Antall Józsefet az MDF II. Országos Gyűlésén választotta a párt elnökévé. 1989. október 22-én mint pártelnök az alábbi zárszót mondta.

Tisztelt Országos Gyűlés! Kedves Barátaim!

Amikor a Magyar Demokrata Fórumhoz csatlakoztam, Csoóri Sándor barátom és Szabad György barátom hívott, egymástól függetlenül, és továbbra is mindazokkal, akikben itt barátot találtam, él ez a barátság. Köztünk soha ellentét nem volt. Talán ezért is került sor arra, hogy az elnökség titkos szavazással, egy ellenszavazattal, egy tartózkodással engem javasolt elnöknek.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mindaz, amit akkor mondtam el, amikor megkezdtük a munkát, az ma is érvényes, és mindazt akkor gondoltam, amikor még nem volt szó arról, hogy a Demokrata Fórum elnökének jelöljenek.

De szeretném azt hangsúlyozni, hogy az ország érdeke azt diktálja, hogy a legerősebb ellenzéki szervezet, amelyiknek regisztrált taglétszáma van, nem pedig körülbelül van sok ezer tagja, helytálljon, és betöltse azt a feladatot, amit reánk mért a jelen történelme.

Hiszem azt, hogy a Demokrata Fórumban egység lesz, nem monolitikus egység, nem valamiféle állampárti egység, hanem egy modern parlamentáris párt és egy nemzetépítő szellemi politikai mozgalom sokszínűségének az egysége. Éppen ezért mindenki egyéniségének, személyiségének megtartásával vegyen részt a Fórum munkájában! Kíséreljük meg a lehetetlent: a szabadságot, a szellemiséget összekapcsolni az organizációval. Nem könnyű dolog, mert az organizációban gyakran elvész az egyén és a szellemiség, de nekünk ezt a kísérletet kell megtenni, mert különben nem tölthetjük be hivatásunkat.

Nem tudom, hogy mi lesz, nem tudom, hogy meddig jutunk, és nem tudom, hogy mit sikerül megvalósítanunk. De nem tudjuk nem megpróbálni azt, ami előttünk van, mert ha mi nem próbáljuk meg, akkor minden elveszhet! Éppen ezért Önökre vissza kell hárítanom azt a felelősséget, amit reám ruháztak. Megkísérlem ellátni az elnöki tisztet, elkötelezettséggel, de nem a szék iránti elkötelezettséggel. Nem akarom eltúlozni, hiszen közeledve a hatvanhoz, elég évtizedet értem meg ahhoz, hogy nem most és nem itt akarok valamilyen karriert csinálni.

Vannak, akik a politikát exhibicionizmusból és magamutogatásból, anyagi érdekből vagy bármilyen más hatalmi vágyból teszik. Ha ezt akartam volna, sokszor lett volna rá módom, csak csekély elvfeladásra lett volna szükség. Sohasem tettem! Éppen ezért küldetésként, de a fanatikusok küldetése nélkül vállaltam el ezt a tisztet, azért, hogy a Fórum együtt maradjon, és betölthesse szerepét. Nem kell még egyszer elmondanom, hogy melyek azok a külpolitikai, belpolitikai és gazdaságpolitikai körülmények, amelyek meghatározzák lehetőségeinket és egyben céljainkat is.

Ez a Fórum olyan szervezet kell, hogy legyen, ahol Budapest és a vidék nem állítható egymással szembe. Mi nem lehetünk sem budapesti párt, sem budapesti értelmiségiek szervezete, sem a vidék pártja Budapesttel szemben. Ennek a szervezetnek országos szervezetnek kell lennie, ahol a főváros nem áll szemben a vidékkel, hanem azzal egységben. Hiszen mit jelent budapestinek lenni? Majdnem mindnyájunknak, akár a szülei, akár a nagyszülei vidékről jöttek Budapestre. Kevés olyan budapesti van, akinek négy nagyszülője, nyolc dédszülője közül a többség ne vidéken született volna.

Úgy gondolom, hogy ennek az egységnek kell bennünket országos párttá tenni, országos mozgalommá, és felejtsük el azokat az ellentéteket, amelyeket fölöslegesen vállalunk néha magunkra.

Van mód egységben működni, ha megvan a belső tolerancia, és el tudjuk viselni azt, hogy különböző nézetek hordozói vagyunk, és el tudjuk viselni azokat a szellemi műhelyeket, amelyek a Fórumon belül megalakulnak. Örüljünk annak, ha megformálódnak, akár a népi falukutató mozgalom szellemi örökösei, és azok szellemi utódainak bölcsőjeként is alakult itt szellemi műhely, és megalakul az európai keresztény demokráciának is egy műhelye – a most már bejelentett liberális műhelyekkel együtt –, amelyek közül az egyik inkább politikai, a másik gazdaságpolitikai hangsúlyt kap talán. És ha világos szellemi műhelyek alakulnak itt, akkor azok alkalmasak lesznek a tisztázásra, és egység lesz a Fórumon belül, hiszen ezek mind szellemi táplálékot jelentenek.

S arról is meg vagyok győződve, hogy nincs ma szervezet Magyarországon, nincs olyan politikai párt vagy szervezet, amelyikben több szellemi kapacitás lenne, mint a Fórumban.

Meggyőződésem, hogy itt mindenre van politikailag elkötelezett közgazdász, jogász, nem sorolom föl a műszaki pályákig mindazokat, akik alkalmasak lesznek arra, hogy ebben az országban, azokkal, akik eddig is tisztességgel dolgoztak és részt vettek akár a vezetésben és megmérethetők, együtt tudjanak dolgozni, és meg kell találjuk azt a formát, hogy a szerény tehetségeket előhívjuk ebből a szervezetből, mert a magyar ember szerénysége sokszor visszatartja az embereket attól, hogy előtérbe helyezzék magukat. Gyakran a legtehetségesebbek húzódnak hátra, és magunk sem tudjuk azt, hogy mennyi itt a vezetésre, politizálásra alkalmas ember.

Ugyanezt mondtam el abban a körülbelül negyvenegynéhány interjúban, amit az elmúlt napokban itt a folyosókon adtam, s azoknak is ezt felelhettem, akik azt kérdezték: „lesz-e maguknak elég embere ahhoz, hogyha olyan feladatra kerül sor ebben az országban, hogy a Demokrata Fórumnak vállalnia kell a részvételt akár a kormányzásban?” Azt mondtam, hogy hiszem, hogy lesz, mert itt ülnek vagy otthon lesik a Fórum II. kongresszusát, és mindazok – akik még nem csatlakoztak hozzánk, de osztják eszméinket és programunkat – megadják, mert lehetetlen, hogy ebben a népben és ebben a nemzetben a középszerűség és szürkeség évtizedei után ne lennének rejtett tehetségek.

Miért ne lennének olyan kapacitások, akik alkalmasak arra, hogy kivezessék ezt az országot a válságból, ha a világban szétszóródott magyarság mindenütt tehetséget tudott mutatni, és mindenütt feltűnt a tehetségével és szellemi kapacitásával, miért ne tudna itthon elég embert adni ahhoz, hogy ez az ország kiemelkedjék? És hiszem, hogy a Fórumban is vannak.

Úgy gondolom, hogy meg fogjuk szervezni a munkát, de csak Önökkel együtt. És türelmüket kell kérnünk, várják meg azt, hogy ebben a feladatkörben az elnökség megszervezze a munkáját, azokra a testületekre támaszkodva, amelyeket ugyancsak Önök választottak, és amelyek Önökkel együtt fogják ezt a mozgalmat irányítani a továbbiakban.

De vegyék figyelembe azt, hogy mi mindenünk hiányzik ahhoz, hogy a kapcsolatot technikailag szervezetten tudjuk folytatni.

Ne legyenek türelmetlenek, minden igyekezetünk ezen lesz, és fogadják el azt, hogy jó munkamegosztással fogjuk ezt végezni.

A jó munkamegosztáshoz az is hozzátartozik, hogy bízzanak az elnökség, a választmány tagjaiban, és bízzanak abban, hogy akik az országot járják, azok mind ezt a szellemet fogják képviselni és nem mindenhova tudnak ugyanazok elmenni.

Ennyit szerettem volna elmondani. Különben mindenben osztom azoknak a véleményét, akik hiszik, hogy az, ami elindult Lakitelekről, és ami elindult sok évtizeddel ezelőtt, sőt sok évszázaddal ezelőtt, a magyar politikusoknak, íróknak és szellemi embereknek a gondolatvilágában élt, akiknek álma mindig egy jobb, egy függetlenebb és egy szabadabb Magyarország volt. Európának ebben a felében sohasem volt kevesebb a mi szabadságvágyunk, az alkotmányos gondolkodásunk, mint a nálunk szerencsésebb nemzeteknél, csak ott esetleg az intézményekben valósulhatott meg. Nálunk ugyan az ellenzékiségben maradt fenn évtizedeken keresztül, de a vágy, a szellem ugyanaz volt, legyen az akár az angol Magna Charta, vagy legyen a magyar Aranybulla, az mind az alkotmányosságnak és az alkotmányos kormányzásnak ugyanazt a szellemiségét jelentette.

Vigyék hírül az országba, hogy egy olyan szervezet tagjai, amelyikben bízhatnak, és bízzanak a vezetőségben, és senki ne üljön fel semmiféle vádaskodásnak. Ne higgyék, hogy itt opportunisták, kollaboránsok vagy más egyebek vannak! De nem is olyanok vannak, akik fantazmagóriák áldozatai, vagy pedig felelőtlenek. Mert ebben az országban az is hagyomány, hogy a nagyon radikálisak, a nagyon nagyszájúak arrébb állnak, és a mérsékelteket felakasztják.