A miniszterelnök és a köztársasági elnök

Details

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Az aláírást megelőzően a taxisok képviselői szünetet kértek, mesélte Szabó Tamás a frakcióülésen, hogy a megállapodás egyes pontjait kollégáikkal még egyszer egyeztessék. Néhány perc múlva sápadtan tértek vissza, hogy nagyon sajnálják, de nem tudják aláírni az előzetesen már elfogadott megállapodást. A kollégáiktól ugyanis megtudták, hogy időközben a köztársasági elnök az ő követelésükkel azonosult. A barikádok mellett így általános volt az egyetértés abban, hogy csak akkor szűntetik meg a torlaszokat, ha a kormány eleget tesz az elnök javaslatának, és felfüggeszti a benzináremelést. Szabó Tamás próbálta őket győzködni, hogy egyszer már megállapodtak, de a frakcióülésen elmondta, hogy a köztársasági elnök nyilatkozata után a helyükben ő sem írta volna azt alá. Kijelentette, az igazi kérdés az, hogy Göncz Árpád vajon miért éppen akkor tette meg nyilatkozatát, amikor megtette? Vajon miért nem előbb, amikor még mindenki hallhatta volna, vagy miért nem várt reggelig, amikor már ébren van az ország?

 

Details

(Videóval)

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Antall József vasárnap este, ígéretéhez híven hosszabb interjút adott a televíziónak. Nagyon emberi és hiteles volt, ahogy a miniszterelnök kórházi ágyán, pizsamában elmondta, hogy ő csak szolgálni akar, s addig fog szolgálni, ameddig szükség lesz rá. A személyes hangvételű „pizsamás interjú” – ahogy a sajtóban később elnevezték – a kormány hívei számára a válság érzelmi feloldását jelentette. De Antallnak erről a szerepléséről még politikai ellenfelei is elismerően nyilatkoztak. Lehet ugyan, hogy csak azért, mert mindig is egy kiszolgáltatott, megtört Antallt szerettek volna látni, amint azt Boross Péter állította.

Mégis úgy vélem, Antall jól tette, hogy hallgatva az interjút készítő Feledy Péter rábeszélésére, nem húzott öltönyt a beszélgetéshez, s azt is, hogy szemérmességét félre téve, nem rejtette véka alá személyes érzelmeit. Mindez persze nem befolyásolhatta a „gőgős” és „az emberek problémái iránt érzéketlen” Antall Józsefről a média túlnyomó része által éveken át sulykolt, hamis képet. De a pizsamában az ágya szélén ülő, saját megrendülését sem leplező miniszterelnök láttán az emberek – a krízis súlya alól éppen hogy csak szabadulva – néhány pillanatra talán közelebb kerülhettek az ország választott vezetőjéhez, a rendszerváltó miniszterelnökhöz.

Amikor évekkel később Feledy Pétertől megkérdeztem, hogyan tudta Antallt lebeszélni arról, hogy átöltözzék az interjúhoz, szerényen annyit mondott: a vita kompromisszummal végződött. Kompromisszummal? – kérdeztem csodálkozva. Igen, bólintott Feledy, a miniszterelnök úr ahhoz azért ragaszkodott, hogy pizsamáját tisztára cserélje.

Details

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Németh Miklóstól megkaptam a titkosszolgálatoknál őrzött anyagaimat, mesélte Antall, legalábbis annak egy részét. Valószínűleg, tette hozzá, akkor gyűjtötték össze, amikor a kerekasztalnál megjelentem, nyilván tudni akarták, hogy kivel is állnak szemben. Nos, az anyagban szerepelt Göncz vallomásának az a része, ami rám vonatkozott. Ebben meglepődve olvastam, hogy Tar Pált mi ketten küldtük ki nyugatra, azzal a feladattal, hogy ott vegye fel a kapcsolatot az emigráns szervezetekkel és képviselje a forradalmat. Ebből semmi sem volt igaz, csak annyi, hogy Tar Pali valóban disszidált, amiről mi tudtunk, és kint valóban felvette a kapcsolatot az emigráns szervezetekkel.

Most, amikor a nagyköveti megbízásra vonatkozó miniszterelnöki javaslatot átküldtem hozzá, folytatta Antall, a hivatalos előterjesztés mellé egy magánlevelet tettem, amelyben megkérdeztem – mellékelve a vallomásából ezt az oldalt – vajon gondolta volna-e akkor, hogy egyszer majd valóban kiküldhetjük Tar Palit, hogy képviselje Magyarország ügyét? Nem sokkal a levél vétele után Göncz felhívott, hogy tényleg fantasztikus, sose tudhatjuk, mit hoz az élet, vagy valami ilyesmi, fejezte be a történetet a miniszterelnök. Vagy nem értette a célzást, tette hozzá, vagy nagyon is értette, de nem akarta tudomásul venni…

Details

(dokumentummal)

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

A miniszterelnök haláláig folytatta az egyre reménytelenebb harcot. Nem önmaga igazáért, nem is csupán a média-egyensúly megteremtéséért, hanem mindenekelőtt az alkotmányosság helyreállításáért. Miközben tudta, hogy a közvélemény nem érti meg az ő szempontjait, a köztársasági elnökkel folytatott vitáját pártpolitikai küzdelemnek, rosszabb esetben személyes presztízsharcnak tekinti, olyan harcnak, amelyben a többség a köztársasági elnöknek ad igazat, s amely jelentősen rontja az ő megítélését.

Antall mindezt pontosan tudta, de nem engedhetett, mert tisztában volt a felelősségével is. „Kettőnk tevékenységének jogszokásteremtő ereje is van és lehet. Ez is közös felelősségünk.” – írta az alkotmánybíróság első döntését követő napon, Göncz Árpádhoz intézett hosszú levelében, amelyet ott, a miniszterelnök szobájában folytatott beszélgetés során én is elolvashattam. A felelősség valóban közös volt, a köztársasági elnök azonban a ráeső részt nem vállalta. Antall Józsefnek ezért a teljes felelősséget – annak minden hátrányos következményével együtt – egyedül kellett vállalnia.

A miniszterelnök a médiaháborút elveszítette, de az 1989-90 folyamán létrejött demokratikus Magyarország közjogi struktúrájának megőrzéséért folytatott harcot megnyerte. Sikerült megakadályoznia, hogy az ellenzéki pártok – elsősorban a szabaddemokraták – hatalmi ambícióik szolgálatában, alkotmányellenes eszközökkel, a sajtó és a véleményformáló értelmiség túlnyomó részének aktív támogatásával kiterjesszék a köztársasági elnök hatáskörét, és ezzel maradandó károsodást okozzanak a konszenzussal kialakított, parlamentáris közjogi berendezkedésben.

Details

A cikk a szerző „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből vett részlet felhasználásával készült

A Kossuth téren történtekkel kapcsolatban keltett hisztéria még jó ideig eltartott. És hiába hozták azóta nyilvánosságra a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Legfőbb Ügyész korabeli vizsgálatáról szóló jelentéseket, az egyik hírportálon még a közelmúltban is azt olvastam, hogy Göncz Árpád kifütyülésében az Antall-kormány szerepét „továbbra is sűrű homály fedi”. Az egész történet pedig – a korabeli ellenzéknek és a médiának köszönhetően – úgy maradt meg a nemzeti emlékezetben, hogy 1992. október 23-án a Parlament előtt rendezett megemlékezésen „neonáci tüntetők” megakadályozták, hogy a Magyar Köztársaság elnöke elmondja ünnepi beszédét…

Talán ezért is kell nekünk, még életben maradt tanúságtevőknek elmondanunk, leírnunk azt, amire emlékszünk. Tudom, kevés az esély, hogy a közvélekedésen változtassunk, de mégis meg kell próbálnunk. „Hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában” – ahogyan Antall József fogalmazott 1991. áprilisában a koalíciós frakciók előtt tartott beszédében.

Details

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Vasárnap délelőtt csengett a telefonom. A miniszterelnök hívott. Közölte, hogy az olasz La Stampa szombati számában kolumnás interjú jelent meg Göncz Árpáddal, aminek alcíme: „Az elnök is a jobboldali kormány ellen, segítsen Európa!” Göncz szerint – olvassa be Antall a telefonba –”Magyarországon jobboldali veszély van, a rádió, a televízió, az MTI a kormány szócsövévé vált”, satöbbi. Alig jutok szóhoz a felháborodástól. Azt azért nem hittem volna, mondom Antallnak, hogy külföldön rossz hírét kelti az országnak. Magamban pedig azt gondolom: Mint a taxisblokád idején. Beteg a miniszterelnök, támad a köztársasági elnök.

Arra gondoltam, mondja Antall, hogy ebbe én most nem szállnék be, de a parlamenti frakció nevében te nyilatkozhatnál, vagy írhatnátok egy levelet. Ennek semmi akadálya, mondom, sőt, akár Böröcz Pistával és Csépe Bélával is aláírathatom. Rendben, csak vigyázzatok, óvatos legyen a fogalmazás, bármilyen galádság, amit csinált, mégiscsak ő a köztársasági elnök.