Dr. Jánosi György képviselő interpellációja a miniszterelnökhöz „Nagybányai Horthy Miklós politikai rehabilitációjának és állami újratemettetésének kormányzati szándékairól” címmel és dr. Antall József válasza

Elnök: Vörös Vince

DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök úr! Az év első hónapjaiban Horthy Miklós hamvainak hazahozatala kapcsán – amit a család, illetve a Magyar Tengerésztisztek Egyesülete kezdeményezett – terjedelmes sajtóvita bontakozott ki Horthy személyiségéről, politikai rehabilitációjáról, újratemetésének, illetve újratemettetésének kérdéseiről.
A vitában vezető politikusok is megszólaltak, többek között Für Lajos, aki meglehetősen kritikusan nyilatkozva az egykori kormányzóról, a következőket mondta: „Osztom azt a véleményt, miszerint közepes képességű ember volt. Minden hibáját jóvátehette volna 1944. március 18–19-én. Ezt elmulasztotta. Kormányzó maradt és eltűrte, hogy a németek megszállják az országot.”
Politikusként abban bízom, nem kavar vihart ez az esemény. Van elég bajunk. Jórészt a vitának köszönhetően, február 18-án egy külügyi szóvivői nyilatkozat hivatalos álláspontjaként az esetleges újratemetést magánjellegű családi eseménynek tekintette. A nyilatkozat sokak számára megnyugtató volt, hiszen a család jogát senki nem vitatta, mert demokratikus, humánus elkötelezettségű ember nem vitathatta, hogy Horthy Miklóst magyar földben helyezzék végső nyugalomra. Ezek után október 21-én egy igazságügyiminiszteri nyilatkozat nyomán ismét napirendre került a kérdés. A nyilatkozatban Balsai István igazságügyi miniszter úr Horthy Miklós – vagy ahogyan ő nevezete, a kormányzó úr – politikai rehabilitációjáról a következőket mondta: „Azt magától értetődőnek tartom, hogy rövidesen ez a téma felmerül. Ahogyan más dolgok a helyükre kerülnek, úgy nyilvánvaló számomra, hogy ez is rendeződik és nem valószínű, hogy Horthynak a portugáliai Estorilban történt eltemetése most már megfelel a magyar közvéleménynek. Hogy a Kormány vagy milyen szerv – társadalmi vagy alapítványi – intézi ezt, az a dolog végeredménye szempontjából mindegy.”
A nyilatkozatban az az értelmezési lehetőség is benne rejlik, hogy a kormányzat részéről, annak egy képviselője révén ismét felvetődött Horthy Miklós állami újratemettetésének kérdése, s ezt az állítólagos közvéleményre hivatkozva kívánja újra mérlegre tenni a Kormány.
Természetesen messzemenően egyetértek azzal, hogy a Horthyról kialakult történelmi képet árnyaltabbá kell tenni, s meg kell fosztani azt az elmúlt 40 év rárakódott előítéletes szélsőségeitől. Egyetértek azonban Kosáry Domokossal is, aki nemrégiben azt mondta, hogy „a politikai rehabilitáció nem a történészek, hanem a politikusok dolga. S ebben az értelemben egy esetleges állami újratemettetés vagy a kormányzat demonstratív részvétele a szertartáson a politikai rehabilitáció első lépéseként is értelmezhető.”
Mindezek alapján a következőket kérdezem miniszterelnök úrtól. Változotte a Kormány hivatalos álláspontja a február 18-i külügyi szóvivői nyilatkozat óta?
Másodszor: a kérdés megítélését illetően Für Lajos vagy Balsai István véleménye tükrözi a Kormány álláspontját?
S végül harmadszor: ha a Kormánynak ma nincs kialakult álláspontja, miniszterelnök úrnak mi a véleménye Horthy politikai rehabilitációjáról és esetleges állami újratemettetéséről? Köszönöm a szót. Várom miniszterelnök úr válaszát. (Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: Köszönöm. Felkérem dr. Antall József miniszterelnök urat, hogy az interpellációra szíveskedjék válaszolni.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő úr! Elnézést kérek, hogy bizonyos késedelemmel válaszolok távollétem miatt erre az interpellációra, amelyik úgy hangzik, hogy „Interpelláció Antall József miniszterelnökhöz nagybányai Horthy Miklós politikai rehabilitációjának és állami újratemettetésének kormányzati szándékáról”.
Először is őszinte sajnálatomat fejezem ki, hogy Jánosi György képviselő úr hasonlóan egyes sajtóban megjelent cikkekhez, amelyek foglalkoztak Horthy Miklósnak, Magyarország egykori kormányzója hamvainak hazahozatalával, folyamatosan megsértették az 1947. évi IV. törvény 1. § (1) bekezdését, illetve a 3. § (1) és (2) bekezdését, amely megtiltja a nemesi előnevek használatát. (Derültség a jobb oldalon. Közbeszólás a bal oldalról: És Bethlen Istvánét? – Derültség a bal ­oldalon.)
Ennek következtében jobban örültem volna, ha Jánosi képviselő úr inkább az ügyben interpellált volna, hogy milyen intézkedésekre kerül sor a sajtó számos cikkével kapcsolatban, amelyek minden idézőjel nélkül például úgy adtak hírt erről: Hazahozzák vitéz nagybányai Horthy Miklós hamvait. A „vitéz”t is tilos a törvény értelmében használni, és nagyon sajnálatos, hogy képviselő úr egy hivatalosan a magyar Országgyűlésnek beadott interpellációjában egy nemesi előnevet használt. Bevallom, nem kisebbségi érzésből kifogásolom (derültség), lenne ilyenre lehetőségem. Ennek következtében igen tisztelt képviselőtársam interpellációjával is megsérti e törvény rendelkezéseit.
A következő kérdés, amire válaszolni kívánok: Horthy Istvánné, az egykori kormányzóhelyettes özvegye, jelenleg Ilona Bowden, Horthy Miklós kormányzó családja nevében 1990-ben fordult Göncz Árpád köztársasági elnök úrnak írott levelében azzal a kérdéssel a lisszaboni nagykövetségünkön keresztül, hogy Portugáliában eltemetett apósa hamvait Kenderesen, a családi kriptában elhelyezhessék. Ezzel szemben semmiféle akadályt nem kíván gördíteni a Kormány; nem akadályozhatja meg senki azt, hogy törvényesen bejegyzett magyar egyesület vagy a kenderesi önkormányzat képviseltesse magát egy családi jellegű kegyeleti szertartáson.
A Kormány részéről, egyezően a család kérésével, fel sem merült Horthy Miklós hamvainak állami szertartás keretében történő eltemetése.
Horthy Miklós jogi értelemben vett rehabilitációjának kérdése nem merülhet fel, miután sem a magyar bíróság, sem a nürnbergi nemzetközi bíróság nem ítélte el és nem tekintette bűnösnek.
Horthy Miklós történeti megítélése, annak igazságos, a történelmi tényeknek megfelelő, ám nyilvánvalóan különböző politikai szemszögből való vizsgálata nem kormányzati kérdés. Nem is bírósági kérdés, hanem a magyar történettudomány még elvégzendő feladata, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián vagy más történész fórumon célszerű megvitatni és magas színvonalú munkákban értékelni. Aligha állítható, hogy a Horthy Miklósról eddig megjelent tanulmányok, kiadványok az elmúlt évtizedekben érvényesülő politikai szempontok szerint már egy objektív történészi értékelésnek felelnének meg.
Ismételten hangsúlyozom, hogy a történeti megítélés is többféle lehet, de nem állhat ellentétben a tényekkel. Ebben az értelemben feltétlenül szükségesnek tartanám a megfelelő források felhasználásával a korrekt történeti kép kialakítását. Horthy Miklós rehabilitációja így történettudományi értékeléssel öszszefüggésben jelenik meg, de megítélésében semmilyen körülmények között nem tartom elfogadhatónak személyesen sem a Horthy Miklósról eddig kialakított összképet. Ehhez szeretném azt is megjegyezni, hogy Horthy Miklóssal kapcsolatban nem most, hanem 1979-ben, a Kossuth Klubban, a második világháború kitörésének évfordulója alkalmából, ugyanígy most a Várban megnyílt második világháborús menekültügyi kiállítás megnyitása alkalmából is hangsúlyoztam például egy olyan tényt, hogy Horthy Miklós személye és politikája nélkül nem kerülhetett volna sor arra, hogy Magyarországon a második világháború alatt olyan bánásmódban részesüljenek a menekültek, mint amilyenben részesültek. Ez csak egy szelete ennek a kérdésnek. Természetesen egy történeti korszak és egy személyiség megítélése többféle módon és többféle szempontból közelíthető meg, de a tényekkel nem állhat ellentétben. Azt hiszem, ezzel képviselőtársam is egyetért és valamennyien, hogy a magyar történeti tudatnak szüksége van arra, hogy egy reális Horthykép alakuljon ki Magyarországon.
Megítélésem szerint semmiféle ellentmondás nincs – áttanulmányozva a nyilatkozatokat – Für Lajos és Balsai István miniszterek kormányzati szempontból tett nyilatkozata között, mert egészen másról szólnak. Für Lajos inkább egy történészi megjegyzést tett Horthy személyiségével kapcsolatban. Balsai István pedig arra mutatott rá, hogy rehabilitációjáról jogi értelemben nem lehet szó, és arról, hogy egy árnyaltabb történeti képre van szükség.
Nem tudom, hogy ebben az esetben mi tulajdonképpen az az ellentét, amit itt elemezni egyáltalán szükséges lenne. A két nyilatkozat egybevág, és úgy gondolom, hogy ebből a szempontból ez nem kormányzati kérdés ezen a szinten.
Az a kérdés, hogy egy nemzet bármelyik korszakát kitörölhetie történetéből vagy emlékezetéből, sajnos nem döntés kérdése. Múltunk – pozitív és negatív jelenségeivel együtt – közös örökségünk; ebből a politikai pártok és az egyes emberek egyaránt választhatnak példaképeket, választhatnak elődöket, akiket tisztelnek – avagy nem. Ha az igen tisztelt képviselő úr azt a kérdést teszi fel, hogy a jelenlegi magyar Kormány a Horthykorszakot tekintie – idézőjelben mondom – „restaurációs céljának politikai programjában”, Horthy Miklóst példaképének, akkor erre vonatkozóan csak az igen tisztelt ellenzék és az ellenzékies hangvételű sajtó megnyilatkozásaiban találhatunk forrásokat. A mai Kormány koalíciós pártjai olyan politikai pártok örököseinek tekintik magukat, vagy olyan pártokkal azonosak – lásd lakitelki nyilatkozat vagy a másik két történeti pártot is figyelembe véve –, amelyek 1945 előtt ellenzéki pártokként működnek. (Taps a koalíciós pártok soraiban.)
Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a korszak eredményeit, pozitív tetteit ne kívánnánk egyensúlyban bemutatni a negatív jelenségekkel, valóságos és hiteles politikai, történeti képet nyújtva e korszakról is.
Végül az a tény, hogy Horthy Miklós újratemetése nem állami temetésként merült fel, felment bennünket a XX. század történelmileg meghatározó szerepet játszó államfői, vezető politikusai tetteinek összehasonlításától, különbséget téve a politikai azonosulás, a történeti igazságtétel és a kegyeleti szempontok között, beleértve természetesen akár Károly királyt, a Magyarországon újra eltemetett Károlyi Mihályt vagy akár Kádár Jánost.
Ezt különösen hangsúlyozom azért, mert Kádár János esetében utólag sem merült fel az a kérdés, hogy politikai értelemben mennyiben volt egy párt által, mennyiben volt egy kormányzat által támogatott temetés, a Nagy Imre újratemetés után.
Azt hiszem, hogy nem helyes, hogyha ilyen kérdésben, mint egy temetés kérdése, politikailag ebben a formában exponáljuk bármelyik témakört. (Hoszszan tartó, nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm miniszterelnök úrnak az interpellációra adott válaszát. Megkérdezem interpelláló képviselőtársamat, egyetérte a miniszterelnöki válasszal.
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Miniszterelnök úr! Mindenekelőtt köszönöm a néhány vonatkozástól eltekintve korrekt, politikusi józanságot mutató, színvonalas válaszát. (Moraj és szórványos taps.) Néhány megjegyzést azonban hadd fűzzek a válaszhoz. Gondolom, nem mondok újdonságot, amikor azt mondom, hogy a történelmi tudat, a közvélemény, a közgondolkodás, ennek a hagyományai nagyobb úrnak számítanak, mint mindenféle közjog, amely – úgymond – megtiltja a nemesi előnevek használatát. Azt hiszem, ez motoszkált vagy ez működött azon képviselőtársunkban is, aki esküvői meghívóján ezek szerint jogszabályellenesen használta nemesi előneveit. (Taps az ellenzék padsoraiban.) Még egyszer mondom, és ezt nem tekintem bajnak, mert a köztudat, a történelmi közgondolkodás ezt így tartja számon.
A válaszát természetesen elfogadom, hiszen a számomra leglényegesebb mozzanat szerepelt benne. Az a mozzanat, amely kizárja az állami újratemettetés lehetőségét. Ezt én olyan ígéretnek fogom fel, amit azt hiszem, sokan jó érzéssel fognak elkönyvelni ebben az országban.
Ha ehhez hozzájárult ez az interpelláció is, akkor én csak örülni tudok ennek. Mindemellett változatlanul úgy érzem, hogy a kormányzati részről eddig született megnyilatkozások nem feltétlenül álltak összhangban egymással, változatlanul úgy érzem, hogy az igazságügyminiszteri megnyilatkozás bizony sokféleképpen értelmezhető, és nem véletlenül a sajtó és mások, és olyan értelemben aposztrofálták, idézték ezt, amilyen értelemben igyekeztem én is rávilágítani. Mindezek figyelembevételével, remélve azt, hogy a továbbiakban az ilyen típusú kormányzati megnyilatkozások nem keltenek újabb és újabb feszültségeket, újabb és újabb politikai konfliktusokat, megköszönve a válaszát, elfogadom, és a tisztelt Háznak is elfogadásra ajánlom. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm. Jánosi György képviselőtársunk a miniszterelnöki választ elfogadta. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 206 „igen” szavazattal 1 ellenében, 19 tartózkodás mellett a miniszterelnöki választ ­elfogadta.