Dr. Antall József felszólalása a Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája során
a helyhatósági választások időpontjáról és a köztársasági elnök megválasztásának módjáról kezdeményezett népszavazásról

 

 

Elnök: Vörös Vince

DR. ANTALL JÓZSEF, miniszterelnök: Tisztelt Elnök őr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Elnézésüket kérem, hogy soron kívül szólok, azonban néhány perc múlva el kell mennem: az egyhetes németországi és franciaországi útra indulok.
A vitát és az egész szavazási kérdést természetesen figyelemmel kísérve, a sajtóban néhány nyilatkozatomat közvetlenül vagy pedig más helyen elmondott szavaimat idézték. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, nem kívánok semmiféle szónoki fordulattal élni, úgy gondolom azonban, hogy a kialakult jogi és politikai helyzetben állást kell foglalni.
Az egyik: megítélésem szerint helyes volna, hogyha a helyhatósági választásokat minél előbb megtartanánk… (Taps a jobb oldalon és középen, szórványos taps a bal oldalon. Közbeszólás: Így van!) Az országgyűlés meghosszabbította a tanácsok megbízatását szeptember 23-ig, ami egy vasárnap. Indokoltnak tartanám, hogy szeptember 23-án megtartsuk a helyhatósági választásokat.
Hangsúlyozni szeretném: a köztársasági elnök úrnak teljes jogkörében állt a helyhatósági választásokat szeptember 14re… (közbeszólás: október!) …október 14re kiírni. Ezt szeretném ismételten leszögezni: nincs miniszterelnöki ellenjegyzéshez kötve, tiszteletben is kell tartanunk ez irányú döntését. Mégis, a köztársasági elnök urat annak megfontolására kell kérnem, hogy szeptember 23-ára módosítsa ezt a napot, a helyhatósági választások napját. Egyrészt addig tart a tanácsok megbízatása, másrészt az ország alapvető érdeke, hogy minél előbb bekövetkezzen a legkisebb faluban is a rendszerváltozás…, (taps a jobb oldalon.) …minél előbb érezzék, hogy megtörtént a személycsere, megtörtént az új politikai rendszer bevezetése. Nem lehet úgy kormányozni, hogy lényegében hónapokon keresztül a kormányzattól eltérő választási eredmény, illetve választási rendszer alapján működő helyhatóságok legyenek.
Éppen ezért mi fontosnak tartjuk, hogy ez a szükségszerűen előállott állapot minél inkább lerövidüljön. Ezért javasoljuk azt, hogy a köztársasági elnök úr fontolja meg. Természetesen, ha az elnök úr nem tudja megfontolni a javaslatunkat, kénytelenek vagyunk tudomásul venni. Ez az egyik.
A másik kérdés: ugyanúgy kötelesek vagyunk megtartani a törvényeket, akkor is, ha rossz törvények, elhibázottnak tartjuk abban a formában, ahogy a népszavazási törvényt annak idején elkészítették. Ezt több jel és több megjegyzés igazolhatja, szakértőktől éppen úgy, mint laikusoktól. Ennek ellenére a százezer aláírást meghaladó előterjesztést nekünk tudomásul kell vennünk, tudomásul is vesszük. Úgy gondoljuk, hogy a helyhatósági választásokat követően, a jogszabályban előírtak szerint ezt decemberben meg lehet tartani. Tartsa meg az ország – miután nincs választásunk – ezt a népszavazást! Addig a köztársasági elnök úr – ideiglenes jelleggel ugyan, de – kapjon felhatalmazást teljes elnöki jogkör gyakorlására.
Hogy mi lesz a decemberi népszavazás eredménye, érvényes lesz-e, és ha érvényes lesz, utána milyen döntés születik, ezt tiszteletben fogjuk akkor is tartani. Úgy gondoljuk, hogy most, amikor a kormányzás előtt a legnehezebb feladatok állnak, amikor folyamatosan érnek bennünket bírálatok, nem figyelembe véve azt, hogy néhány hét után a kormányzást milyen körülmények között kellett átvenni, és milyen körülmények között kell a legszükségesebb intézkedéseket előkészíteni, a kormányzatot felállítani és megtenni mindazokat a lépéseket, amelyeket már megtettünk vagy pedig a közeljövőben teszünk meg, előterjesztéseket, amelyeket már megtettünk, az önkormányzati törvényjavaslatot is beterjesztjük. Mindaz, ami megtörtént, igazolja, hogy nem lenne célszerű, ha most ebben az időszakban, ezekben a hetekben egy újabb népszavazási kampány, egy népszavazás zavarná meg ezt az időszakot. Ezért célszerűnek tartanánk, hogy erre most ne kerüljön sor, majd csak a helyhatósági választásokat követően, de természetesen tiszteletben tartva a törvény adta szükséghelyzetet. Ez azt jelenti, hogy mi tehát a decemberi népszavazást tudomásul veszszük, és addig javasoljuk az elmondottak figyelembevételét.
Mindemellett többször kifejtettük, hogy indokolatlannak véljük jelenleg ezt a népszavazási kezdeményezést. Nem kívánok semmiféle személyeskedésbe, semmiféle múltbeli dokumentumok idézgetésébe belekezdeni. Úgy gondolom, hogy erre is bőven lehet feleletet találni. Mi tisztességgel kötöttük meg akkor a megállapodást, tisztességgel vettük tudomásul, hogy az Alkotmány módosításába bekerül egy olyan paragrafus, ami szerint, ha a köztársasági elnök megválasztására a parlamenti választás előtt kerül sor, akkor az közvetlen választás útján történik. Mi egy ilyen alkotmánymódosítást fogadtunk el, és egy ilyen megállapodást írtunk alá 1989 szeptemberében. Miután ezt az akkori népszavazás megsemmisítette, előállt az a helyzet, aminek következtében a Parlament által történő elnökválasztás intézménye maradt az Alkotmányban. Mi nem értettünk egyet azzal a döntéssel, és nem volt része a politikai megállapodásnak, amikor Király Zoltán független képviselő az előző ciklus (javítás: paragrafus helyett) utolsó időszakában a közvetlen választásra vonatkozó javaslatot megtette, és az akkori országgyűlés elfogadta. Szeretném azonban azt is hangsúlyozni, ha a magyar nép úgy dönt – és ez a joga természetesen megvan –, hogy közvetlenül fog választani, akkor tudomásul fogjuk venni, hogy a közvetlen elnökválasztás mellett van, de a közvetett elnökválasztás mellett történő döntését az elmondottak alapján javasoljuk, és hogyha lehetséges volt az elmúlt időszakban az államfő kérdését az eddigi formában megoldani, akkor ennek megerősítésével, a teljes elnöki jogkör gyakorlásával meg lehet az elkövetkező hónapokban is oldani. Úgy gondolom, Magyarország kormányzása gazdasági és egyéb problémánk megoldása szempontjából is és az ország politikai átalakulása, igazgatása szempontjából elsőrendű kérdés ma a helyhatósági választások mielőbbi megtartása azért, hogy valóban legyen átfogó közigazgatása, átfogó önkormányzáson alapuló igazgatása Magyarországnak, és végre a rendszerváltozás az egész országban érvényesülhessen. Ennél többet nem kívánok mondani. Kérem az Országgyűlést, vegye figyelembe! Elnézésüket kérem, hogy többet nem tudok jelenleg ehhez hozzátenni, és nem is tudom megvárni a vita válaszát, mert indulnom kell. Nagyon köszönöm a türelmüket, hogy meghallgattak. (Általános taps.)