1991. március 14-én este az Operaházban tartotta a Magyar Cserkész Szövetség ünnepségét a márciusi nemzeti ünnep alkalmából. Öregcserkészek és vezetők is részt vettek ezen, de zömmel ifjú cserkészek, fiúk és lányok töltötték meg a nézőteret.

Különleges vélemény, hogy ennyi évtized után ismét cserkészekkel ünnepelhetjük március 15ét. Abban az esztendőben, amikor a magyar cserkészet Sík Sándor mellett legnagyobb alakjára, Teleki Pálra is emlékezünk, halálának fél évszázados évfordulóján.

Mit is jelent a cserkészet a mának? Mit is jelent nekünk ma, amikor március 15-e előestéjén összejöttünk, hogy a múltra emlékezzünk, elgondolkodjunk a jelenen és a jövőbe nézzünk? Magam is tagja voltam a budapesti Piarista Gimnázium cserkészcsapatának, amelyet Sík Sándor hazánkban másodikként alapított meg 1912-ben.

Ma belenéztem az 1945-ben készült cserkészfüzetembe. Ebben a füzetben a cserkész számára fontos tudnivalók mellett megtaláltam azt is, ami talán sehol másutt nincs feljegyezve, hogy ekkor 158 cm magas, 42 kiló voltam, 38-as volt a lábam, és hogy mekkora volt az araszom, a kicsi és a nagy. Ezt nem a „fontossága” miatt, hanem jellemzőként említettem. Nem magamról akarok beszélni, hanem a cserkészetről és március 15éről.

1909-ben, amikor az első magyar cserkészcsapat megalakult, és a cserkészet Magyarországon megkezdte működését, ismeretlen tudást, ismeretlen gondolkodást hozott, bár a magyar neveléstől sohasem volt idegen az angolszász pedagógia. Az az angolszász nevelés, amely tulajdonképpen meghatározója és elindítója volt a cserkészetnek, Magyarországon az első pillanattól kezdve különleges magyar színt is kapott.

A cserkészek soha nem lehettek olyan eszmék és politikai nézetek hordozói, amelyek idegenek voltak Európától, idegenek voltak a magyarságtól. A cserkészet számára idegen volt minden – akár jobb, akár baloldali – diktatúra. A cserkészet mást jelentett a háború után is, mint a kor szélsőséges ordas eszméi, és mást jelentett akkor, amikor tilos volt a cserkészetről beszélni. Azon néhány nap alatt, amikor 1956-ban magához térhetett a nemzet, a cserkészet is újjá akart alakulni és meg is tette az első lépéseit afelé. Ugyanígy történt most is, amikor a megújhodás felé megtettük az első lépéseket.

Ezek a cserkész eszmék, ezek a cserkész gondolatok azonban nem idegenek 1848. március 15-e eszmevilágától sem. 1848–49-et joggal ünnepli minden cserkész, joggal ünnepli mindenki, aki hű azokhoz a gondolatokhoz, azokhoz az eszmékhez, amelyeket a forradalom és a szabadságharc jelentett.

Az egyik külföldi politikus, Genscher éppen itt, Budapesten a díszdoktorrá avatásakor említette, hogy úgy tudja: azt a szót, „világszabadság”, itt Budapesten találták ki, és ez Petőfi Sándor nevéhez fűződik. 1848 a világszabadság mellett kötelezte el a magyarságot. Ha a világ bármely táján megsértik a szabadságot, az ettől szenvedők számíthatnak a magyarság együttműködésére. A másik, amit 1848 mindenkinek jelentett, az Európa, hiszen a párizsi, a bécsi és a többi európai forradalommal együtt tört ki a pesti forradalom és 1848–49 egyben az európaiságnak is szimbóluma. Nem véletlen, hogy március 15-e mindenkor a nemzeti ébredés és egyben a nemzeti tudat ünnepe. 1848ra, ’49re senki sem emlékezhet, aki ne tenné magáévá az alkotmányosság, a parlamentarizmus, a politikai, társadalmi és a gazdasági szabadság gondolatvilágát.

Ezek a szabadságjogok együttesen jelentik nekünk 1848–49-et, együttesen jelentik mindazt, ami március 15-éhez köt.

1848. március 15-ének képviselői magukévá tették a francia forradalom nagy hármas jelszavát, a szabadság, testvériség és egyenlőség eszméit. A szabadság, egyenlőség, testvériség egymástól elválaszthatatlanok. Ha bármelyik a másik fölébe kerül, vagy ha bármelyik hiányzik ebből a háromból, akkor ott vagy az egyenlőség nevében a szabadság és testvériség elvetésével diktatúra születik, vagy az egyenlőség és testvériség, a szolidaritás gondolata nélkül zabolátlan szabadság lesz. A cserkészet mindig hűséges maradt mindháromhoz. Így vált letéteményesévé minden alkotmányos rendnek, minden szolidaritásnak és minden európai értelemben vett nemzeti érzésnek.

Ezt jelentette számunkra a cserkészet a háború alatt, ezt jelentette a háború utáni időben. Büszkék voltunk arra, hogy cserkészek vagyunk. Emlékszem 1946. március 15-ére, amikor mi, cserkészek a Nemzeti Múzeumtól elindulva vonultunk a Belváros utcáin. A járókelők szórták közénk a hóvirágot és ibolyát, mert a háború utáni időkben, a megpróbáltatások időszakában az utca járókelőinek megrendítő élményt jelentettek a feszes rendben, de mégis szabadon menetelő cserkészfiúk. E nehéz napokban csapatunk tagjai segítették a visszatérő hadifoglyokat. Ekkor állt még a Mária Valéria (nyomor)telep. Karácsonytájt és más alkalmakkor is segítettünk az itt élő elesetteken.

Nekünk, akik cserkészek voltunk, megmaradt a hitünk. Megmaradt az erőnk ahhoz, hogy túléljük a diktatúrákat. Most újra szabadon, a szolidaritás jegyében, a világszabadság és a haza iránt, az alkotmányos szabad politikai rendszer iránt elkötelezetten, az emberi szenvedés iránt különleges érzékkel, az egymást segítés parancsszavával vállaltuk a haza újjáépítését.

Ezekben a nehéz hónapokban, a szabadságunk ára – bármely szomorú – az anyagi romlás. Hazánkban azonban sikerült a békés átmenetet végrehajtani, kibontakoztatni politikai demokráciánkat. Biztos vagyok abban, hogy azok a cserkészlányok és cserkészfiúk, akik ma itt vannak, a ’48-as eszmék alapján állnak, és ezekkel az eszmékkel meg fogják teremteni a boldog Magyarországot.

A magyar cserkészet, amely hosszú időn keresztül csak emigrációban működhetett, újra a magyar ifjúság nagy összekötője lesz. A cserkészet képviseli azokat a nemzeti, európai, egyetemes erkölcsi alapelveket, alapértékeket, amelyek a cserkészeket alkalmassá teszik, hogy a jövő vezetői legyenek. És meg vagyok győződve, hogy akik itt cserkészruhában ülnek és állnak közöttünk, azok között ott vannak a jövő Magyarország vezetői, és ott vannak azok, akik meg fogják érni, hogy helyünk és sorsunk Európában különb lesz, mint az elmúlt évszázadokban és az elmúlt évtizedekben.

Március 15-e, a márciusi tavasz iránymutató mindnyájunknak és az lesz mindenkor a magyar cserkészet számára. Ehhez kérem az ifjak, a középkorúak és az idősebb nemzedékek támogatását.

Kívánom, hogy e gyönyörű megemlékezés alkalmával merítsenek erőt március 15-e eszmevilágából, és vigyék előre a cserkészet minden értékét. Kívánom, hogy tegyenek eleget a cserkészet legfőbb parancsainak, mindannak, ami reánk életünk végéig kötelező, és amely nemcsak arra tanít, hogy szolgálni tudjunk, hanem arra is, hogy vállaljuk sorsunkat, szembenézzünk a megpróbáltatásokkal, akár a halállal is. Ez minden cserkész számára kötelező. Csak így építhetjük fel a jövő boldog Magyarországát. Ezt kívánom mindnyájunknak!