Egyéb külpolitikai írások

Details

(Videókkal)

A külpolitika volt az a terület, ahol a kormány már az első száz napban is jelentős eredményeket ért el. Antall az MDF belső nyilvánossága előtt elmondott beszédeiben mindig kitért a külpolitikai kérdésekre. Egyszer elmondtam neki, hogy a frakciót a belpolitikai és a gazdasági problémák izgatják, ezek megoldását várják a kormánytól, és csak bosszantja a képviselőket, amikor a frakcióülésen a külpolitikai sikerekről beszél. Lehet, hogy túlzásba viszem, ismerte el Antall, de szeretném, ha megértenék: kiegyensúlyozott és egyértelmű, a partnereink és riválisaink számára is követhető külpolitika nélkül nincs stabilitás, akkor pedig nem jön a külföldi tőke, és nem lesz gazdasági felemelkedés. A külpolitika mindennek az alapja, a gazdaságpolitikának, a szociálpolitikának, és így tovább. Erre akkor is gondolnotok kell majd, tette hozzá, amikor én már nem leszek. Tiltakozásomra türelmetlenül legyintett: Na jó, úgy értettem, ha már nem leszek a politikában. És még egy fontos dolog, folytatta, a külpolitikai lépéseknél hosszú távra kell gondolkodni, és figyelembe kell venni a történelmi tapasztalatokat.

Antall a koalíciós képviselőcsoportokat is szenvedélyes szavakkal figyelmeztette emlékezetes születésnapi beszédében, hogy nem a Szovjetunióval kezdődött Oroszország közép-európai hatalmi aspirációja, és nem is szűnt meg a kommunizmus bukásával. Ezért fontos számunkra a NATO, magyarázta, és fontos Európában az amerikai jelenlét. Mindez Magyarország nemzeti érdeke, tette hozzá, mert ettől függ az ország biztonsága, s ebben minden politikai erőnek egyet kellene értenie.

Az első száz nap alatt nem csak az egyes országokkal, hanem a három nyugati szövetségi rendszerrel, a NATO-val, az Európai Közösségekkel és az EFTA-val is megtörtént a kapcsolatfelvétel. A volt szocialista országok kormányfői közül elsőként a magyar miniszterelnök tett hivatalos látogatást a NATO központjában. Brüsszeli tárgyalása során Antall memorandumot nyújtott át az Európai Gazdasági Közösség soros elnökének Magyarország csatlakozási szándékáról, aki reális lehetőséget látott arra, hogy már 1992 elején társulási szerződés jöjjön létre az Európai Közösség és Magyarország között.

Antall egyszer elmesélte, hogy Kohl kancellár egy beszélgetés során határozottan kijelentette, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország 1995-re tagja lesz az Európai Közösségnek. Hozzátette, hogy a magyarok tőle már korábban is beléphetnének, de Lengyelország felvétele nélkül nem lehet szó a Közösség bővítéséről, a lengyelek pedig még eléggé le vannak maradva. Antall erre megjegyezte, ő a fogorvosnál is azt utálja a legjobban, ha várnia kell a sorára. Mire a kancellár: abban biztos lehetsz, hogy ebben a sorban senki sem fog téged megelőzni.

Gyakran eszembe jut, mennyivel jobb helyzetben lehetne az ország, ha nem kellett volna 2004-ig várni a belépésre! És ha első ütemben a bővítés csak a visegrádi országokra vonatkozott volna, ahogyan azt a német kancellár eredetileg tervezte…

 

Details

Hétfőn a parlamentben, amikor Antall kijött az ülésteremből, nyomába szegődtem, és rákérdeztem, mit értett azon, hogy Mazowiecki nem volt nagy hős Moszkvában. Na, gyere, elmesélem. És dolgozószobája felé menet elkezdi mesélni a Moszkvában történteket.

A reggelinél próbáltuk meggyőzni a lengyeleket, mondja, hogy tegyék egyértelművé, ha nem kerül sor a Varsói Szerződés teljes felülvizsgálatára, akkor velünk együtt ők is kilépnek a szervezetből. Másokra nemigen számíthattunk. A reggeli után megtartott külügyminiszteri értekezleten aztán, folytatja, a lengyelek is kihátráltak mögülünk, így végképp egyedül maradtunk. A Varsói Szerződés teljes felülvizsgálatára vonatkozó magyar napirendi javaslatot mindenki elvetette, és a szervezet modernizálására irányuló szovjet javaslatot fogadták el.

A hivatalos tanácskozáson én kezdtem az elnöklést, folytatja Antall az elbeszélést. Ismertetnem kellett ugye a napirendet, és előttem volt a külügyminiszterek által elfogadott szovjet és az el nem fogadott magyar javaslat. Én pedig arra gondoltam, hogy a magyar szöveget mindenképpen felolvasom. Legfeljebb, ha azt mondják, hogy nem erről volt szó, akkor elismerem, hogy tévedtem és előveszem a szovjet szöveget. Ehhez képest senki sem szólt egy szót sem. Amikor befejeztem a magyar szöveg ismertetését, halálos csend volt és mindenki Gorbacsovra nézett. És Gorbacsov egyszer csak bólintott, s azt mondta, hogy: Da, harasó. Lehet, hogy Sevarnadze nem tájékoztatta megfelelően, vagy nem akart botrányt, és az is lehet, hogy úgy gondolta: talán jobb is így, ha ebben a kerékvágásban folytatódik a dolog. Miután Gorbacsov rábólintott, akkor már mindenki lelkesedett, de előtte azért nem voltak olyan nagy hősök.

A beszélgetésnek ez az utolsó része már Antall szobájában zajlott le. Rózsa Mariann talán már a kávét is behozta, amikor Antall a lengyel helyzet elemzésébe fogott. Hidd el, mondja, a lengyelek igazán nagy bajban vannak. Náluk most kezdődik az a folyamat, amin mi már túl vagyunk. Walesa támogatja is Mazowieckit meg nem is, de közben a mögötte álló radikálisok nyíltan támadják a kormányt. Ezek – egy Kaczinski nevű szenátor vezetésével – „Centrummegegyezés” néven elkülönült csoportot hoztak létre. Ezzel megindult a Szolidarnoscson belül a pártosodás, amelyet Walesa támogat, Mazowiecki viszont szeretné megőrizni a kormány politikai bázisának egységét. Mi azért ezt jobban csináltuk, teszi hozzá. Először egymástól függetlenül létrejöttek az ellenzéki szervezetek, azután összehoztuk az Ellenzéki Kerekasztalt, és amikor a választásokra sor került, már léteztek valódi pártok. A lengyeleknél viszont létrejött a hatalmas Szolidarnoscs, amely kiharcolta a változást, és csak most következik be a pártosodás, ami óhatatlanul ellentétekkel jár.

 

Details

A II. világháború után a világban még a szóhasználatból is eltűnt Közép-Európa. A leereszkedő Vasfüggöny rossz oldalára került emberek valóban Kelet-Európában, a szovjet birodalomban találták magukat. De Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország lakosai, az írók, a gondolkodók ebbe nem törődtek bele, még felkeléseik leverése után sem. A Közép-Európa gondolat az európaiság és a szabadság igényét fejezte ki. Az 1980-as évek végén a diktatúrába és a szovjet uralomba beletörődni nem hajlandók a Szovjetunió megrendülését kihasználva elsöpörték az európai kommunista rendszereket.

Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország demokrata politikusai, a szabad választások nyomán megalakuló kormányok eltökélt szándéka volt a korábbi szolidaritás megőrzése és a közös célokért történő egybehangolt, vagy közös föllépés. Miniszterelnöki expozéjában Antall József is hitet tett mellette. 1990 novemberében, a hidegháború utáni új Európa alapelveit rögzítő Párizsi Karta aláírásakor javasolta a magyar miniszterelnök lengyel és csehszlovák partnereinek, hogy találkozzanak a három ország politikai vezetői a következő év elején Visegrádon. Antall, Havel és Walesa az 1991. február 15-i csúcsértekezleten elfogadott Együttműködési Nyilatkozatban foglalta össze országaik közös politikai és gazdasági törekvéseit, szándékukat, hogy egybehangolják a szovjet uralom eszköze, a Varsói Szerződés (amelynek a csapatai, azaz a szovjet katonák még területünkön tartózkodtak) fölszámolására irányuló politikájukat.

Details

„(...) manapság hol van Schuman vagy Adenauer kaliberű ember?”1

Ferenc pápa

Adenauer maga választotta emberképéből olyan társadalmi berendezkedés következett, amely az emberi személy méltóságára és szabadságban való kibontakozására épül. Szellemi támaszt ehhez és az 1940-es években megfogalmazódó hasonló politikai törekvésekhez filozófiailag a keresztény perszonalizmus (Jacque Maritain és mások), a katolikus társadalmi tanítás és az ezekkel konform ordoliberalizmusnak nevezett piacgazdasági modell jelentett. Adenauernek teljesen új utakon kellett járnia: a megelőző évszázad kudarcos német és európai történelmének közpolitikai és az 1929-33-as világgazdasági válság nyomán gazdasági tanulságait kellett mérlegre tennie és egy minden tekintetben újszerű szintézishez eljutnia. Ennek lényege: a weimari liberalizmus és a náci totalitarizmus, majd pedig a második világháború győztes hatalmaként egész Európát veszélyeztető szovjet diktatúrával szemben működőképes társadalmi, gazdasági és biztonságpolitikai modell kidolgozása, ami egyszersmind egy új német állam megteremtését is feltételezte. Mindezt számba véve, ahogy Heinrich August Winkler német történész megfogalmazza „Adenauer legfőbb célja a politika színpadára való lépésekor a belátható jövőre nézve az volt, hogy az NSZK a lehető leggyorsabban szuverén, a Nyugathoz kötődő állam legyen.” Németország és a Nyugat szerves összekapcsolásának programja Németország, de egész Európa számára is gyökeresen új utat nyitott meg, és mint ilyen, nagyhorderejű történelmi innovációként értékelhető.

Details

A helyes út megtalálásnak előfeltétele volt, hogy a vezetésre vállalkozó államférfinak részleteiben is helytálló víziója legyen a belpolitikai feladatokról csakúgy, mint a kívánatos s lehetséges új világrend körvonalairól. Nem kevésbé világosan kellett látni a stratégiai célok eléréséhez vezető út által megkövetelt a teendők hierarchiáját, sorrendiségét és fő irányait. Ebben Antallt, a magyar polgári törekvések történetének átfogó tanulságai és nem utolsó sorban Adenauer és a meghatározó nyugat-európai kereszténydemokrata politikusok és pártok sok évtizedes tapasztalatainak mély ismerete segítette. Világos volt számára, hogy a magyarországi szovjetrendszer kiépítésével felszámolt népi és keresztény irányultságú demokratikus pártok változatlan formában nem rekonstruálhatók. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az un. koalíciós idők demokratikus politikai szereplői, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, a Demokrata Néppárt és a Parasztpárt (1956-ban Petőfi Párt) hagyományaira építve létrehozható egy olyan az európai néppárti spektrumba illeszkedő pártkoalíció, ill. a később általa vezetett Magyar Demokrata Fórum esetében egy alapvetően kereszténydemokrata irányultságú, de többféle hagyományt integráló párt, amely így együtt képessé fog válni a merőben újszerű politikai feladatok és funkciók ellátására. A történelmileg új elem ebben a kereszténydemokrata irányzat kitüntetett szerepe volt, hiszen ennek a magyar pártok történetében nem volt közvetlen előzménye. Ezzel a koncepcióval Antall nemcsak az általa egyébként nagyara becsült Barankovics István által vezetett Demokrata Néppárti hagyományon lépett túl, hanem a hozzá még közelebb álló kisgazda koncepciót is igyekezett a nyugat-európai partnerség szempontjából helyzetbe hozni.

Details

Az Antall család régi dunántúli katolikus nemesi család. A nemesség Magyarországon, mint ezt Antall József sokszor kiemelte, ellentétben Nyugat-Európával, a polgári értékeknek is legfőbb hordozója volt, a nemzeti ébredés korában pedig csaknem kizárólag ebből a körből kerültek ki a polgári átalakulás szervezői és zászlóvivői. Ez a társadalmi réteg, akárcsak a lengyeleknél, az országos politika irányításában ezer éves folyamatossággal rendelkezett és így művelt elemeinek a tudatában megszakítatlan élő hagyomány volt ennek tudata is. Más szavakkal, legjobb képviselői mindig képesek voltak arra, hogy politikáról országos léptékben gondolkodjanak, és az országot a nemzetközi meghatározottságok összefüggéseiben lássák. Ebben a nemesi világképben jelenhetett meg egy nemzet és ország (állam) sorsának víziója is. A történelmi tárgyi alapot ehhez a magyar állameszme ezer éves töretlen fennmaradása nyújtotta. A kontinensen, északon és délen a polgári átalakulás és a nemzeteszme kibontakozása az egységes nemzetállam megteremtésének programját is jelentette, és ez annak nemcsak jogi-intézményi, hanem eszmei megalkotását is előírta. Magyarország és Lengyelország esetében az eszme a rendi nemzet értelmében megvolt, ez tehát itt a nemzet szabadságának visszaszerzéseként és időről időre a nemzeteszme korszerűsítésének igényével jelent meg. A korszerűsítés a társadalmi változások tudomásulvételét és beépítését jelentette, 1848-ban a jobbágyfelszabadítást, később a munkásság és a tőke nemzeti integrációjára lett volna szükség, ez azonban máig nyitott probléma maradt.

Details

Az Antall József ellen szóló, ellenzéki részről megfogalmazott vádak egyike, hogy elrontotta kapcsolatainkat a nagy keleti szomszéddal, a Szovjetunióval. A vádaskodást Antall visszautasította és azt teljes egészében megalapozatlannak tartotta. Az ő szavait használva – „Politikai barátaimnak, de ellenfeleimnek is kívánom, hogy soha rosszabb kapcsolatuk ne legyen egy nukleáris hatalom első számú emberével, mint amit nekem Jelcin elnökkel sikerült kialakítanom”.

Jelcin sosem felejtette el, hogy Antall egyike volt azon keveseknek, akik az 1991. augusztusi puccskísérlet legforróbb napján felhívták őt telefonon, hogy rokonszenvéről és támogatásáról biztosítsa, beleértve a nemzetközi fórumokon való fellépést is. Későbbi találkozásaik során Jelcin mindig emlegette, hogyan értékeli a külföldi politikusok akkori magatartását:

„Az első csoportba tartoznak azok, mint Ön, akik az első napon felhívtak telefonon, a másodikba azok, akik a második napon telefonáltak, a harmadikba azok, akik ezután.”