1990. november 19-én Párizsban csúcstalálkozóra jöttek össze a helsinki folyamatban részt vevő (EBEÉ) országok állam és kormányfői, hogy aláírják a párizsi chartát és az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést. George Bush amerikai és Mihail Gorbacsov szovjet elnök, Helmut Kohl német, Margaret Thatcher brit kormányfő, Václav Havel csehszlovák elnök, Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök és Európa többi vezető politikai személyiségeinek jelenléte már önmagában is kifejezője volt egy új európai együttműködés reményének. A magyar miniszterelnök Európa politikai vezetőinek történelmi felelősségéről beszélt.

Felemelő érzés részt venni e csúcstalálkozón, amely megszűntnek nyilvánítja a megosztottságot és szembenállást, és új korszak kezdetét hirdeti meg Európa háború utáni fejlődésében.

Számunkra rendkívül fontos az a tudat, hogy e történelmi korszakváltásban a magyarországi változásoknak is részük volt. A konfrontáció évtizedei után új távlatok nyílnak a közös elveken és értékeken alapuló együttműködésben a helsinki folyamatban részt vevő államok számára.

Bizonyos, hogy a helsinki záróokmány és az általa elindított folyamat igen fontos szerepet játszott e történelmi fordulat elérésében. E fordulatban elévülhetetlen érdemeket szereztek azok a szabad nemzetek, melyek következetesen kiálltak az emberi jogok védelme mellett.

Kétségtelen, hogy az emberi jogok, az eszmék és információk szabad áramlása, az egyén szellemi és fizikai mozgásszabadsága hosszú időn át teljesítetlen ígéret maradt térségünkben. Az EBEÉfolyamat fórumai azonban folyamatosan szembesítették az európai értékrenddel a közép és kelet-európai rendszereket, és hozzájárultak a rendszerváltozás előkészítéséhez.

Nagyra kell értékelnünk azt a hatalmas erőfeszítést, amivel Gorbacsov úr és a szovjet reformerek a válságba került politikai és gazdasági rendszerből progresszív irányban keresték a kibontakozást, és ezzel elősegítették a szabad intézményrendszer helyreállítását, illetve létrehozását Európa keleti felében.

A berlini fal leomlásával, amely évtizedeken át az európai konfrontáció jelképe volt, megszűnt a két német állam megosztottsága. Európa egysége elképzelhetetlen a német egység nélkül, s ennek létrejötte négy évtizedes tehertételtől szabadította meg kontinensünket. A folyamat elindításában Magyarország tevékeny szerepet vállalt.

A csúcstalálkozó dokumentumai nemcsak hitelesen fejezik ki az egységes és szabad Európa megteremtésére irányuló közös akaratunkat, de a középkelet-európai stabilitásnak is fontos tényezőjét teremtik meg.

Elégedetten állapítom meg, hogy a rendszerváltozás súlyos nehézségével küzdő új demokráciák nem vallottak szégyent a közös európai erőfeszítésben. A tárgyalások folyamán megnyilvánul kompromisszumkészségségük, józan helyzet és érdekfelismerésük, európai felelősségérzetük. Ez lehetővé tette, hogy felülemelkedjenek azokon az ellentéteken, amelyek történelmükben gyökereznek és az előző rendszer évtizedei során még súlyosabbá váltak. A jövőre nézve biztató ez a józanság és együttműködési készség. Ezek meggyőző érvként szólnak amellett, hogy a demokrácia megteremtése és a szabadság kivívása nem teremt szükségszerűen új nehézségeket a nemzetközi kapcsolatok területén.

Azoknak a céloknak a megvalósulása révén, amelyeket Magyarország a leszerelési tárgyalások során követett, illetve az ez év tavaszán a Szovjetunióval megkötött csapatkivonási megállapodással Magyarország rövidesen visszanyeri teljes szuverenitását. Ez az előfeltétele annak, hogy függetlenségünk teljes birtokában erősítsük kapcsolatainkat az európai integrációval.

Hazánk és az új középkelet-európai demokráciák előtt feladatként áll kapcsolataik és biztonságpolitikájuk újraforgalmazása. Az eddigi fejlemények azt bizonyítják, hogy nem szükségszerű az úgynevezett biztonsági vákuum létrejötte e térségben akkor sem, ha rövid időn belül – szándékainknak megfelelően – megszűnnek egyes funkciójukat vesztett sokoldalú szervezetek, mint például a Varsói Szerződés. Magyarország már számos alkalommal kifejtette a Varsói Szerződéssel kapcsolatos álláspontját. Örömünkre szolgál, hogy a szerződés tagállamai között egyetértés van kialakulóban a katonai szervezet megszüntetéséről. Bízunk abban, hogy az európai biztonsági folyamatban 1991 végére, legkésőbb 1992 tavaszáig létrejönnek a feltételek a Varsói Szerződés felszámolására.

Elnök Úr!

Magyarország számára az Európába visszavezető út első nagy állomása az volt, amikor hazánk két héttel ezelőtt az Európa Tanács tagja lett. A belépéssel felgyorsult beilleszkedésünk az európai politikai, társadalmi és jogi normák rendszerébe. E normák közvetlenül hatnak a magyar társadalom életének számos területére, beleértve a gazdaságot, a kultúrát, az egészségügyet, a környezetvédelmet, továbbá az emberi jogok védelmét.

Az európai fejlődéshez való felzárkózásunk akkor válik teljessé, ha mind politikailag, mind gazdaságilag integrálódni tudunk az Európai Közösségbe. Reméljük, hogy a magyar–EK társulási szerződésről és a külpolitikai együttműködésről még az idén megindulhatnak a tárgyalások, és 1992. január 1jével társult tagjává válhatunk az Európai Közösségnek. Túl ezen, a tizenkettek nyilatkozatában megfogalmazott elvek és szándékok alapján kooperatív kapcsolatokra, biztonsági partnerség kiépítésére törekszünk az átalakulóban lévő Északatlanti Szövetséggel és más európai szervezetekkel.

Tudatában vagyunk annak, hogy időbe telik, amíg Kelet-Közép-Európában az új demokratikus intézmények megszilárdulnak, és stabilan működő politikai rendszert alkotnak. Keletnek és Nyugatnak egyaránt az az érdeke, hogy az átmeneti időszakban is megtalálják az együttműködés megfelelő formáit. Nem egyszerűen nyugati segélyekre van szükség, hanem rendkívül fontos a politikai párbeszéd és a gazdasági integrációs folyamatok kiszélesítése és felgyorsítása. Amennyiben ez nem valósul meg, könnyen egy új – jóléti fal keletkezhet a lebontott vasfüggöny helyén.

Úgy vélem, e csúcstalálkozó történelmi küldetést tölt be azzal, hogy közös elveket és értékeket fogalmaz meg a részt vevő államok számára, és a megfelelő intézmények kialakításával képessé teszi a helsinki EBEÉfolyamatot új feladatainak betöltésére.

Ennek a folyamatnak kezdettől fogva alapvető építőeleme volt az emberi dimenzió. A demokrácia és a demokratikus intézmények megszilárdítása, az emberi jogi kötelezettségek maradéktalan végrehajtása és folyamatos figyelemmel kísérése megítélésünk szerint továbbra is elsődleges feladat. A demokratizálódás irányába mutató változások ellenére a nemzeti és nemzeti kisebbségi fezsültségek olykor még a korábbiaknál is erőteljesebben jelentkeznek Európában. Valljuk, hogy ezeket csak folyamatos párbeszéddel, az Európa Tanács követelményrendszerének és az EBEÉ keretében vállalt politikai kötelezettségeknek az érvényesítése útján lehet kezelni.

Elnök Úr!

Európa és Észak-Amerika – nyugodtan mondhatjuk atlanti közösségünk – hosszú ideig pusztító háborúkban irtotta egymást, egyikmásik ország egy időre erkölcsi rendünket megszégyenítő ordas eszmék hordozójává vált évszázadunkban. Nemzetek vesztették el függetlenségüket, mások reménytelenül várták, hogy önrendelkezési joguk egyszer érvényesülni fog. Most újra a szabadság jelszavától hangos a világ, és ezt az igényt mindenki megelégedésére kell kielégíteni.

Most a békében és biztonságban együtt élő európai országok a stabilitás és prosperitás kontinensét teremtik meg. Európa történelmében sohasem volt még ilyen ígéretes pillanat, mint ez a mostani, amikor földrészünk valamennyi országa, valamint Észak-Amerika két nagy állama egyszerre deklarálja, hogy csak és kizárólag a több évezredes európai civilizáció politikai, jogi és gazdasági eszközeivel, fegyverek használata nélkül kívánja megoldani valamennyi problémáját. Mindannyiunk közös érdeke, hogy ez az ígéret valósággá váljék.

Bízunk benne, hogy amikor felszámoltuk a konfrontációt és már nem tekintjük egymást szemben álló feleknek, amikor alacsonyabb fegyverzeti szinten állapítjuk meg az egyensúlyt, akkor nem lesz ország, ahol sértett katonák politikai kalandokba bocsátkoznak, és hatalompolitikai ambíciókkal kísérlik meg útját állni a demokrácia kiteljesedésének. Ilyen kísérletek még a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi fezsültségekre sem jelentenek megoldást.

A XXI. század előestéjén Európának és ÉszakAmerikának együtt kell önmagára találnia, hiszen olyan új hatalompolitikai, energetikai, szociális és tőlünk idegen világszemléleti kihívásoknak nézhet elébe – sok esetben a nemzetközi terrorizmus árnyékában –, amelyek indokolttá teszik a történelmi egység, a szellemi és erkölcsi szolidaritás helyreállítását. Ez a történelmi felelősség nehezedik most a párizsi csúcsértekezlet résztvevőinek vállára. Ne rokkanjunk meg e súly alatt, hanem egyenes tartással és emelt fővel nézzünk a világ és – remélhetőleg – utódaink szemébe.

Delegációm és a magam nevében köszönetet mondok a házigazdáknak és külön Mitterrand köztársasági elnök úrnak a csúcstalálkozó kitűnő és elegáns megszervezéséért.