A Konrad Adenauer Alapítvány által Bonnban rendezett kollokviumok egyikén, 1990. február 28-án az MDF elnöke tartott előadást. Ennek szövege 1993-ban jelent meg abban a kötetben, amelynek címe „Die Neuordnung Europas” (Európa újrarendezése – Vélemények és távlatok), a Bouvier Verlag kiadása, és amelyben Antall Józsefén kívül olyan politikusok beszédei találhatók, mint Douglas Hurd, Michael Heseltine, John R. Galvin, Jeszenszky Géza, John Major, Vagyim Zagladin, Jan Krzystof Bielecki, Arkagyij I. Wolski, Jacques Chirac, Zselju Zselev, Václav Klaus és Erhard Busek.

A második világháború óta Magyarország háromszor próbálkozott azzal, hogy parlamentáris demokráciát hozzon létre. Először 1945 novemberében, szovjet megszállás alatt tartották az első szabad választásokat. Ezeken a választásokon a Kommunista Párt a szavazatoknak mindössze csak 17%-át kapta. Ez volt a magyar nép első kísérlete, hogy a háború utáni időben egy demokratikus többpártrendszert építsen ki. Sztálin akkor Vorosilov marsallt, mint az ellenőrzési bizottság elnökét Magyarországra küldte. Levonta ezekből a választásokból a tanulságot, miszerint hasonló módon szabad választásokat többet nem fognak rendezni sem Magyarországon, sem a szovjet hatalmi szférához tartozó más országokban. Drága árat fizettünk azért, mert Magyarországon 1949 után nem volt más, mint egy kegyetlen diktatúra, törvénysértésekkel és más rendellenességekkel. Ennek következménye az volt, hogy a lakosság 10%-át bebörtönözték, elítélték, internálótáborba zárták vagy deportálták.

Így került sor 1956 októberében a magyar forradalomra és szabadságharcra. Ez volt a magyar nép második kísérlete, hogy többpártrendszert, valódi demokráciát vezessen be. Ez a harc november 4-én elveszett. Ezután még heteken keresztül folytak tárgyalások, melyek a szovjet vezetés bizonytalanságából, részben a Kádár-féle csoport taktikai meggondolásaiból, illetve a hatalom labilitásából következtek. 1957 januárjában azután világossá vált, hogy a tárgyalások semmilyen eredményhez nem vezetnének, és azok a kísérletek, hogy Magyarországon egy koalíciót hozzanak létre, nem vezetnek sikerre.

Ekkor kezdődött az új terror korszaka. A forradalom ezer áldozata után további százakat állítottak bíróság elé és ítéltek halálra. Az elnyomásnak ez a szakasza 1962-ig tartott, akkor egy új korszak, új fejezet kezdődött. Ezt a korszakot Kádár János alakja szimbolizálja. Ezt az időszakot is egyszer alaposan elemezni kellene. Erre persze itt és most nincs időm.

Magyarországon egy olyan idő kezdődött, amikor az anyagi helyzet javult és a politikai szabadságjogok is bővültek. Ez azt eredményezte, hogy Magyarország politikai presztízse megnőtt, másrészt Magyarország a kommunista politikai táboron belül egy másik szerepet tudott betölteni. Természetesen nem véletlen, hogy ez épp Magyarországon ment végbe. Ez összefüggésben volt azzal, hogy az 1956-os forradalom a kommunista politikusokat is meggondolásra késztette, és hogy az új nemzedék, amelyik ezután nőtt fel, pragmatikusabban közelítette meg a történelmet és nem abban a hitben nőtt fel, mint az előtte járó generáció.

Ezután kezdődött a magyar nép harmadik kísérlete a nyolcvanas években. És ezt a kísérletet folytatjuk ma is.

Ez egy folyamat, amelyik reményeink szerint egy békés átmenettel átalakuláshoz vezethet. Ilyen körülmények között jöttek létre Magyarországon az ellenzéki politikai csoportosulások.

Mindenekelőtt ezekről a pártokról és politikai szervezetekről szeretnék néhány szót szólni. Két nagyobb ellenzéki csoportosulást lehet megkülönböztetni: az egyik csoport elődei a hetvenes években keletkezett szamizdat folyóiratok kiadói. Egyik vezetőjük a filozófus Kis János volt. Ez a politikai csoport a hetvenes évek végén alakult. Egy nagy része ezeknek az embereknek kapcsolatokat tartott fenn nyugati baloldali orientáltságú csoportosulásokkal. E csoport sok tagja korábban a kommunista párt tagja volt, a jelenlegi ügyvivő Kis János is 1973-ig kommunista párttag volt. Mások Maóval vagy Che Guevarával rokonszenveztek. Ez a politikai csoport a Kádár-rendszer ellenzékévé vált, és álláspontját szamizdat folyóiratokban publikálta. Néhányuk a Lukács-iskolához és más baloldali orientáltságú szociológiai iskolához tartozott. Én ezt a politikai csoportot „középbal”-nak nevezném.

A másik ellenzéki csoport inkább egy írói körből származik, akiket elsősorban az ország államhatárain kívül élő magyar kisebbség sorsa érdekelt.

Ugyanakkor vita kerekedett a kormányzó pártban, a szocialista munkáspártban is a reformkommunista, vagy helyesebben fogalmazva, reformszocialista szárny és az ortodoxok között. Az előharcosok egyike Pozsgay Imre lett. Ehhez a körhöz tartozott többek között Nyers Rezső, Horn Gyula, Németh Miklós, a jelenlegi kormányfő és mások. Ha a magyarországi politikai élet átalakulását vizsgáljuk, akkor ezt a három csoportot kell megemlíteni. Kapcsolatok e három csoport között mindig voltak. A különbségek is láthatóvá váltak. Figyelembe kellene azt is venni, hogy Magyarországon, szemben a keleti tömb többi országával, nem voltak blokkpártok, koalíciós pártok. A Szovjetunión kívül Magyarország volt az egyetlen ország, ahol a kommunista párton kívül más pártok még pro forma sem létezhettek és tevékenykedhettek. Nem volt jogi előfeltétele más pártok tevékenységének. Volt egy gyakorlati kérdés is: nem álltak helyiségek, épületek az ellenzék rendelkezésére, ellentétben más keleti tömbhöz tartozó országokkal. 1956-ban voltak még ilyen koalíciós pártok, amelyek azután a Hazafias Népfrontban gyülekeztek. Akkor ezek gyorsan tömörülni tudtak, mivel legalább helyiség és épület volt. Ezeknek a koalíciós pártoknak a vezető személyiségeit az 1956-os forradalom félresöpörte, és helyüket mások foglalták el.

1987-ben alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF). Az összejövetel Lakitelken, egy alföldi faluban volt. A második összejövetelen, 1989 szeptemberében a Demokrata Fórum párttá alakult.

A másik politikai csoportosulás, amelyik a szamizdatirodalom kiadójaként lépett fel, egy hálózatot hozott létre, az ún. „Szabad Kezdeményezések Hálózatát”. Ebben a hálózatban több politikai csoportosulás működött együtt, néhány olyan vezető személyiség is, akiket az 1956-os népfelkelés után elítéltek. Ebből a hálózatból alakult azután meg a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ). Végezetül meg szeretném említeni a fiatal demokratákat (Fidesz). Így hirtelenében három ellenzéki mozgalom lett Magyarországon, melyek közül a Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége lett a legjelentősebb.

A Demokrata Fórum egyrészt egy demokratikus nemzeti mozgalom hagyományait követi, mely mozgalom a harmincas években a magyar parasztságért állt ki, konkrétan a parasztok jobb életfeltételeiért, és ez a párt azután az 1956-os forradalomban mint Petőfi Párt lépett fel.

A Demokrata Fórum másik hagyománya az a magyar liberalizmus, amelyik a magyar parlamentarizmus régi tradícióit vállalja, és Széchenyit, Eötvöst stb. tekinti példaképének. Ők voltak Magyarország politikai életében a liberális gondolkodás klasszikus képviselői a XIX. században. Már nagyon korán a szociális problémák megoldásán fáradoztak. Sokat átvettek Nyugat-Európa más liberális hagyományaiból.

Ezek a meghatározó irányzatok, amelyek a Magyar Demokrata Fórum tevékenységét jellemzik. A Magyar Demokrata Fórum Európa néppártjaihoz tartozónak tekinti magát. Az a célunk, hogy felvegyenek bennünket az európai néppártok és kereszténydemokrata pártok csúcsszervezeteibe. Nézetünk szerint nekünk ezeket a politikai célokat kell követnünk. Politikai szervezetünket mindinkább homogenizálni szeretnénk. A politikai pártok között egy új szituáció alakult ki azáltal, hogy ezek mellett az ellenzéki szerveződések mellett a régi pártok is újra megalakultak. Így azután átfedésekre, párhuzamosságok kialakulására került sor, ami gyakran félreértésekhez vezetett Magyarország politikai életében. Ez a három ellenzéki szerveződés, mivel már akkor létrejöttek, mielőtt a régi pártok újra megalakultak volna, magukat minden korábbi politikai csoportosulás utódjának tekintették. Így tekintjük magunkat mi – a Magyar Demokrata Fórum – a centrum utódjának és a Kisgazdapárt utódjának. 1988 novembere óta a régi pártok újra megalakulnak, így a független kisgazdák – a legnagyobb politikai erő voltak a háború után Magyarországon –, a szociáldemokraták, a kereszténydemokraták, a Magyar Néppárt és számos új párt ezen kívül.

Jelenleg a statisztika szerint több mint 50 párt van. De aligha van ember Magyarországon, aki 15 pártnál többet fel tudna sorolni. Pillanatnyilag négy szociáldemokrata párt van Magyarországon. Ezek a pártok persze nem játszhatnak fontos szerepet. Csak néhány jelöltet tudnának a parlamentbe juttatni, és tevékenységük nem zavarhatná különösebben a politikai életet Magyarországon.

Nézetem szerint csak tizenkét párttal kell számolnunk, akik abban a helyzetben vannak, hogy egy országos listát állítsanak, esetleg még öt-hattal. Ha ezeket a viszonyokat összehasonlítjuk a 40 évi diktatúrát követő fejlődéssel Portugáliában és Spanyolországban, ezen nem kell csodálkoznunk. Végül is csak három vagy négy párt vált meghatározó erővé.

Jelenleg létezik még a Szocialista Munkáspárt, a korábbi pártvezér és miniszterelnök Grósz Károly pártja. Ez a párt azonban csak a saját tagjainak és azok családtagjainak szavazatára számíthat. Ez egy marxista kommunista párt a véleményem szerint.

A másik párt, amelyik a korábbi MSZMP jogutódja a Magyar Szocialista Párt. Nézetek szerint ez a párt nem volt abban a helyzetben, hogy a meglévő lehetőségeit kihasználja. Ezért ez a párt ma egyik ellenzéki párt számára sem tűnik alkalmasnak arra, hogy a választások után mint koalíciós partner fontos szerepet vállaljon. Így ez a párt valószínűleg nem fog egy új kormányban szerepelni. A Magyar Demokrata Fórum úgy döntött, hogy a választások után nem lép koalícióra a Magyar Szocialista Párttal.

Az ellenzék többi pártját illetően: ezek közül a pártok közül a Szabad Demokraták Szövetsége az egyik legjelentősebb politikai erő és egyszersmind fő riválisunk. Kis János, ennek a pártnak az ügyvezetője kijelentette Párizsban, hogy pártja a magyar politikában azt a szerepet kívánja betölteni, amit Nyugat-Európában a szocialista és a szociáldemokrata pártok töltenek be. (…) Ha tehát ők egy balközép párt, akkor mi azzal egyetértünk, és azzal is egyetértünk, hogy ők bennünket egy jobbközép pártnak tartanak. De persze nem értünk egyet azzal, ha ők ezt a megjelölést kiterjesztik és nacionalizmust vagy a korábbi kommunista hatalommal való együttműködést hányják a szemünkre, tetszés szerint. Gyakran ilyen módon vádolnak meg bennünket. Ezeket a vádakat visszautasítjuk.

További jelentős politikai pártok vannak még Magyarországon. A szociáldemokraták valószínűleg ezeken a választásokon nem fognak jelentős eredményt elérni, épp azért, mert a helyüket, a szociáldemokraták helyét a Szabad Demokraták Szövetsége foglalja el. Az ország lakosságának idősebb része jelentős számban a kisgazdákat fogja választani, csakúgy, mint a vidéki városok kispolgárai. Így véleményem szerint a kisgazdapárt az első három között fog szerepelni a választásokon.

Úgy látom, hogy a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták 10% alatt fognak maradni, épp e pártok tradíciói miatt. Pillanatnyilag Magyarországon még senki nem akar koalíciós partnert keresni. Sokan erőltetnek ilyen törekvéseket, a Szabad Demokraták Szövetsége is úgy nyilatkozott, hogy mint valami kényszerházasságra, készen lennének velünk is koalícióra lépni. Véleményünk szerint ez a választások előtt elhamarkodott és nem helyénvaló. Ismételten alkalmam volt kijelenteni, hogy az előre, modellként ajánlott politikai koalíciók tulajdonképpen a második világháború utáni időszak kommunista reflexei. Rákosi Mátyás törekedett 1945-ben és 1947-ben arra, hogy már a választások előtt komplett koalíciókat javasoljon. Ezzel mi nem értünk egyet, és ezt a gondolkodásmódot a többpártrendszer modelljével szembenállónak tartjuk.

Az a véleményünk, hogy a választóknak először egy világos képet kell kapniuk a politikai pártokról. Ezért üdvözöltük a Szabad Demokraták Szövetségének nyilatkozatát, amelyet mindenekelőtt külföldön tettek, hogy ők magukat a középbal pártjának tekintik. A politikai pártok természetes rivalizálását tekintve ellentmondásnak tartjuk, ha egy balközép párt – amelyik úgy gondolja, hogy a szocialisták és szociáldemokraták helyét foglalta el – gazdaságpolitikai koncepciójában a privatizálást is propagálja. Ez egy neoliberális gazdaságpolitika, majdnem Thatcher-jellegű. Ez alig egyeztethető a baloldali ideológiával. Ezt mi politikai ellentmondásnak tekintjük. Nekünk nem az a véleményünk, hogy ezek az álláspontok összeegyeztethetők egy reális politikai koncepción belül.

Hangsúlyozni szeretnénk, és ezzel minden félreértést szeretnénk csírájában elfojtani, hogy a Magyar Demokrata Fórum egy lazára szervezett politikai párt, melyben olyan álláspontok is képviselve vannak, amelyek nem hozhatók minden további nélkül közös nevezőre. Mi nem tudunk, mint például egy pszeudobolsevista párt, fegyelmet parancsolni. Sorainkban írók is vannak, akik az ellenzéki időszakban jelentős érdemeket szereztek. Egy író ritkán fegyelmezett küzdőtárs egy politikai pártban.

A Magyar Demokrata Fórumnak azonban egy világosan meghatározott politikai irányzata van, amit a következőkben lehet rögzíteni.

1. Mi a demokratikus jogállamiság talaján állunk, a nyugat-európai típusú parlamenti demokrácia talaján és egyúttal a magyar hagyományokén. Volt idő – mind a két világháború között, mind a második világháború után –, hogy Magyarországon parlament volt, amikor más európai országban nem volt parlament.
2.  Gazdaságpolitikai koncepciónkban nemcsak most, hanem első elképzelésünkben is célként hirdettük meg a szociális piacgazdaságot. Ludwig Erhardra utaltunk, és a kereszténydemokrata gazdaságpolitikára, amelyben a liberális elemek mellett a szociális elem is fontos szerepet játszik.
3. Azt is megállapítottuk, hogy nemzeti erőforrásainkat, a nemzeti értékeket a XX. évszázad vége felé is fontosnak tartjuk. Az, amit mi a nemzeti értékek között rögzítünk az emberi jogokkal összefüggésben, az nem régimódi egy olyan térségben, amelyben nem voltunk a nemzeti függetlenség kérdésében elkényeztetve az elmúlt évszázadokban. A magyar nép identitásának megőrzése elemi fontosságú, és mi ezt demokratikus, parlamenti keretek között akarjuk képviselni, nem összekeverve valamiféle nacionalizmussal. De nem lehet a szemünkre hányni, hogy nacionalisták vagyunk, ha nemzeti érdekeinket képviseljük. Mi csöppet sem vagyunk nacionalistábbak, mint az angolok, hollandok vagy németek. Ezt teljesen világosan ki szeretném jelenteni. Semmilyen időben nem támogatnánk olyan politikai irányzatot, amelynek nacionalista jellege lenne.
4. Továbbá mi az európai egység, európai integráció elkötelezettjei vagyunk. Az európai integráció számunkra fontos kérdés, nem csupán jelszó. Történelmünk Európa és a kereszténység védelmének, érdekének a jegyében íródott. A magyar nép nagy áldozatokat hozott Európa és a kereszténység érdekében. Ezért fontosak számunkra a Magyarország államhatárain túl élő magyar kisebbségek, és problémáik megoldását az európai egységesítési folyamatban keressük. Mi tehát a szociális piacgazdaságért és a szabad parlamentáris demokráciáért szállunk síkra.

Ezek után néhány szót külpolitikánkról: Magyarország külpolitikai céljainak a képviseletét illetően a kormányzati erők és az ellenzékiek között korán egyetértés alakult ki. A külpolitikában olyan egyetértés volt, ami a belpolitikában semmiképp nem volt lehetséges. A magyar politikában egyetértés van a tekintetben, hogy rögtön a választások után lépjünk be az Európa Tanácsba. Ennek előfeltétele, hogy szabad választásokat rendezzünk. A legszorosabb kapcsolatokra, a legszorosabb viszonyra törekszünk az Európai Közösséggel. Nézetünk szerint 1992 után az Európai Közösség bővítése és Magyarország csatlakozása következhet. Addig is szeretnénk ezt az együttműködés intenzívebbé tételével elősegíteni és a viszonyokat a jövő érdekében kialakítani. Számunkra az Európai Közösséghez való kölcsönös viszony nagy fontosságú. Semmi kifogásunk nincs az ellen, hogy azok az államok, amelyek csak utánunk léptek a demokratikus reform útjára, kövessenek bennünket ezen az úton. De mi nem akarunk semmilyen közös csatlakozást. Mindenkinek az Európai Közösséggel kölcsönösen kötött megállapodás alapján megszabott úton kell járni. Egy közép-európai együttműködésben mi nem az Európai Közösséggel való együttműködés alternatíváját látjuk. Egy regionális összefogás csak a csatlakozás egyfajta várószobája lehetne.

Az európai biztonsági problematikát illetően nehéz ma (1990. február) valami véglegeset mondani. A német egység kérdésében csak annyit szeretnék mondani, hogy elsők között voltunk, akik megértésünket kinyilvánítottuk. A múlt században más feltételek voltak, de báró Eötvös József a XIX. század közepe táján azt mondta, hogy a magyar függetlenség bizonyos részben mindig a német egységtől függ. A német egység kérdését Európa számára nagyon fontosnak tartjuk. És ahogy ezt már különböző nyilatkozatokban kifejtettük, melyek a sajtóban megjelentek, elismerjük a német nép önrendelkezési jogát. A német egység együtt jár ezzel.

A német egyesítésnek a jelenlegi német államok határain belül kellett megtörténnie. Ez megfelel az európai politika jelenlegi térképének. Ez érvényes nemcsak a német népre, hanem más népekre is. Itt egy nyugati irányba való eltolódás következett be. Talán van erkölcsi alapunk arra, hogy egy olyan ország nevében mondjunk valamit Európának, amelyik területének kétharmadát elveszítette az első világháború után. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ezek a folyamatok európai keretek között játszódjanak le. A NATO-ról az a véleményünk, hogy a NATO még tartósan fennmarad, mert semmi oka nincs, hogy a NATO-n valamit változtassanak. Az európai egység eszméje mellett egy atlanti szellem is létrejött, mint az együttműködés kereteinek az Atlanti-óceánon túlig történő kiterjesztése.

Ha az egész világpolitikai helyzetet és az európai helyzetet tekintjük, különösen az utóbbi hetven év fejlődéseit a Szovjetunióban, akkor világossá válik, hogy az elkövetkező évtizedek politikai fejlődésében a szovjetunióbeli fejlődésnek döntő szerepe lesz. Mi magyarok, egy kis nemzet, földrajzi helyzetünkből kiindulva készek vagyunk az egyesült Európával való együttműködésre. Korrekt kapcsolatokat akarunk fenntartani a Szovjetunióval. Ennek legfontosabb feltétele, hogy a szovjet csapatok elhagyják Magyarországot. Szeretnék arra emlékeztetni, hogy már az 1947-es párizsi békeszerződésben is benne volt, hogy egy Ausztriáról kötendő államszerződést követően a szovjet csapatoknak három hónapon belül Magyarországot is el kell hagyniuk. Meg vagyunk győződve arról, hogy a szovjet csapatokat ki fogják vonni Magyarországról a nélkül is, hogy a Varsói Szerződést egész katonai rendszerével revízió alá kellene vetni. Magyarország számára új pozíciót keresünk. Vagy kilépünk, és semlegesek leszünk, vagy pedig egy általános európai megegyezés keretében találhatnánk meg a helyünket.

/DIE NEUORDNUNG EUROPAS (EURÓPA ÚJRARENDEZÉSE). SZERKESZTETTE: VEEN, HANSJOACHIM ÉS WEILEMANN, PETER R. BONN, BOUVIER VERLAG, 1993. 17–27. O./