Országgyűlési beszédek

Dr. Antall József napirend előtti bejelentése és vitája az ellenzéki pártok képviselőivel a jugoszláviai fegyvereladások ügyéről

 

 

Elnök: Szabad György

DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! Mielőtt megkezdjük az átalakulás szempontjából kiemelkedően fontos tulajdoni kárpótlásról szóló törvényjavaslat vitáját, – amelyet természetesen az átalakulás alapvető kérdésének tekintünk a politikai intézményrendszer kialakítása mellett: a tulajdon, az igazságtétel alapvető törvényjavaslatának és intézkedésének –, két bejelentést szeretnék tenni, és egyben jelzem a következőt.
Február 1-jei dátummal a Ház elnökének átadtuk a Kormány nevében azt a levelet, amelyben a Kormány kéri, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően a külügyi és a honvédelmi bizottság tartson együttes ülést, ahol a Kormány tájékoztatást kíván adni a nemzetközi fegyverkereskedelemben való magyar részvételről… (közbeszólás a bal oldalon: Helyes!) …illetve az elmúlt időszakban felmerült jugoszláviai fegyvereladásról. A Kormány ezt átadta a Parlament elnökének, és ennek megfelelően kéri a két bizottság összehívását. (Tirts Tamás közbeszól: Már késő!)
Szeretném továbbá tájékoztatásul azt is közölni, hogy az elmúlt héten Budapesten lezajlottak a szakértői tárgyalások a szovjet csapatok kivonulásával öszszefüggésben, szovjet részről Grisin admirális vezetésével, és most kezdődnek Silov altábornaggyal, a Déli Hadseregcsoport újonnan kinevezett vezetőjével a további tárgyalások. A vita tárgya, hogy a szovjet fél részleges térítést kíván már a kivonulás befejezése előtt, míg a magyar álláspont a teljes mérleg alapján, a károk és a költségek figyelembevételével együttes elszámolás. Egyébként a szovjet csapatkivonulások menetrend szerint folynak. (Taps.)
ELNÖK: Bejelentem, kapcsolódva a miniszterelnök úr előadásához, hogy a miniszterelnök úr említett levelét ma reggel kaptam kézhez, és menten továbbítottam a honvédelmi bizottság és a külügyi bizottság tisztelt elnökeihez.
Tisztelt Országgyűlés! A frakcióvezetők közül Torgyán József kér szót napirend előtt.
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Elnök úr! Semmi gond sincs. Nem napirend előtt kérek szót, hanem csak azt kívánom bejelenteni, hogy az igen, a nem és a tartózkodik gépsorom nem működik. Csupán jelezni kívántam.
ELNÖK: Kérem a műszakiakat, hogy Torgyán József gépét vizsgálják felül. Napirend előtti felszólalásra kért lehetőséget Kövér László a FIDESZ részéről. (Közbeszólás a FIDESZ soraiból: Halljuk!)
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház: A FIDESZ frakciója emlékezetem szerint még nem élt a napirend előtti hozzászólás lehetőségével, és ez esetben is előre is elnézést kérek a tisztelt Háztól, hogy ezt az általunk pozitívnak tekintett hagyományt megszegem. Azt gondolom ugyanakkor, hogy miután valamilyen formában mindenképpen hozzá kívántunk volna szólni a miniszterelnök úr által érintett ügy kapcsán, ezért ennek most van itt az ideje. Egyúttal abba a szerencsés helyzetbe is kerülök – illetve kerülünk –, hogy reflektálhatok röviden arra, amit ő a Jugoszláviában történő vagy történt fegyvereladások kapcsán mondott.
A FIDESZ frakciója nevében benyújtottam egy országgyűlési határozattervezetet, amely az ügy parlamenti kivizsgálását célozza, pontosabban egy parlamenti hatpárti ad hoc bizottság felállítását javasolja. Azt gondolom, hogy ez annyiban – jelentősen – különbözik attól, amit a miniszterelnök úr elmondott, hogy nem a Kormány kegyéből szerez információkat egy olyan ügy kapcsán, amely jelentősen érinti az ország nemzetközi megítélését, hanem az Országgyűlés saját szuverenitásából fakadóan kivizsgálja azt, hogy ebben az ügyben valójában mi történt, illetve mi történik.
Erre szerintem két okból van szükség. Az egyik az, hogyha visszaemlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, az eseményekre, legalábbis azokra az információkra, amelyeket a meglehetősen hézagosan tájékoztató magyar tömegkommunikációból elérhettek, emlékezhetnek arra, hogy körülbelül már egy hete folyt a belgrádi televízióban, illetve a CNN adásaiban az ügy tálalása, amikor a magyar tömegtájékoztatás az első információkat a közvélemény tudomására hozta. Arra is visszaemlékezhetnek továbbá, hogy a Kormány különböző tényezőinek nyilatkozatai meglehetős ellentmondásban voltak nemcsak egymással, hanem a később kialakult kormányzati állásponttal is. Ennek folyamán jutottunk el a teljes tagadástól az ügy de facto beismeréséig, amire – hozzáteszem – nyilvánvalóan azért került sor, mert az érintett horvát fél beismerése a tagadást már teljes mértékben értelmetlenné tette.
A magyar Kormány továbbá láthatóan nem tartotta különösen fontosnak, hogy Önöket, tisztelt képviselőtársaim, tájékoztassa ebben az ügyben – legalábbis nem siette el ezt a dolgot. Abban a pillanatban élt csupán ezzel a lehetőséggel, amelyben az a veszély fenyegette, hogy egy napirend előtti felszólalás vagy egy országgyűlési határozati javaslat kapcsán az ügy így is, úgy is a plénum elé kerül.
Mindebből levonva a következtetést, én azt gondolom, hogy a Kormány által a közleményében jelzett vizsgálat szükséges egyfelől, másfelől nem elégséges. Nem elégséges azért, mert a Parlament számára semmiképpen nem nyújthat megbízható információt, hiszen az érintett fél vizsgálja önmaga szerepét az ügyben. Másfelől nem nyújthat kielégítő információt azért sem, mert az a fajta magatartás a Kormány részéről, amit az előbbiekben próbáltam ecsetelni, kétségessé teszi a Kormánynak az ügyben viselt vétlenségét, jóhiszeműségét és szavahihetőségét. És ennek, tisztelt képviselőtársaim, nemcsak a tekintetben van jelentősége, hogy vajon nekünk jogunk van-e tudnunk mint képviselőknek, hogy ilyen súlyú ügyben mi folyik a hátunk mögött heteken vagy – ne adj’ Isten – hónapokon keresztül, hanem olyan szempontból is jelentősége van, hogy az ügy megnyugtató lezárását – kifelé történő lezárását – csak és kizárólag a parlamenti vizsgálat eredményezheti.
Ezért én azt javaslom, noha sajnálatos módon a FIDESZ frakciójának nem sikerült elérnie, hogy az országgyűlési határozat a sürgősség kérésével kerüljön a Parlament plénuma elé, mert egyetlen pártot, amelyet megkerestünk, nem sikerült rávenni arra, hogy aláírásával támogasson bennünket, ami a tisztelt kormánykoalíció részéről – ha másból nem, Antall József felszólalásából érthető módon – kell tudomásul vennünk, szemben a Szabad Demokraták Szövetségének magatartásával. (Zaj. Közbeszólás.) E sajnálatos körülmény folytán nem kerülhetett az Országgyűlés plénuma elé a sürgősség kérésével ez az országgyűlési határozati javaslat, mindazonáltal én arra kérem Önöket – lévén, hogy a határozattervezetben konkrét dátum a vizsgálatok megkezdésének és befejezésének időpontjára –, kezeljék ezt a határozattervezetet de facto a sürgősség feltételei mellett. (Zaj.)
Azt gondolom továbbá és végezetül, hogy ennek a vizsgálatnak a következő körülményekre kell kiterjedni.
Ad 1: Fel kell deríteni a vizsgálatnak az adott ügy konkrét tényállását, vagyis, hogy mi történt valójában az ügyben.
Ad 2: Fel kell deríteni, hogy az ügyben játszott magyar szerepvállalás megfelele a Magyar Köztársaság jogrendjének.
Ad 3: Megfelele ez a szerepvállalás a nemzetközi jogi normáknak, továbbá a nemzetközi kapcsolatokban vállalt és elvárt – általánosan elvárt – magatartási formáknak.
Ad 4: Ki kell terjednie a vizsgálatnak arra, hogy a Kormány bármely tagját, illetve apparátusának bármely tagját érintie személyes felelősség. Ezen túlmenően a feltárt tények értékelése és az ebből esetleg levonható konzekvenciák megtétele véleményem szerint már nem ennek a bizottságnak, hanem részben a Kormánynak, részben pedig az Országgyűlés plénumának lenne a feladata.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, mérlegeljék indítványunkat. (Taps a bal oldal szélén.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalást kért Gál Zoltán a Magyar Szocialista Párt részéről.
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Nem napirend előtti felszólalás, pusztán Kövér László, tisztelt képviselőtársam egyébként tartalmas mondandójához kell egy kis pontosítást tennem. Nevezetesen: ő úgy fogalmazott, hogy egyetlenegy párt sem támogatta a sürgősségi… (Kövér László közbeszól: A megkeresettek közül!) …a megkeresettek közül – akkor így helyes. Köszönöm szépen. (Taps. Derültség.)
ELNÖK: Ha megengedi, Miniszterelnök úr, van még napirend előtti felszólaló – utána adnám meg miniszterelnök úrnak ismét a szót, ha lehet.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Szívesen, csak abban az esetben, ha ez a tárgykör lezárható.
ELNÖK: Ugyanebben a tárgykörben van még felszólaló. Szólásra következik SzentIványi István a Szabad Demokraták Szövetsége részéről:
SZENTIVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Magam is a jugoszláviai fegyvereladások ügyében kértem szót. Úgy érzem, hogy nincs a teremben senki, aki tisztában lenne, tisztán látna ebben a bonyolult és sok esetben teljesen tisztázatlan ügyben. Sajnos, ebbe bele kell értenem a Kormány jelen lévő képviselőit is – legalábbis a megnyilatkozásaik ebben erősítenek meg.
Néhány következtetés már most levonható, tisztelt képviselőtársak. Levonható az, hogy az ügynek káros politikai következményei vannak, külpolitikai érdekeink sérelmet szenvednek. Levonható az, amit mélyen fájlalok, hogy a köztársaság kormányának szavahihetőségébe vetett hit itthon és külföldön egyaránt megrendült. Levonható továbbá az, hogy a számunkra oly fontos, és azt hiszem, minden jelenlévő képviselő számára oly fontos, vajdasági magyarok helyzete lényegesen romlott. Nem véletlen, hogy Ágoston Vilmos (Helyesen: Ágoston András, a VMDK elnöke) ebben az ügyben fordult a Magyar Kormányhoz.
Kérdések sokasága vetődik föl az üggyel kapcsolatban. Nem akarok kitérni rá, nem is akarom untatni Önöket ezzel, hiszen ma nagy fontosságú törvényjavaslat vitája kezdődik meg, érzésben ezeket már érintette is Kövér László. Mindenesetre és alapvetően, felmerül az a kérdés mindannyiunk számára, minden magyar állampolgár számára, hogy tudjae garantálni a köztársaság Kormánya azt, hogy ellenőrzést gyakorol a fegyverexport, a fegyverkereskedelem felett. Ebben a kiélezett nemzetközi helyzetben, amikor Irak mindenféle gyanús forrásokból szerzi be a fegyvereit, vajon tudjae garantálni a Kormány, hogy oda nem jutott el azokból a fegyverekből? (Moraj az MDF soraiból.) Meg tudjae mondani a Kormány azt, hogy ki a felelős ebben a kérdésben? Idáig vonakodott megadni a felelősök nevét, s sajnos, ez egy nagyon fontos ember személyes felelősségének a kérdését veti föl. Mindazokban az ügyekben, ahol a személyes felelősök nincsenek megnevezve, a Kormány fejét érinti a felelősség. Továbbá fölmerül az a kérdés, hogy a köztársaság Kormánya képese tenni azért, hogy a bizalom helyreálljon, külföldön és itthon egyaránt, külpolitikai törekvései iránt. Nagyon szeretném hinni, hogy képes erre. Most pedig, tisztelt Képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy amit kevesek elrontottak, azt nekünk együtt, sokaknak kell rendbe hoznunk.
Szeretném megnyugtatni Kövér László képviselőtársunkat, hogy sem ők, sem a Parlament nem marad sürgősségi határozati javaslat nélkül. Való igaz, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem támogatta azt a javaslatot, amellyel a FIDESZ képviselői megkerestek minket. A javaslatnak egy nagyon fontos eleme miatt nem támogatta. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy vizsgálóbizottság felállítására haladéktalanul szükség van. Abban azonban nem értettünk egyet, hogy milyen összetételű legyen ez a vizsgálóbizottság. Úgy gondoljuk, hogy most, amikor a Kormány képviselői és felelős személyei alapvetően hibáztak az ügyben, csak akkor lehet hitele annak a vizsgálóbizottsági jelentésnek, amit mindannyian kíváncsian várunk, ha valamennyi párt egyenlő alapon, paritásos alapon vesz részt. Miután a FIDESZes javaslat nem paritásos, hanem erősorrendi jellegű volt, úgy éreztük, hogy eddig ezzel kapcsolatban követett álláspontunkhoz és elveinkhez kell ragaszkodnunk.
Önök nagyon jól tudják, hogy fiaskóval végződött egyszer már a sajtóprivatizációs bizottság felállítása. Nagyjából hasonló okok miatt, mert ott is azok az erőviszonyok tükröződtek, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a vizsgálóbizottságnak minden oldalról a tárgyilagossága biztosítva legyen.
Éppen ezért, tisztelt Elnök úr és tisztelt Ház, mi magunk szorgalmazzuk, és benyújtjuk határozati tervezetünket a kérdés minél hamarabbi kivizsgálása céljából. Kérjük, hogy minden pártból egy-egy felelős képviselő vegyen részt a vizsgálóbizottság munkájában, s azt legkésőbb március 15-ig terjessze elénk. Azt hiszem, hogy mindannyian azt szeretnénk, ha nyugodtan, nyugodt lelkiismerettel kerülnénk ki ebből az ügyből, és a Magyar Köztársaság Kormányának és a Magyar Köztársaság Parlamentjének nemzetközi tekintélye itthon és külföldön egyaránt mielőbb helyreállna. Köszönöm a figyelmüket. (Taps balról.)
ELNÖK: Antall József miniszterelnök urat illeti a szó.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Az elhangzottak alapján szükséges lenne, hogy itt már most részletekbe bocsátkozzunk, amely kérdéseket Kövér László feltett, azok valóban megfelelnek annak, amire választ kell adni. Az a kérdés viszont, hogy kvázi a Magyar Köztársaság Kormánya vagy a Magyar Köztársaság mintegy politikai hitelképessége, avagy szavahihetősége vonatott volna kétségbe, nem felel meg a valóságnak, ezt nyugodtan állíthatom. Az elmúlt időszakban, az elmúlt napokban folytatott megbeszélések alapján is, beleértve azokat a külországokat, amelyek ebben a kérdésben valóban fontosak. Egyben megnyugtathatom SzentIványi képviselő urat, hogy szigorú ellenőrzés és szigorú felügyelet érvényesül a tekintetben, hogy Irakba semmiféle fegyver ezekből nem juthatott, nemhogy ezekből, másból sem. Az egész Öböltérségben ez az ellenőrzés az elmúlt időszakban érvényesült.
Végül szeretném szíves figyelmüket felhívni arra, hogy a 74. évi külkereskedelemre vonatkozó törvény alapján a 21/90., illetve a 99/90-es minisztertanácsi határozat alapján a külügyi és a honvédelmi bizottság illetékes arra, hogy a fegyverkereskedelem és haditechnika külkereskedelmi forgalmával összefüggésben állást foglaljon, illetve a beszámolókat meghallgassa. Tehát a jelenlegi jogszabályi rendelkezések alapján az Országgyűlés külügyi és honvédelmi bizottsága illetékes ebben a kérdésben. Éppen ezért fenntartom azt, amit elnök úrnak előterjesztettem, és a honvédelmi és a külügyi bizottság együttes ülésén vizsgálja meg mindezeket a kérdéseket, és akkor foglalhat állást a tekintetben, hogy hogyan dönt a továbbiakban, és tesz javaslatot esetleg az Országgyűlésnek. Mindenképpen azt tartom szükségesnek, hogy a honvédelmi és a külügyi bizottság az egész kérdést összefüggéseiben hallgassa meg, és összefüggéseiben ismerje meg. Ezért fenntartom mind Kövér képviselő úrral, mind pedig SzentIványi képviselő úrral szemben az előterjesztést. Eszerint kérem az Országgyűlés állásfoglalását. (Taps balról.)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Napirend előtti felszólalási lehetőséget kért Eörsi Mátyás a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm szépen, Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen az elmúlt tíz másodperc alatt nem volt módomban ellenőrizni, hogy mi a két 1990-es minisztertanácsi rendelet tartalma, de úgy gondolom, hogy Antall József miniszterelnök úr tévedésben lehet, hiszen az Ellenzéki Kerekasztaltárgyalások során kiváló alkotmányjogászt ismertünk meg a személyében. Nyilvánvalóan tudja, hogy egy minisztertanácsi rendelet az Országgyűlés szuverenitását nem korlátozhatja. Aligha hiszem, hogyha egy ilyen kormányrendelet formálisan hatályban lenne, az nem lenne súlyosan alkotmányellenes. Nem hiszem, hogy a kormányrendelet korlátozná a Parlamentet abban, hogy ettől eltérően ad hoc bizottságot állítson fel, amely megfelel a céljának. Köszönöm a figyelmüket. (Taps balról.)
ELNÖK: Szólásra következik Szűrös Mátyás, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Szocialista Párt részéről.
DR. SZŰRÖS MÁTYÁS (MSZP): Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon fontos az, hogy ilyen kérdésben, mint ami napirendre került, körültekintően járjunk el, felelősségteljesen. Arra kérem képviselőtársaimat, hogy a külpolitikában újabb bonyodalmat és problémákat ne okozzunk magunknak.
Szerintem a helyes eljárás az, ahogy miniszterelnök úr javasolta, hogy a külügyi bizottság és a honvédelmi bizottság hallgassa meg a Kormány felelős képviselőit, és ennek alapján a bizottságok tegyenek javaslatot az Országgyűlésnek, és annak alapján foglaljunk állást felelősségteljesen. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon. Bekiabálás a FIDESZ soraiból: Paktum! Madarat tolláról!)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A vitát ebben a kérdéskörben lezárom azzal, hogy megtörtént a két bizottság együttes ülésének összehívásához szükséges minden lépés, továbbá, hogy amennyiben bármelyik párt határozati javaslatot terjesztett vagy terjeszt elő, annak a tárgyalása tekintetében az Országgyűlés szabályszerűen fog eljárni. Köszönöm szépen.