikájában eszmévé magasztosult tanulságok és üzenetek közül a legfontosabbakat felidézzem.

A nemzetben és nemzetekben való gondolkodás, a nemzet létérdeke szerint megjelenő lelki készség és cselekvés, a nemzettudat fontossága lett történelem- és politika-felfogásának pillére.

Ezt nemzeti örökségünk sok történése és tanulsága írta a magyarság politikai életrajzába. Íme néhány epizódja ennek a történetnek.

A magyar nemzet a vérszerződés meseszerű történetében született meg. A legenda bizonnyal igaz volt, mert a hét törzs döntése, hogy Álmost vezérükké választják, vezetésének és utódainak alávetik magukat, együtt indulnak egy új hon elfoglalására, alkotmányos jelentőségű volt a magyar nép történelmi alkotmányának első és legfontosabb cikkelye. Enélkül a magyarság szétszóródott és feloldódott volna a népvándorlás sodrásában.

Szent István az ország minden lakója számára szervezte meg az állami és egyházi élet és igazgatás rendszerét.

Befogadó nemzetpolitikájával az egész magyarságot gazdagította a más nyelvű népek kultúrájában. Ennek eredményeként mindennapjainkban, de forradalmainkban és szabadságharcainkban is megmutatkozott az egykor egyetlen országban, ma egyetlen régióban élő magyarság és a vele együtt élő nemzetek egysége és sorsközössége.

Ennek a közösségnek jegyében mondta kormányfői programbeszédében Antall József, hogy lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének érzi magát. Ez a kijelentése politikai felfogásának egyik alapelemét fejezte ki. Különösen a határokon túli magyarságnak adott ezzel hitet és erőt, hogy szülőföldjén is élhet magyarságához méltó életet, mert a haza felelőssége ennek támogatására is kiterjed.

Politikai eszmevilágában a nemzeti függetlenség védelme a legfőbb nemzeti kötelesség volt.

Antall József 1992. augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, Szent István napján a budai Várban mondott beszédében szólt első királyunknak a független magyar álam megteremtésében betöltött sorsdöntő történelmi szerepéről. Arról, hogy a királyi hatalmat a belső és külső támadásokkal szemben megerősítette, királyi koronát a pápától kért és kapott, és „olyan önálló magyar államiságot tudott teremteni, amely nem vált vazallusává egyetlen birodalomnak sem”¹

Sorsdöntő időkben az ország vezetői – a várnai csatában 1444-ben és Mohácsnál 1526-ban elesett királyaink, szabadságharcainkban függetlenségünkért is mártilhalált halt kormányfőink, gróf Batthyány Lajos és Nagy Imre – nem haboztak életüket áldozni a haza védelméért.

Ez a szellemi örökség Antall József politikusi és emberi krédójába is bevésődött. Ennek jegyében vállalt bátor és sikeres harcot a Varsói Szerződés felmondásában.

A keresztény örökség erkölcsi, politikai és kulturális értékrendjének erősítését kérte tőle és tőlünk a történelem.

Számára a kereszténység az európai és magyar történelem eseményeiben és tanulságaiban is megjelent. A keresztény hitre térés, Róma követése a Nyugathoz csatlakozást jelentette. Korunkban a kereszténység erkölcsi-politikai és kulturális üzenetét Antall József olyan forrásokból erősítette meg, mint az egyház társadalmi tanítását megújító enciklikák, köztük II. János Pál Redemptoris missiója.

Antall József politikai eszméibe beépült az Európai Unió hitüket gyakorló kereszténydemokrata alapító atyáinak nézetrendszere arról, hogy ahogy az európai integráció jövőjét a keresztény erkölcsi értékek kibontakozásában látták. Ahogy Schuman fogalmazott: „az európai demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét… A demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténységellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.”

Ez volt Antall József politikai hitvallása is: többször hangot adott annak, hogy igazában csak a keresztény Magyarországnak van jövője, értelme.

Antall József külpolitikai krédóját – a jobb, európai sorsot áldozatokkal is támogató – pro-európai identitás jellemezte.

Az európai kultúra értékeiben és politikai-gazdasági kapcsolatainkban megjelenő kölcsönös érdekeltségünket a magyar királyok és kormányok sora írta bele országunk külpolitikai stratégiájába.

A történelmi örökségből ehhez Antall József sok mindent számba vehetett.

Szent István katonai, diplomáciai, kulturális, egyházi, gazdasági és dinasztikus utakon tudott stabilitást, békét és együttműködési klímát teremteni a tágabb régióban.

Luxemburgi Zsigmond német-római császár és 50 évig magyar király (1387–1437) fél Európára kiterjedő uralkodásával mintegy megtestesítője volt a pro-európai identitásnak. Uralkodása nagy gazdasági és kulturális felemelkedést is hozott, így a ma is oly impozáns budai királyi vár kiépítését.

Európai kultúráját az is jellemezte, hogy korabeli források szerint a pápával latinul, a művészekkel olaszul, a notabilitásokkal magyarul és csehül, lovaival németül, önmagával franciául beszélt.

Amikor az ottomán hódítás megjelent a Balkánon, Zsigmond stratégiájának középpontjába Magyarország és Európa védelme, a török hódítás megállítása került. Seregei többször nyertek csatát, de 1396-ban Nápolynál, a havasalföldi–bolgár határon súlyos vereséget szenvedtek. Ő maga csak hónapokig tartó bolyongás után tudott visszajutni Budára.

Zsigmond volt az egyetlen magyar király, aki átkelt a csatornán, és a törökökkel szembeni erőfeszítéseihez 1416-ban Canterburyban szövetséget kötött V. Henrikkel.

1456-ban Belgrádnál Hunyadi János nemzeteket összekötő összefogással kivívott győzelme hosszú időre megakadályozta a török birodalom európai terjeszkedését. De előtte 1444-ben Várnánál, majd 1526-ban Mohácsnál magyar királyok estek el ebben az élethalálharcban.

A magyar történelem századainak, így a 20. századnak is vigasztaló tapasztalata, hogy az Európa által cserbenhagyott pro-európai külpolitika magyar áldozatai mégis megtérülnek. Így például az egykori törökellenes harcok erőfeszítései abban, hogy 1686-ban az európai és magyar seregek együtt szabadították fel Budát.

Antall József többször hangsúlyozta, amit a francia, az amerikai, a német és más kormányfők is elmondtak, hogy az 1956. évi magyar forradalom és szabadságharc volt az a történelmi esemény, amely a szovjet kommunista diktatúra legyőzhetetlenségének és progresszív szerepének mítoszát Európában megtörte.

Ezzel a magyar nép készítette elő a Szovjetunió világuralmi ambícióinak feladását, és azt, hogy Európának ez a megszállt és elnyomott régiója visszanyerje szabadságát.

Kormányfői beiktatásakor mondott beszédében Antall József azt hangsúlyozta, hogy kormánya a szabadság, a nép, a gazdasági fordulat kormánya és európai kormány lesz.

1993. június 16-án a Budapest Collegium ünnepi avató ülésén Weizsäcker német szövetségi elnök és más neves külföldi és hazai személyiségek jelenlétében pragmatikusan is megfogalmazta, mit ért ezen: „Nem elégszünk meg a már kivívott társulási szerződéssel, hanem az ezredfordulóig mindenképpen rendes tagjai akarunk lenni az Európai Közösségnek. Ugyanakkor térségünk biztonságát, világunk megbillent egyensúlyát csak a transzatlanti gondolat jegyében, a NATO megőrzésében és felelősségi körének kiszélesítésével tudjuk elképzelni.”

III.

Még soká lehetne elemezni Antall József gondolkodásának karakterjegyeit. A legfontosabb talán mégis az a súlyos jelentésű, szép szavakkal elmondható üzenet, amit így fogalmazhatunk meg:

a Sion hegyén közzétett Törvény, a Hegyi Beszéd legfőbb parancsából, az ember szeretetre utaltságából következik az élet, a szabadság, a plurális demokrácia, jogállamiság, az emberi méltóság, a szülő, az élettárs, a gyermek, a tulajdon tisztelete. Olyan alapvető parancsok, mint a szolidaritás, az igazságosság, a társadalom gyakorlatában pedig a szabad választások, az együttműködés, de még a szociális piacgazdaság is.

Ez Antall József politikai és államférfiú krédójának szakrális alapokon nyugvó tartalma.

IV.

Befejezésül essék szó arról, hogy ő maga mennyi humorral és öniróniával nézte a súlyos felelősséget rá rovó politikai tevékenységét.

1991-ben a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén, ahová az állam- és kormányfőt időnként meg szokták hívni, Bertrand Russel szavaival értékelte életútját.

Valahogy így: amikor ifjú voltam és a legokosabb, akkor matematikus voltam; amikor éreztem, hogy elmém éle kezd csorbulni, felcsaptam filozófusnak; amikor már nem volt elég egzakt a gondolkodásom, akkor történetíró lettem; és mostanság, életem vége felé, hogy a szellemi erő gyengülését fedezem fel magamban, politikus lettem.

Látva, hogy a politika művészetében Antall József mit tanult, írt, alkotott és tett, bízvást mondhatjuk, hogy a Bertrand Russel-i diagramban – hogy ti. a politikai bölcsességhez kevés szellemi erő is elég –, igen, ebben biztosan tévedett.

Mádl Ferenc