(Videóval)

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon a Független Jogász Fórum tagjai csak a szakbizottságokban vettek részt. Magam az Alkotmány módosításával foglalkozó szakbizottság Ellenzéki Kerekasztal delegációjának voltam a tagja, Antall József, Tölgyessy Péter, Orbán Viktor, a kisgazda Boross Imre és kezdetben a kereszténydemokrata Füzessy Tibor társaságában. Itt ismerkedtem meg közelebbről Antall Józseffel.

Az Alkotmány módosításával foglalkozó szakbizottságot azért választottam, mert ezt tartottam a legfontosabbnak, hiszen a két fél érdekei itt ütköztek a leginkább. Az MSZMP szeretne köztársasági elnököt, és szeretne Alkotmánybíróságot. A hivatalos indok a stabilitás megőrzése a politikai átalakulás során, a valóság: ha már elkerülhetetlen a rendszerváltás, tartsunk meg minél többet a meglévő pozíciókból. Az ellenzék ezt meg akarja akadályozni. Álláspontunkat nyomós érvekkel tudjuk alátámasztani: a nép feje fölött nem akarunk alkotmányozni, a tárgyalások célja a szabad választások törvényi feltételeinek megteremtése, az új Alkotmány kidolgozása pedig a szabadon választott Országgyűlés feladata lesz. Ezt az alapelvet az MSZMP is elfogadja, de a békés átmenet biztosítékaként a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz továbbra is ragaszkodik.

A szakbizottság június 30-i alakuló ülésén megegyeztünk abban, hogy a július 7-i következő ülésig az MSZMP megküldi az alkotmánymódosításokkal kapcsolatos összes tervezetet és az azokat alátámasztó szakértői anyagot, a másik két fél pedig javaslatot készít az általa igényelt módosításokról. Két nappal az ülés előtt találkozott az a grémium, amelyet az EKA jelölt az I/1-es bizottságba. A megbeszélésre Tölgyessy készített egy anyagot. Ennek része volt, hogy a Preambulumot hagyjuk el, ami tele van elfogadhatatlan ideologikus lózungokkal, felejtsük el a szocializmusra történő utalásokat, de a köztársasági elnök ügyét hagyjuk az új parlamentre.

Antall kifejti, hogy az Elnöki Tanács intézményét nem lehet fenntartani. Legyen egy korlátozott hatáskörű köztársasági elnök, akit majd a szabadon választott parlament választ, de addig is a parlament elnöke helyettesítse. Hivatkozik az 1946. évi I. törvényre is. Azzal egyetért, hogy nem kell Preambulum, azzal is, hogy a szocializmusra utalást törölni kell, sőt azt mondja, elejétől végig kell menni az Alkotmányon, és egy átfogó alkotmánymódosítást kell kiharcolni, mert ki tudja, hogy alakulnak a dolgok, és lesz-e a jövőben valódi lehetőségünk, hogy beleszóljunk, milyen legyen Magyarország Alkotmánya. És a lehetőség egyben kötelesség is, teszi hozzá. A magyarságnak vérében van az, amit ma alkotmányos rendnek nevezünk. Ne felejtsétek el, magyarázza, hogy az Aranybulla csak hét évvel később született meg, mint a Magna Charta. És mi törzsszövetségben, szervezetten érkeztünk ide a honfoglaláskor is. Kündüvel és Gyulával, szakrális és világi hatalommal. Szemben a szomszéd népekkel. Akik ösztönösen vándoroltak, a birkanyáj és a fény után jöttek ide.

Füzessy újabb meglepetésekkel szolgál. Szerinte legyen közvetlen elnökválasztás. Méghozzá a lehető leghamarabb, hogy Pozsgay megválasztása után minél több idő teljen el a parlamenti választásokig. Így az ellenzék számára az a hátrány, amit egy MSZMP-s köztársasági elnök megválasztása jelent, az idő múlásával kevésbé fog érvényesülni. Azt is hozzáteszi, hogy őt nem zavarja az Alkotmányban a szocializmus megjelenítése. Barankovics István 1947-es beszédét idézi, amelyben Magyarország számára az evangéliumi szellemben tökéletesített szocializmust ajánlotta. Antall kételyeit fejezi ki, hogy Barankovics az evangéliumi szocializmus alatt az 1949-es Alkotmány által létrehozott rendszert értette volna. Ehhez én annyit fűzök hozzá, remélem Füzessy Tibor mindezzel nem azt akarja mondani, hogy már Barankovics István is Pozsgay Imrét akarta köztársasági elnöknek…

Tölgyessy érdekesnek tartotta Antall javaslatát az Elnöki Tanács mikénti megszüntetéséről, de továbbra is óvott attól, hogy belemenjünk az Alkotmány teljes revíziójába, mert ennek a köztársasági elnök megválasztása és az Alkotmánybíróság idő előtti létrehozása lesz a következménye. Én ambivalens voltam az ügyben. Tudtam, ha a hatalom belemegy az Alkotmány teljes átalakításába, ezt azért teszi, hogy Pozsgay köztársasági elnöki pozícióját megalapozza és a választások előtt az Alkotmánybíróságot is létrehozza.

Ugyanakkor éreztem, hogy sietnünk kell, mert ki tudja, meddig tart ez a kegyelmi állapot. Kezdettől úgy fogtam fel a rendszerváltoztatást, mint egy versenyfutást az idővel. Lehet, hogy előbb-utóbb robbanás lesz a Szovjetunióban, s a keményvonalasok visszaveszik a hatalmat Gorbacsovtól. Hogy életben maradunk-e, könnyen azon múlhat, milyen messzire jutottunk addig az epicentrumtól, mennyire kerültünk távol a szovjet rendszertől, s haladtunk előre az átalakulásban. Ezeket a racionális megfontolásokat erősítette bennem mindaz, amit Antall a tradíciókról mondott. Végül az ő álláspontja kerekedett felül és elkezdtük tárgyalni az Alkotmányt, a legelső paragrafustól.

* * *

Az I/1-es bizottságban az EKA tagjai jól kiegészítették egymást. Tölgyessy kutatóintézetből jött, én gyakorló jogász voltam, Boross Imre úgyszintén, Antall történelmi dimenzióban tudott érvelni, Orbán pedig éles eszével, radikális gondolkodásával járult hozzá az eredményhez. Az ülések előtt egymás között egyeztettük az álláspontokat. Ezek a megbeszélések hoztak bennünket igazán közel egymáshoz. Tölgyessy, Orbán, Boross nézeteit, kvalitásait természetesen jól ismertem az előző három hónap alapján. Antall azonban igazi meglepetés volt. Tájékozottsága, koncepciózus gondolkodása, világos érvrendszere mindannyiunkat lenyűgözött. Ő volt közülünk az egyetlen, aki nem végzett jogot. Alkotmányjogi ismereteit s az alkotmányosság iránti elkötelezettségét mégsem vonta senki kétségbe. Ez utóbbi amúgy is valami olyasmi, amit hiába tanítanak az egyetemen. Erre vagy ráérzel, s egy életre elkötelezed magad iránta, vagy hiába tanulsz és képezed magad. Antall József, mint ahogy Szabad György fogalmazott a gyászbeszédében: „alkotmányos ember volt”.

Az albizottság munkájában fontos szerepük volt az MSZMP oldalán tárgyaló technokratáknak is, mindenekelőtt Kajdi Józsefnek és Somogyvári Istvánnak. Kajdi az Igazságügy Minisztérium főosztályvezetője volt, Somogyvárit pedig kifejezetten alkotmányozási feladattal hozták vissza a pártközpontból az IM-be. Rajtuk kívül két kormányhivatalnok, Jutasi György és a Pozsgay-titkárságon dolgozó Szalai Péter, továbbá a Pártközpontból Fejti munkatársa, György István képviselte még az MSZMP-t az I/1-es bizottságban.

Kezdetben úgy gondolkodtunk, hogy meg kell várnunk, amíg a középszintű bizottság eldönti a vitás kérdéseket és csak ezt követően fogunk kodifikálni. Aztán rájöttünk, hogy előbbre jutunk, ha a vitás ügyekben is normaszöveg formájában kidolgozott alternatívákat terjesztünk a középszintű bizottság elé. Ehhez nekünk megvolt a politikai kompetenciánk, az MSZMP részéről pedig középszinten hozták meg a döntést arról, hogy elfogadják-e az általunk javasolt módosításokat. Az MSZMP delegáltjai ugyanis semmiféle politikai kompetenciával nem rendelkeztek. Kajdi József és Szalai Péter még párttagok sem voltak. A normaszöveg megfogalmazásában viszont a velünk szemben ülő szakemberek természetesen jobbak voltak, mint mi. Mindez így együtt kiválóan működött. Az Ellenzéki Kerekasztal delegációjában ott ült a szabad választások utáni első miniszterelnök, a legnagyobb, és a később legnépszerűbb ellenzéki párt vezére, egy történelmi párt egyik vezetője, s én, aki az ellenzéki összefogást annak idején megszerveztem. Az MSZMP-t képviselő jogászok korrekt együttműködése nélkül azonban elképzelhetetlen lett volna az a munka, amelyet ez a bizottság elvégzett, s amelynek eredménye az 1989. október 23-án kihirdetett köztársasági alkotmányban megjelent.

A szakbizottsági ülések után gyakran voltak köztünk kötetlen beszélgetések. Változó szereplőkkel, kisebb nagyobb körben. Mondjuk, a Münnich Ferenc Társaság képviselője egyszer sem maradt ott ezeken a beszélgetéseken. De Kajdival, Somogyvárival, Szalaival, ha nem is baráti, de őszinte, bizalmi kapcsolat jött létre. Persze voltak olyan kérdések, amelyekről csak egymás között ejtettünk szót. Emlékszem, egy alkalommal, Antallal megálltunk beszélgetni az egyik ablakmélyedésben. Azt fejtegette, ha úgy alakul a helyzet, hogy koalícióra kell lépni a kommunistákkal, az ellenzéknek mindenképpen ragaszkodnia kell a belügyi tárcához. Persze, tette hozzá, csak a reformerek jöhetnek szóba koalíciós partnerként. Ha a ’45 utáni koalíciós viszonyokra gondolok, válaszoltam, valóban nem árt az óvatosság. Egy ilyen helyzetben neked kellene belügyminiszternek lenned, tettem hozzá. Tudtam, hogy tét nélkül beszélek, s úgy gondoltam, jól esik neki, amit mondok. Antall csak legyintett, s nem válaszolt, amit én tartózkodásának tudtam be. Visszagondolva inkább azt hiszem, udvariasnak szánt gesztusom ellenkező hatást váltott ki Antallból. Nagyon valószínű, hogy ő akkor már a kormányfői pozícióban gondolkodott…

Kónya Imre