Antall József miniszterelnök 1991. december 5-én az orvosaihoz írt, de mindannyiunkhoz szóló levelében a következő vallomást tette:

„Boldog lettem volna, ha a teljes választási ciklust kitöltve, elvégezve az átalakulás nehéz feladatát, az ország szuverenitásának visszaszerzése után végrehajthatom az európai integrációhoz való kapcsolódását, folytatva a széles körű nemzetközi beágyazottságunkat és a NATO-val való biztonsági együttműködést, rendbe tehetem saját munkásságom befejezetlen részét, leírhatom és megörökíthetem mindazt, amit reám hagyott apám és magam megéltem. Még valamit megkísérlek elvégezni, legalábbis irányítani az elvégzését.

Bízom abban, hogy még ad az Úristen annyi időt, hogy rendben átadjam a dolgokat, irányt szabhassak és barátaim átvehessék a feladataimat. Örülni fogok, ha emlékem tovább él barátaimban, tanítványaim emlékezetében és nemzedékek hosszú sorában, a családomban és mindazokban, akik szerettek, és akiket én is szerettem.

Munkásságomban egyetlen olyan sort sem írtam le, egyetlen olyan cselekedetem sem volt, amit restellnem kellene. Történészi, művelődéstörténeti, orvostörténeti munkásságom megmarad a katalógusokban, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, a Magyar Orvostörténeti Levéltár, a Magyar Orvostörténelmi Társaság, az Orvostörténeti Közlemények és sok más nemzetközi elismerés jelzi, talán nem vesztegettem el az időmet.

Közéleti pályámat, amire tulajdonképpen 16 éves korom óta készültem, majd megítéli a történelem. Ennek rövid összegzését talán majd még megörökítem és lesznek olyan híveim, akik segítenek az igaz kép kialakításában. Valójában sohasem akartam törődött öregemberként élni, gyermekként katonai pályára szántak és annak is készültem. Szívesebben halnék meg katonaként vagy egy jól sikerült merénylet áldozataként (ami másokat nem érint), mint egy ilyen nyomorult betegségben.”

„… és lesznek olyan híveim, akik segítenek az igaz kép kialakításában.”

Erre törekszünk. S e törekvés jegyében készült ez a honlap.

Antall József a szabad, független, demokratikus Magyarország létrehozásának főszereplője volt. Ezt hajdani politikai ellenfelei közül is egyre többen elismerik. Közéleti tevékenységének, egész személyiségének megismerése közelebb visz ahhoz, hogy megtudjuk, mi is történt valójában Magyarországon és a közép-európai térségben az 1988 és 1993 közötti fél évtizedben. És talán hozzásegít ahhoz is, hogy ne jogos, vagy kevésbé jogos csalódásainkon keresztül, országunk és nemzetünk sok tekintetben kiábrándító mai állapotából kiindulva ítéljük meg a negyedszázad előtti sorsfordító eseményeket.

Bízunk benne, hogy azok is, akik később születtek, az interneten barangolva rátalálnak honlapunkra, s megismerkednek azzal a férfivel, aki „tudta, hogy mit kellene tenni, és tette azt, amit lehet.”

Azok, akik e honlap tartalmát készítették, közelről kísérhették figyelemmel Antall József tevékenységét, megismerhették személyiségének azt a részét is, amely a nyilvánosság előtt rejtve maradt. Szerencsére készült egy videofelvétel arról a rendhagyó koalíciós frakcióülésről, amelyen, hatvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték a képviselők a miniszterelnököt. Talán ez az a felvétel, amely a legtöbbet elárul arról az Antall Józsefről, amilyennek a hozzá közelállók megismerhették. Antall először hallani sem akart arról, hogy a koalíciós képviselők, vagy bárki más, szélesebb körben megünnepelje a kerek évfordulót, mondván, hogy ő még emlékszik Rákosi hatvanadik születésnapjára. Valóságos „konspirációra” volt szükség, hogy végül létrejöjjön a találkozó.

Amikor Antall elfoglalta a helyét az MDF zsúfolásig megtelt üléstermében, hirtelen elsötétült a terem, kinyílt az oldalsó ajtó és bevonultak a frakció női munkatársai, élükön Tóth Ágnessel, aki egy méretes tortát tartott a kezében, rajta hatvan szál égő gyertya. „Megtapsoltam volna a hölgyeket,” – mondta Antall – „ha Rákosi nem tette volna ugyanezt”. Aztán a mikrofonhoz lépett. Barátainak szólította a képviselőket, és megilletődöttségét alig leplezve hozzá tette, hogy akik most itt vannak, azok „nemre, korra, mindenre tekintet nélkül” neki mind a barátai. Az alkalomnak megfelelően, az életére visszatekintve először magáról beszélt, olyan személyes hangon, ahogyan az ember – különösen az olyan szemérmes ember, amilyen Antall József volt – valóban csak a legjobb barátai előtt szokott megnyilatkozni:

De Antall József nem lett volna hűséges önmagához, ha az oldott hangulatot kihasználva, nem tért volna rá hamarosan a kiélezett belpolitikai vitákra és a közelmúlt két legfontosabb világpolitikai eseményére, a KGST és a Varsói Szerződés felbontására. Eközben olyan diplomáciai kulisszatitkokat osztott meg képviselőtársaival, amelyekről ilyen részletességgel sem azelőtt, sem később, nyilvánosan soha sem beszélt.

Az ünnepélyes alkalmat a miniszterelnök arra is felhasználta, hogy szóba hozza az elmúlt időszak belső vitáinak homlokterében lévő kérdéseket, és kifejtse álláspontját az MDF mibenlétéről, a kerekasztal tárgyalásokon kidolgozott köztársasági elnöki tisztségről és ennek az akkori politikai harcok közepette különleges hangsúlyt kapott jelentőségéről, valamint az MSZMP-vel és az SZDSZ-szel megkötött megállapodásról.

„...hogy minél kevesebb hazugság maradjon az emberek agyában.”

Ezért is készült ez a honlap.