Antall József több volt, mint az akkori MDF történészből lett elnöke, aki megnyerte az 1990es szabad választásokat. Ő volt az egypártrendszerből a többpártrendszerbe, a diktatúrából a demokráciába, a központilag irányított gazdaságból a piacgazdaságba történő békés átmenetet levezénylő miniszterelnök. Korai halála akadályozta meg célja, egy mintaszerű alkotmányos európai állam, egy erős, gazdaságilag virágzó Magyarország megteremtésében. Akik ismerték őt, tudták, hogy egy kivételes műveltségű, közvetlen modorú, önzetlenül segítőkész és remek humorú ember. Politikustársait – ellenfeleit is beleértve! – tudásával és jellemével lenyűgözte. Azt, hogy népét alaposan ismerő és őszintén szerető, politikai munkásságával és egész életével a nemzet javát szolgáló ember volt, csak halála pillanatában és temetésekor érezték meg százezrek. Késői bírálóinak, rágalmazóinak egyetlen mentsége tudatlanságuk. Ahogy az egyik külföldi nekrológ írta, ő volt a rendszerváltozások „meg nem énekelt hőse,” akit a hazai és a világsajtó – ellentétben Havellal vagy Wałęsával – nem ismert igazán el, de a világ akkori vezető politikusai nagyra értékelték Magyarország általa megteremtett stabilitását, személyes tulajdonságait tekintve pedig kiemelték világpolitikai tájékozottságát, meglátásait és javaslatait. Antall politikusi tehetsége a belpolitikában is vitathatatlan volt, külpolitikája pedig messze túlmutatott az ország határain.¹ A jelen összefoglalásnál részletesebben mutatom be e külpolitikai egyik szeletét, a nemzetpolitikát "Kísérlet a trianoni trauma orvoslására. Magyarország szomszédsági politikája a rendszerváltozás éveiben" címen, az Osiris könykiadónál 2016-ban megjelent könyvemben.