Az MDF I. Országos Gyűlésén 1989. március 11-én elhangzott referátum az akkori politikai helyzetről és ebben az MDF szerepéről.
Az országos gyűlést a Közgazdasági Egyetem aulájában rendezték több száz küldött és számos külföldi vendég, köztük nagykövetek részvételével. Az MDF ügyvezető elnöke Bíró Zoltán volt.

Tisztelt Országos Gyűlés! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim!

A magyar nép sok viszontagságot megért történetének újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A Magyar Demokrata Fórum minden tagjának éreznie kell a reánk háruló nemzeti felelősséget a járható út kifürkészésében, a helyes irány meghatározásában és a nemzeti, társadalmi megújhodás vállalásában. Ha a külső körülmények vagy a belső erőszak akadályozza meg törekvéseinket, az tragédia lesz a nemzet számára – az elnyomottaknak és az elnyomóknak egyaránt. De ha mi bizonyulunk alkalmatlannak, és mi nem tudunk megfelelő választ adni a történelmi kihívásra, a felkészületlenséggel, az elszántság és az összefogás hiányában, a történelmi alkalom elszalasztásával, akkor a magyar história szégyenpadján lesz a helyünk. A Magyar Demokrata Fórum – alapítólevelének szellemében – mint nemzetnevelő szándékú, a közéleti bátorságot előcsalogató, széles ölelésű szellemi, politikai mozgalom született meg, azoknak a nemzeti, társadalmi szabadságtörekvéseknek az örökségével, amelyeket nyíltan megvallott.

Az események felgyorsultak. Régi és új politikai szervezetek jöttek létre, amelyek válaszút elé állítottak bennünket. A küldöttgyűléseken éppen úgy, mint a szűkebb körű beszélgetéseken egyaránt felmerült a nagy kérdés: maradjunk meg az eddigi keretek között mozgalomnak vagy pedig alakuljunk párttá. Erről több előttem szóló is elmondotta véleményét. E kérdés elemzését kísérlem meg, és a felszólalásom végén javaslatot teszek a tisztelt országos gyűlésnek. Úgy gondolom, hogy mindkét álláspont képviselőinek van igazsága, és az nem összeegyeztethetetlen, ha tisztességgel és jó szándékkal vagyunk egymás iránt. Nem adhatjuk meg ellenségeinknek, ellenfeleinknek, de még riválisainknak sem a szakadás, a felbomlás kárörömét, meg kell találni a kétféle megközelítésben az egységet, a magasabb rendű szervezeti és politikai szintézist. Az elmúlt hónapokban kibontakozó, sokat hangoztatott pluralizmus egyelőre csak politikai többszólamúságot jelent, és nem a hatalom és a hatalom gyakorlásának megosztásán alapuló valóságos demokráciát, aminek a történelem eddigi tanúsága szerint jobb híján előfeltétele a valódi többpártrendszer, egyenlő eséllyel és felelősséggel. De már ez a politikai többszólamúság is jelzi azokat az irányokat, eszmei és világnézeti indíttatású törekvéseket a politikai gondolkodásban és a szervezeti építkezésben, amelyek a nagy európai és a magyar politikai tradíciókban gyökereznek. Magyarország ma újra a világ érdeklődésének középpontjában áll. Most nem véres forradalom és szabadságharc, nem kegyetlen abszolutizmus orgiája vonzotta ide a világ figyelő tekintetét, hanem a válsággal együtt kibontakozó nagy kísérlet, a diktatúrából a demokráciába való átmenet nem kis akrobatikai ismeretet igénylő mutatványának látványa. E modell értékű kísérlet sikeres végrehajtása békés eszközökkel elszántságot és önmérsékletet kíván a cselekvésben, amelynek kedvező hatását reméli a világ az egész régióra. Sohasem volt kedvezőbb a világ nagy nemzeteinek magyarságképe, mint ma, sohasem volt előnyösebb az összehasonlítás számunkra – hála részben másoknak is –, mint ma. Ezt nem ronthatjuk el. És ezt kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk, és ebben, a magyarságkép megőrzésében van a hatalom és a társadalom igazi közös felelőssége. Ez a jövő záloga. A Magyar Szocialista Munkáspárt nehéz vajúdásában az állampárt szerepének feladása éppen olyan elkerülhetetlen, mint a pártállam megszüntetése, ha komolyan gondolja a többpártrendszer, a parlamentáris demokrácia, a jogállam és a szociális piacgazdaság megteremtését. Az annyiszor megcsalatott, az újjászületés lehetőségében még kétkedő magyar tömegek tudatában a romló gazdasági és szociális viszonyok közepette ott kísértenek a válságlevezető taktika korábban oly büszkén hirdetett fortélyai és fondorlatai, ami a legnagyobb akadálya a hittel és alkotókedvvel végzett igazi kibontakozásnak. Egy újabb megcsalatás – és erre figyelmeztetnünk kell a hatalom képviselőit – az utólag megtagadott törvénytelenségekkel, bűnökkel és hibákkal együtt, a politikai erkölcstelenségnek ezt az újabb műveletét a magyar nép sohasem bocsátaná meg. Bízunk abban, hogy az MSZMP reformpolitikusai elég őszinték és elég erősek lesznek ennek megakadályozására. Jól meg kell fogalmaznunk – és ez vonatkozik valamennyi pártra és irányzatra – a politikai törekvéseinket, programunkat. Nem kell attól félni, hogy esetleg kicsi a különbség az elképzelések között. Külföldi barátaink nemegyszer kérdezték, mi az igazi különbség az MSZMP és más csoportok meghirdetett programja között. Ne csodálja a külső szemlélő a megfogalmazások rokonságát, hiszen azonos reflexeket váltott ki a totális állam a legkülönbözőbb emberekből és azonos álmokat dédelgetett a legtöbb ember. Ha politikai, gazdasági és társadalompolitikai helyzetünk determináltságát ehhez még hozzátesszük, aligha csodálkozhatunk. A jelszavakban gyakran sok az azonosság, de próbatételük az őszinte szándékkal történő megvalósítás, főleg pedig az egyes politikai irányzatok hitelképessége, erkölcsi erejébe vetett hite a népben. A jól működő többpártrendszerben mindig sok az azonos célkitűzés, az azonos elképzelés és gyakran a hasonló metodika. De a létező kis különbségek, hangsúlybeli eltolódások a kritika szabadságával és ellenőrző képességével elegendők ahhoz, hogy korrekt együttműködés alakulhasson ki akár koalícióban, akár ellenzékben. Mi arra törekszünk, hogy a jelenleg egyedül kormányzó MSZMP és a többi politikai erő között helyet biztosítsunk annak a politikai akaratnak, amit mi az alapítólevélben foglaltak szerint magunkénak vallunk. Ez viszont azt jelenti, hogy politikai pártra van szüksége Magyarországon a magyar nemzeti demokrácia politikai programjában gondolkodó erőknek is. A nemzeti gondolatot mi élő kategóriának tekintjük a XX. század végén is, aminek semmi köze bármiféle nacionalizmushoz, bármely kisebbséget elnyomó vagy ezt szándékozó törekvéshez. De ebben a földrajzi és politikai régióban és a magyarság megélt történelmi évszázadai után a függetlenség és a nemzeti önállóság még nem természetes és főleg nem divatjamúlt eszmény. Mi a nemzeti gondolatot és a demokratikus szabadságjogokat, az emberi szabadságjogokat és a társadalmi megújulási vágyat egységben, egyensúlyban valljuk, nem pedig valamiféle prioritással az egyik vagy a másik javára. Úgy véljük, hogy Európa sokszínűsége és egysége a nemzetek egyéniségéből, valamint a katolicizmusban és a protestantizmusban kifejezésre jutó nagy keresztény hagyományokból együttesen táplálkozik, ami utánozhatatlan értéke a mi „Európai Házunknak”.¹

Az egyensúly lehet az igazi jellemzője e politikai irányvonalnak, amire érdemes emlékeztetni a nagy francia forradalom 200. évfordulója előtt is; a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje csak egyensúlyban jelenti politikai kultúránk alapját, hiszen bármelyiknek a másik fölébe kerekedése diktatúrához vagy anarchiához vezetett a történelemben, ahogy ezt a magyar nemzeti liberalizmus nagy történelmi alakjai, Széchenyitől Kossuthig, Deák Ferenctől Eötvösig olyan világosan látták a reformkorban és az utána következő évtizedekben.

Tehát a javaslatom kettős, és ebben egyetértésben van az alapítóknak talán a nagy többsége is. A Magyar Demokrata Fórum maradjon meg ezzel a névvel az alapítólevélben meghirdetett mozgalomként. Folytassa a magyar társadalomban azt az alapokig nyúló vertikális szellemi, politikai, társadalmi építő munkát, ami nélkül nincs tartós bázisa, szellemi infrastruktúrája a többpártrendszernek, miután négy évtized mesterségesen zúzta szét organikus belső szervezetünket, a magyar társadalom természetes struktúráját és kiölte az emberekből – de legalábbis a nagy tömegekből – az önkormányzati cselekvés szellemét. Nyissa szélesre a mozgalom kapuit e program valódi vállalói előtt az országépítő munkában, akikre semmiféle professzionista pártkövetelmény ne legyen kötelező. Az országos gyűlés most erre a mozgalomra, erre a nagy feladatkörre koncentráljon, ennek programját vitassa meg.

De kettős javaslattal álltam elő, és most következik a másik része. Ugyanakkor az országos gyűlés hatalmazza fel az újonnan megválasztásra kerülő elnökséget egy bizottság kiküldésére, amelynek a feladatköre egy párt, második lépcsőben esetleg egy pártszövetség létrehozásának, megszervezésének előkészítése, a Magyar Demokrata Fórum eszmei, politikai alapjaival összhangban. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem azért javaslom a bizottság kiküldését, mert ezzel kívánjuk leszerelni a párttá alakulás híveit. Őszinte meggyőződésem, hogy a többpártrendszerben, aminek hirdetése már oly régóta megtörtént, nem nélkülözhet egyetlen politikai erő sem egy pártot, egy pártszerű szervezetet. De azt elő kell készíteni, meg kell teremteni a szervezeti és személyi feltételeit, pénzügyi, gazdasági alapjait, mert különben a nem egy helyen tapasztalt káros jelenségeknek lehetünk tanúi. Megítélésem szerint a párt sikeres megszervezése esetén sem válna feleslegessé a Magyar Demokrata Fórum mint mozgalom. Ellenkezőleg. Az egymással mellérendeltségi viszonyban lévő két szervezet kiegészítené egymást. A társadalomépítő, fórumot teremtő politikai autonómiára nevelő mozgalom és a hasonló eszmei, politikai alapon működő politikai párt kiegészíti egymást. Katonai hasonlattal élve csak az egymást támogató két fegyvernem, gyalogság és huszárság együttes alkalmazása vezethet sikerre. Hagyományainkban a falukutatóktól a kereszténydemokráciáig valamennyire számítanunk kell.

Végezetül annyit legyen szabad mondanom, ha nem tudjuk összefogni a népi-nemzeti mozgalom, a polgári demokrácia és az agrárdemokrácia közép felé húzó erőit a kereszténydemokráciában megnyilvánuló világnézeti indíttatású irányzatokkal, akkor érdemtelenek leszünk a világ és utódaink megbecsülésére. Fogadjuk meg Eötvös József intelmét, a demokráciát nem kimondani, hanem organizálni kell. Ha nem így lesz, akkor nem is kell hozzá egy új Rákosi Mátyás szalámi-szeletelő művészete, hanem a „csináld magad” mozgalom keretében elvégezzük ezt magunk is.

Köszönöm!