1990. október 23-án az Országgyűlés ünnepi ülésen emlékezett meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. Ezen az ülésen nagy számban voltak jelen 1956 meghívott harcosai is.

Elnök Úr! Tisztelt Ház! Honfitársaim!

Nehéz órákat, nehéz heteket, nehéz éveket élt át a nemzet akkor, amikor 1956. október 23-ának napja virradt reánk. Ugyanilyen napsütés, ugyanilyen időjárás uralta az országot. Iszonyatos terhek, iszonyatos megpróbáltatások, népünk ezreinek, százezreinek börtöne, deportálása, hadifogsága, a zsarnokság fájdalma uralta az országot. S ekkor hetek, hónapok alatt valami megmozdult mindenkiben, s érezte mindenki azon a reggelen, azok is, akik esetleg nem tudták, hogy mi történt az előző éjszaka, és azok is, akik még nem vettek részt mindazokban az eseményekben, amelyeket előtte átéltünk.

Azt hiszem, október 23-ára emlékezni azt jelenti, hogy nemzeti mitológiánk egy fejezetét, egy időszakát kell újra megfogalmaznunk. A népek történetének vannak mélyen elemzett, mélyen átélt, kegyetlen tanulságokat tartalmazó racionális konzekvenciái. De kell, hogy legyenek a mitológia tárgykörébe tartozó, mitológiaként őrzött, átélt eseményei. Ha nincsenek mitológiák, ha nincs mitológia, akkor nincs lelki közösség. Az Amerikai Egyesült Államoknak csak 200 év a nemzeti története, de nemzeti mitológiájának része a függetlenségi háború és az egymást marcangoló és az egymást irtó polgárháború.

Nekünk a mitológiánk része számos szabadságharcunk, számos szabadságküzdelmünk. A mitológiák éltetik a nemzetet, a mitológiák, akár a Rákócziszabadságharc, akár 1848–49, akár 1956 a nemzet lelkiségének, a nemzet hitének, akaratának egy történeti képbe való megőrzése és összegyűjtése.

1956 egyenrangú fejezete lett nemzeti mitológiánknak akkor is, ha rövidebb időszakot ölel át, de történelmi jelentőségében nem kisebbet, mint a megidézett hosszabb események. Talán a történelem akcelerációja teszi, hogy rövidebb idő alatt is olyan események és olyan harcok részesei emlékezetünknek, amelyek ugyanannyit jelenthetnek. Éppen ezért ahogy a mitológiában azok is részt vehetnek, akik nem voltak közvetlen részesei, ahogy múltunkat vállalhatják azok is, akik akkor még nem voltak a nemzet részei, hiszen a mai magyarság vállalhatja – függetlenül attól, hogy ősei később érkeztek a hazába – Szent Istvánt, vállalhatja Mohácsot, vállalhatja Rákóczit és vállalhatja ’48-at. 1956ot is örök időkre vállalhatja mindenki, mert a nemzeti mitológia tisztító, lelkesítő időszakát jelenti. Ennek a lelkiségnek a kifejezése, egyben 1956 különleges moralitásnak is a forrása. Akik átélték, tudják, nemcsak a mártíromság, amelyik mindig minden új hitnek, új erőnek a legnagyobb adománya, hiszen mártírokra építhet erkölcsiségben a legtöbbet egy nemzet, ahogy mártírokra szüksége van minden új hitnek is. Nekünk tragikusan megadatott, hogy új hitekhez, új erőforrásokhoz mártírjaink adattak. Róluk kell mindig elsősorban emlékeznünk és emlékezni a milliókról. De a moralitásnak, ennek a hatalmas erkölcsi forrásnak egy egész nép vált részesévé akkor, amikor egy rabló korszak után – amikor erkölcsi romlás, tolvajlások után, amikor az állami tolvajlás mentesítette a tolvajlás erkölcsi elítélését – szinte egyik napról a másikra egy egész ország vált erkölcsössé. Törött kirakatok, utcára kirakott pénzesládák maradhattak őrizetlenül, és senki nem nyúlt hozzá. Ez az a különös nagy erő, amire mindnyájunknak emlékeznünk kell, hogy egy nemzet képes egyik pillanatról a másikra megtisztulni, és minden egyes ember kívánja ezt a tisztulást. Ez akkor is nagy közös erő és emlékezet kell maradjon, ha utána újra mentesítette önmagát és egymást a tolvajlás. De 1956 nemcsak nemzeti mitológia, nemcsak nemzeti etikánk forrása, hanem világtörténelmi jelentőségű esemény. Amelyiket nekünk, magyaroknak érdemes és büszkén vallhatjuk meg a világ előtt, mert ettől nem leszünk sem nacionalisták, sem önhitűek, hungarocentrikusak. De felmérhetjük azt, hogy 1956-ban a magyarság ezzel a küzdelemmel léket ütött egy zsarnokság hajóján, amelyiket ugyan be lehetett tömni, és vízen tudott maradni, de ezt a léket soha többé nem tudták igazán megfoltozni.

1956 világtörténelmi jelentőségű azért, mert addig voltak küzdelmek, voltak harcok, voltak tüntetések, de egy ország, méghozzá törvényes kormányával, törvényes miniszterelnökével együttesen lépett fel az akkori szovjet hatalommal szemben, azzal a legnagyobb világhatalommal szemben, amelyik akkor meghatározta a térséget és világunkat, és amelyikkel az egész nyugati világnak kellett szembefordulnia és hídfőállást építenie. Ennek a világtörténelmi jelentőségű eseménynek, amelyet akkor is úgy éreztünk – a bukás napjaiban is, november 4-e után, hogy most elbukunk –, hogy el kell jönnie az időnek, amikor e bukás történelmi távlatban meg fog valósulni. És legyünk büszkék arra, hogy ezt a történelmi fordulatot, amelyik be fog kerülni, ha meg fogják írni azt a bizonyos drapp színű bolsevik párt történetét újra, igaz módon megírják, akkor benne lesz, hogy 1956 fordulópontot jelentett a történelemben, úgy, ahogy a ’48-as forradalmak és más levert forradalmak is útjelzői voltak az új korszakoknak.

Ttörténelmi jelentőségű abban is 1956, hogy többé nem lehetett az akkori szovjet politikával, hanem lehetett a sztálini, Sztálin utáni kommunista pártokkal európai országban többé úgy együttműködni, hogy el ne veszítsék szellemóriásainak szövetségét, továbbá nem lehetett Nyugat-Európában baloldali értelmiséginek lenni úgy, hogy ott együttműködik egy szovjet típusú kommunista párttal. Ott született meg valahol az, ami később eurokommunizmusként divatba jött. És azok a baloldali értelmiségiek – Sartre és mások –, akik a fasizmus elleni küzdelemben szövetséget találtak vagy szövetséget éreztek kommunista mozgalmakkal, többé ezt nem tehették, mert 1956 Európa és a világ számára vízválasztóvá vált tisztesség és csalárdság, demokrácia és diktatúra között. Erre is emlékeznünk kell.

Ma, amikor az ország nehéz óráit éli meg, amikor Magyarországot nemcsak az öröksége sújtja, hanem új csapások, új fájdalmak, új keserűségek, sokszor egy közönyteremtő csalódottság, akkor is emlékeznünk kell 1956ra. És 1956, amely mitológia – mert erőt ad, eszmét ad, erkölcsöt ad –, egyben történelmi tanulság, racionális elemzés tárgya is. És nyugodtan elmondhatjuk, hogy forradalmunk, amely most békésen megy végbe, nem bukott el két hét után, és nem bukott el másfél év után sem. Bízunk benne, hogy most sikerül. De ha elemezzük, ha emlékezünk, akik ismerik a történelmet, tudják, hogy 1848–49 nemzeti mitológiájának hősei között is, az óriások között is mily feszültségek, mily ellentétek húzódtak. Akik olvasták a visszaemlékezéseket, hogy milyen kicsinyes vádaskodások hangzottak el egymás ellen, és akik 1956-ban tudnak emlékezni a gyönyörű, a szép mellett arra, hogy az ellentétek mily csírái éltek akkor is közöttünk, és akik olvassák a visszaemlékezéseket, a kétségeket és a támadásokat, azok valóban tudják azt, hogy milyen sokszínű, milyen ellentétek bölcsője lett volna gyönyörű forradalmunk és szabadságharcunk, ha nem veretik le. Mert a leveretés megóvja a mitológiát – bármily tragikus is.

Nekünk most az a dolgunk, hogy a mitológia erejével és hitével, a múltbeli tanulságok racionális elemzésével érezzük jelenünkben azt, hogy a közöttünk feszülő ellentétek, a közöttünk meglévő indulatok ellenére alapvető kérdésekben egy nagy nemzeti egységnek kell érvényesülnie, és ez az ellentétek olyan feloldásaként kell, hogy jelentkezzék, amely nem érintheti parlamentarizmusunkat, nem érintheti többpártrendszerünket, nem érintheti azt a demokráciát, amiért együtt küzdöttünk. De kell, hogy meglegyen a technikája, meglegyen a metodikája, és meglegyen az erkölcse ennek az ellentétnek, ennek a versenynek, ennek a szembenállásnak, mert nem engedheti meg magának a nemzet, a nép és a legkevésbé a politikusok, hogy afféle törzsi háború dúljon ebben az országban, és törzsi háborúk erőtlenítsék el akaratunkat az új világ megteremtésében, egy valóságos, működő demokrácia és egy működőképes gazdaság megalkotásában.

1956 közös eszmeiségének erre kell bennünket köteleznie: hogy a magyar Országgyűlés, az Országgyűlésnek felelős kormányzás mindent elkövessen azért, hogy a leggyorsabban megalkossuk azokat a törvényeket, és megteremtsük e súlyos válságból való kilábalás feltételeit. Ezt várja tőlünk az ország, ezt várja tőlünk a világ; és csak így lehet rajtunk segíteni.

Hiszem azt, hogy nem élnek önpusztító vágyak e népben, nem élnek bennünk. És ha nem élnek, akkor egy új korszak erőt adó hitével, eszméinkhez hűen, politikai hitvallásunkhoz híven, egymás nézeteit tiszteletben tartva, meg kell kísérelnünk a kormányban, az Országgyűlésben, az önkormányzatokban együtt dolgozni, és küzdeni az ínség ellen, és küzdeni azért, hogy a közöny bacilusa ne roncsolja szét a népet, a nemzetet.