Soós Károly Attila képviselőnek a kormánypártok, a Kormány és a Kormány hivatali apparátusának összefonódása ügyében a miniszterelnökhöz intézett interpellációja és Dr. Antall József válasza

Elnök: Vörös Vince

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az interpellációk elmondására kerül a sor. Soós Károly Attila képviselőtársunk a Szabad Demokraták Szövetsége részéről interpellálni kíván a miniszterelnökhöz a kormánypártok, a Kormány és a Kormány hivatali apparátusának összefonódása tárgyában. Soós Károly Attila képviselőtársamat illeti a szó.
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszterelnök úr! Tisztelt Ház! A rendszerváltás egyik fontos eleme lenne a kormányzati irányítás három elemének, a kormánypártoknak, a Kormánynak és a Kormány hivatali apparátusának egymástól való világos elválasztása. Ezek korábbi összefonódása, a kormányügyek pártügyekként való kezelése, az állami köztisztviselők pártfunkcionáriusokként való kényszerű vagy önkéntes fellépése a régi rendszer egyik fontos és rendkívül népszerűtlen sajátossága volt. A Némethkormány csak 1989 őszétől tett – elég határozatlan – lépéseket ennek az egypárti diktatúrákat, pártállamokat jellemző helyzetnek a megváltoztatása érdekében.
Az Antallkormánytól az ország jelentős továbblépést várt ezen a területen. Ehelyett azonban szinte a visszafordulásnak, a kormányzó pártok – főleg az MDF – és az állam egy új összefonódásának vagyunk tanúi.
Három pontban szeretnék beszélni erről a dologról.
Először. Ismét szokásossá vált kormányzati szándékoknak, intézkedéseknek kormánypárti rendezvényeken, sajtóértekezleteken való bejelentése. Ez a gyakorlat a múltból jól ismert. Hazánk lakosságában mindig is visszatetszést keltett. Különösképpen visszatetsző ennek az 1980as években kialakult és az Antallkormány által most átvett válfaja, amelyben a népszerű kormányintézkedéseket pártfórumokon pártvívmányokként mutatják be. Utalhatok itt például a kisvállalkozási hivatal létrehozására, amelyet MDFsajtóértekezleteken mutattak be, és a sajtó, félreértvén a dolgot, azt írta, hogy az MDF hoz létre kisvállalkozási hivatalt, holott a Kormány hoz létre ilyet, de a sajtó félreértése a félreérthető rendezésből származott. Tehát a népszerű kormányintézkedéseket párfórumokon jelentik be, viszont a népszerűtlen lépéseket – például az áremeléseket – ettől eltérő módon nem a párt, hanem a Kormány, sőt, ha sikerült volna, akkor a Parlament kényszerű lépéseként prezentálják.
Második pont. A párt és kormányügyek ilyen összekeverése mellett nem kevésbé helytelen gyakorlat a kormányapparátus és a Kormány politikai vezetése közötti zavaros összefonódás. Ismeretes, hogy a demokratikus, többpárti rendszerekben a Kormány, illetve az egyes minisztériumok politikáját a minisztériumban három ember képviseli: a miniszter, a politikai államtitkár, aki politikai helyettese, továbbá a sajtószóvivő; és ezzel vége, senki más. Ők a politikusok, mindenki más köztisztviselő, szakember. Demokratikus országokban – például Franciaországban vagy az NSZK-ban – ezek a szakemberek, noha természetesen nem pusztán szakmai megfontolások alapján, hanem politikai feletteseik utasításainak megfelelően végzik munkájukat, és így részt vesznek a miniszter és a Kormány politikájának technikai megvalósításában, sohasem nyilatkoznak a nyilvánosság előtt a Kormány politikájáról, nem képviselik a minisztériumokat vagy a Kormányt, hanem csak kifejezetten szakkérdésekkel kapcsolatban írnak cikkeket, könyveket, adnak interjúkat. A Kormányt nem képviselhetik, hiszen ha ezt tennék, akkor – bármilyen jó szakemberek legyenek is – kormányváltozás esetén távozniuk kellene. Márpedig egy olyan kormányapparátus, egy olyan apparátus, amelyet kormányváltozás esetén nagyrészt lecserélnek: működésképtelen. A mai magyar gyakorlat a demokratikus országokbelivel homlokegyenest ellentétes. Elegendő például elolvasni a Magyar Hírlap augusztus 24-ei számát, itt egyszerre három kormánytisztviselő nyilatkozik a Kormány, illetve minisztériuma politikájáról; vagy a tegnapi Napzártát, ahol Bethlen István velem egybehangzóan kifogásolta azt, hogy a Pénzügyminisztériumot egy politikai vitában a közigazgatási államtitkár képviselte.
Végül a harmadik pont. A kormányzópárt és a Kormány, illetve a Kormány és a hivatalnoki apparátus összekeveredésénél is riasztóbb, és a pártállam egyik legfontosabb sajátosságát testesíti meg az, amikor kormányhivatali tisztviselők – akik hangsúlyozottan nem politikai állást töltenek be – hivatali funkciójukban pártemberekként lépnek fel. Például augusztus 1jén az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára, rá egy hétre a kisvállalkozási hivatal vezetője részt vett az MDF sajtóértekezletén, és ott hivatali funkciójukkal összefüggő kérdésekben nyilatkoztak a sajtónak.
A miniszterelnök úr ugyanolyan pontosan tudja, mint én, hogy ez az eljárás, amely mellesleg ellentétes a Kormány által a múlt héten benyújtott, a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat 21. §ának előírásaival is, demokratikus országokban elképzelhetetlen. És az is nyilvánvaló, hogy ha ez bevett gyakorlattá válik, abból logikusan következik a minisztériumi köztisztviselők kötelező kormánypárttagsága, pártjelvény viselése, pártfegyelem alá helyezése stb. És pontosan ez az, amitől ez az ország meg szeretne szabadulni.
Kérdezem a miniszterelnök úrtól, normálisnak, fenntartandónak vélie a felsorolt jelenségeket, amelyeket én itt a kormánypártok és az államszervezet nálunk túlságosan is ismerős összefonódásaként bíráltam? Ha pedig nem tartja őket normálisaknak, fenntartandóaknak, akkor mit szándékszik tenni kiküszöbölésük érdekében? (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: Köszönöm Soós Károly Attila felszólalását. Az interpellációra Antall József miniszterelnök úr válaszol.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Képviselő úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy Soós Károly Attila képviselő úr interpellációjának van egy olyan bevezető része, amelyik igen alkalmas arra, hogy egy ilyen ebéd utáni nyomott időben mulatságos hatást tegyen; és ami azt jelenti, hogy egy többpárti parlamentben, egy többpárti rendszerben összehasonlítani egy parlamentáris kormányzást egy egypártrendszerrel és egy egypárti kormányzással, méghozzá egy pártállamban, az egy olyan inszinuáció és egy olyan ferdítés, amire azt hiszem, hogy igazán méltatlan lenne részleteiben válaszolni. (Taps a jobb oldalon.)
Ennek ellenére lesznek az interpellációjának olyan mondatai és kérdései, amelyekkel egyébként egyetértek. Először is, ami azt illeti, hogy összefonódás van az állam és a párt között, a mi kormányzásunk időszakában ebben a formában nem jelentkeznek, így azokra nem tartom szükségesnek, hogy egyáltalában válaszoljak. Pontonként fogok válaszolni a konkrét kérdésekre.
Szokássá vált kormányzati szándékoknak, intézkedéseknek kormánypárti rendezvényeken, sajtóértekezleteken való bejelentése. Ez egy olyan pont, amire természetesen válaszolok. Többpárti rendszerben a pártok nyugodtan jelenthetnek be egy pártgyűlésen saját pártjuk vagy pártjaik kormányzati szándékát jelentő kérdést egy pártgyűlés keretében is. Ugyanúgy bejelenthetnek akár egy katonai akadémia megnyitásán. Bejelenthetik akár egy nemzetközi fórumon is. Sehol nincs semmiféle alkotmányjogi akadálya annak, de szokásjogi akadálya sincs, hogy többpárti kormányzás idején politikusok valamilyen kormányzati döntést arra megfelelő alkalommal és arra megfelelő helyen jelentsenek be. Lehet ez egyetemi tanévnyitó vagy bármi hasonló. Ez egyáltalán nem áll ellentétben sem az Alkotmánnyal, sem a Házszabállyal, sem a szokásokkal. Ezt bárhol meg lehet tenni, természetesen a Parlamentben és minden más, erre alkalmas helyen, kormányzati sajtóértekezleten.
A másik, párt és kormányügyek ilyen összekeverése mellett nem kevésbé helytelen gyakorlat a kormányapparátus és a Kormány politikai vezetése közötti zavaros összefonódás. Ezeket a minősítéseket, azt hiszem, nem kell elemezni. Ismeretes, hogy demokratikus többpárti rendszerekben a Kormány, illetve az egyes minisztérium politikáját a minisztériumokban három ember képviseli, mondja Soós Károly: a miniszter, a politikai helyettese, a politikai államtitkár, továbbá a sajtószóvivő, senki más. Ezt meg is ismételte.
Engedelmet kérek. Hogyan lehet összehasonlítani és egy kalap alá venni, hogy a minisztériumokban a minisztérium politikáját három ember képviseli: a miniszter, a politikai államtitkár és a sajtószóvivő? Azt gondolom, helyes lett volna kiváló jogász és kiváló alkotmányjogász barátunktól, Tölgyessy Pétertől tanácsot kérni ennek az interpellációnak a megfogalmazásánál. A miniszter képviseli a miniszteri felelősség jegyében, és a politikai államtitkár – ennek megvan a politikai alapja. A kormányszóvivő nem képviselheti a politikát a minisztériumban, hiszen éppen olyan tisztviselő – függetlenül attól, hogy a közszolgálati törvény alapján hogyan helyezkedik el most vagy a jövőben –, a kormányszóvivő ugyanúgy megbízásból, felhatalmazással rendeletéből nyilatkozhat politikai kérdésben, mint bárki, akit a miniszter erre felhatalmaz. Ha a miniszter felhatalmaz erre közigazgatási tisztviselőt, hogy nyilatkozhat, akkor az megteheti. Nem általános politikai kérdésről, hanem a Kormány által elfogadott politikáról lévén szó, ameddig az a kormány van hatalmon, addig a közigazgatási tisztviselő azokat a kormánydöntéseket hajtja végre, és azokban a kérdésekben nyilatkozhat. Ezért nem kell leváltani a tisztviselőket nyilvánvalóan egy kormányváltozásnál, hanem egy alkotmányos rendben mindenki tisztában van azzal, hogy a kormánytisztviselő a miniszter rendeletéből a miniszter megbízatása alapján végzi teendőit.
Ennek ellenére a kormány tagjainak külön felhívtuk a figyelmét arra, hogy az elmúlt időszakban helytelen gyakorlat alakult ki, aminek szintén megvan az oka az átmeneti időszakban. A sajtó elvárja a tájékoztatást a tájékoztatási kötelezettség alapján. A minisztériumok osztályvezetőhelyetteseit, osztályvezetőit keresik meg, és igen gyakran nyilatkoznak. Én magam sem értek azzal egyet – és ebben egyetértek a tisztelt képviselő úrral –, hogy helytelen, hogy egy minisztériumban igen sokan nyilatkoznak. Lehetőleg a miniszternek meg kell határoznia azt a kört, akiket felhatalmaz arra, hogy általában nyilatkozzanak a minisztériumot érintő kérdésekben, általában a szóvivő az, és egyes speciális kérdésekben felhatalmazza az egyes osztályok képviselőit.
A minisztérium sajtószóvivője ugyanolyan felhatalmazás alapján végzi ezt a munkát. Nagyon csodálkoznék azon, ha ettől eltérő álláspontot kellene vallani.
Végül: a kormányzó párt és a Kormány, a hivatali apparátus összekeveredéséről szólok. Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy a kormánytisztviselők ne vegyenek részt pártgyűléseken, és ne nyilatkozzanak. Szakértőként meghallgathatják, de pártgyűléseken közigazgatási tisztviselők a miniszterek vagy politikai államtitkárok mellett ne vegyenek részt, illetve ne nyilatkozzanak. Erre vonatkozóan szintén azt mondhatom, hogy nem alakult még ki kellő formában az elmúlt időszakban a világos megkülönböztetés, de ennek érdekében a feltett kérdésre azt felelhetem, hogy nem értek egyet vele, és annak érdekében intézkedtünk. Korábban is felhívtam rá a figyelmet, hogy ne vegyenek részt lehetőleg a közigazgatási tisztviselők, csak szakértőként.
Ezzel egyetértve őszintén csodálkoztam azon, hogy az SZDSZ egy olyan közbiztonsági fórumot hívott össze, ahova meghívta a rendőrkapitányokat, és ezzel a mindkettőnk által helyesnek vélt elvvel ellentétben még zokon is vették, s a televízióban is közölték, hogy milyen lehetetlen diktatórikus, ismét a pártállamra emlékeztető talán az az eljárás, hogy a belügyminiszter úr, illetve az országos főkapitány nem járult hozzá ahhoz, egy SZDSZ által rendezett pártjellegű gyűlésen részt vegyenek a rendőrkapitányok. Azt hiszem, ezt is érezni kellett volna az SZDSZ szervezeteinek, hogy nem helyes, ha pártgyűlésre meghívják a rendőrkapitányokat. Ezt ismét a közös álláspont szempontjából hangsúlyozom.
Végül szeretnék még utalni egy kérdésre, mégpedig arra, hogy a kormánypártok és az ellenzék között bizonyos értelemben a jelenleg hatályos jogszabályok is kimondanak valamit; mégpedig azt a tényt rögzítik, hogy a kormányon lévő pártoknak kell támaszkodniuk politikájuk megformálásában a képviselőcsoportban a Kormány szakértői bázisára, és ennek jegyében rendelkezik úgy a vonatkozó jogszabály, hogy a pártok képviselőcsoportjai – a munkájuk szakmai megalapozása érdekében – szakértői díj igénybevételére jogosultak. A szakértői díj évi összege képviselőcsoportonként 20 képviselő évi alapdíjának megfelelő összeg, valamint képviselőnként a kormánypártok esetében az évi alapdíj 25%-a, az ellenzéki pártok esetében az évi alapdíj 50%-a. Tehát éppen az ellenzék ezáltal kap nagyobb pénzügyi támogatást, mert szakértői kérdésekben, szakértők igénybevételében a kormánypártnak előnye van minden időben az ellenzékkel szemben azáltal, hogy kormányon lévén a hivatali apparátusnak a szakmai tudására is támaszkodhat.
Tehát ez egy elvi jelentőségű kérdés egyben, amit itt figyelembe kell venni.
Összegezve: a feltett kérdésre vonatkozóan azt mondhatom, hogy a pártállammal való összehasonlítás, az összefonódás és hasonló, természetesen nem felelnek meg a valóságnak, azonban választási hónapban lévén teljesen érthető ez a beállítás. Ami ezen kívül van, az azt jelenti, hogy egyetértek abban, hogy a kormánytisztviselők ne vegyenek részt és ne nyilatkozzanak pártgyűlésen és pártok nevében. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)