1993. szeptember 1–2-án Budapesten tartotta ülését a Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) és az Európai Demokrata Unió (EDU). A két szervezet a világ, illetve Európa konzervatív, kereszténydemokrata pártjait tömöríti. Magyar részről tagja a Magyar Demokrata Fórum és a Kereszténydemokrata Néppárt. A budapesti ülésen részt vett többek között H. Kohl német kancellár. J. Chirac, Párizs főpolgármestere, A. Mock osztrák külügyminiszter.

Az IDU végrehajtó bizottságának ülésén felszólalt Antall József szeptember 1jén, az EDU ülésének pedig megnyitóbeszédét tartotta szeptember 2-án.

A szövegeket az MDF Hírlap 1993. szept. 8. és szept. 15. számából közöljük.

Elnök Úr! Tisztelt Végrehajtó Bizottság!

Igen nagy megtiszteltetés nekünk, magyaroknak, a magyar kormánynak, a Magyar Demokrata Fórumnak és koalíciós partnerének, a Kereszténydemokrata Néppártnak, hogy Önöket itt köszönthetjük Budapesten. Az EDU, tehát az Európai Demokratikus Unió ülése nem jelenti azt, hogy mi az IDU, tehát a Nemzetközi Demokratikus Unió itt sorra kerülő összejövetelét, valamilyen mellékes eseménynek tekintenénk.

Természetesen az EDU a szervezete azoknak az európai pártoknak, amelyek az európai integrációban oroszlánrészt vállaltak az elmúlt évtizedekben, és kiemelkedő szerepük van. Mi éppen azért tartjuk fontosnak ezeknek a pártoknak a szerepét, mert az európai vasfüggönyt sikerült szétzúzni. Büszkék vagyunk arra mi magyarok, hogy ebben vezető szerepet játszhattunk, de legalábbis az éllovasok szerepét. Megjegyzem azt is, hogy félelemmel tölt el bennünket az a tény, ha az egykori katonai vasfüggöny helyén valamiféle gazdasági, szociális jóléti vasfüggöny épülne fel, amelyik instabillá tenné az európai biztonságot.

Ugyanakkor, amikor nem titkoljuk az EDU jelentőségét és az európai integráció fontosságát, mint közvetlen problémát és célt, szeretném kifejezésre juttatni ezen a helyen, hogy számunkra ezeknek a demokratikus pártoknak az együttműködése az egész világon, kelettől nyugatig, északtól délig kiemelkedő fontosságú. Különös tekintettel arra, hogy ez egyben azt jelenti, hogy mi a transzatlanti gondolat elkötelezett hívei vagyunk. Mi az európai integrációt sohasem tudtuk elképzelni a transzatlanti gondolat nélkül. Két világháború tanúsítja, bárkit bármelyik oldalra sodort a történelem, hogy Észak-Amerika és Európa szimbiózisa, együttélése nélkülözhetetlen része nemcsak a világbékének, hanem a demokratikus rend fennmaradásának.

Éppen ezért mi az európai integráció gondolatával egyenértékű kiemelkedő fontosságú gondolatnak tekintjük a transzatlanti gondolatot, a NATO fenntartását. Legyenek bármilyen biztonsági szervezetek a világban, a legfontosabb záloga a békének és a biztonságnak a NATO fennmaradása. Senkinek ne legyen olyan illúziója, hogy a világkommunizmus összeomlása vagy a Szovjetunió felbomlása kevésbé fontossá teszi a NATO szerepét. Ellenkezőleg, a NATO fenntartása, megerősítése, új szerepkörének megfogalmazása korunk alapvető problémája.

Minden olyan hang és elképzelés, amelyik úgy tesz, hogy a blokkpolitika véget ért, és ennek érdekében a NATOt is fel kell áldozni, téved. Mi 1990 júniusában a Kremlben mondtuk el a Varsói Szerződés feloszlatására tett javaslatunk alkalmával, hogy a NATOt és a varsói paktumot nem lehet egy kalap alá venni. Ezt megismételtük a Varsói Szerződés feloszlatásának aláírásakor. A NATO szuverén államok szövetségeként jött létre, és korunk olyan intézménye, amelynek fenn kell maradnia. Mi magunk azt valljuk, hogy a NATO határait ki kell szélesíteni, és amit régóta mondunk, hogy ezt az orosz reformerők, maga Jelcin elnök egyáltalán nem tekintheti Oroszország, egy megújuló Oroszország érdekei ellen való lépésnek. Tehát a mi szervezetünknek, az IDUnak éppen abból kell kiindulnia, hogy az európai integrációt a transzatlanti gondolat irányába meg kell szilárdítani.

A harmadik tényező, ami felé nekünk utat kell nyitni az északi féltekén, az a megújuló világ, amit a TávolKeleten az új ázsiai ipari országok jelentenek. Azok az országok, amelyek a világgazdaságba bekapcsolódtak, és az elmúlt évtizedekben igen gyors fejlődést értek el. Ma már nemcsak mint gazdasági tényezők, hanem egyre inkább a világ nagy problémáiból felelősséget vállaló, akár katonai békefenntartó vonatkozásban, akár pedig a világ biztonsága szempontjából fontos országokként jelentkeznek. Ez a harmadik tényező multipoláris világunkban.

Ehhez kell társulnia negyedik problémaként az ÉszakDél problémának. A mi szervezetünknek az a feladata, hogy megértést tanúsítson Észak Dél problémáiban azért, hogy a harmadik világban, s a déli féltekén feszülő szociális, demográfiai problémák a XXI. században is kezelhetők legyenek. Ha most századunk utolsó évtizedében, az évezred fordulóján nem találjuk meg az utat, akkor elkerülhetetlenül politikai fundamentalizmusnak nyitunk utat a világon mindenütt. Ez a politikai fundamentalizmus, amelyik nemcsak iszlám problémaként jelentkezhet, hanem más világkultúrákban, más politikai kultúrákban is felléphet, a XXI. század bolsevizmusaként a világunkat a legsúlyosabban fenyegeti.

Ennyit szerettem volna elmondani a tekintetben, hogy mit jelent az IDU a mi pártjainknak.

Rendkívül fontos, hogy Európa, ahol meghatározó a keresztény kultúra, ahol a kereszténység profanizált változatban is, ha úgy tetszik, az európai szellemiségnek nemcsak vallási, hanem kulturális értelemben is alapvető forrása, meg tudjon lenni nemcsak az európai kultúrából kivált, és az európai kultúrára támaszkodó tengerentúli kultúrákkal együtt, hanem képes legyen a mi demokratikus pártjainkhoz igazítani a világ más nagy kultúráit. Gondolok itt akár a japán, kínai, hindu vagy az iszlám és más kultúrákra. Az egykori indiai köztársasági elnök, Radakrisnan kitűnő történeti és kultúrfilozófiai munkájában a keleti és nyugati gondolkodás párhuzamosságát fogalmazta meg. A mi számunkra jelzi, hogy az emberi értékekben, a kulturális értékekben igenis megvan a lehetőség arra, hogy a mi demokratikus pártjaink, függetlenül világszemléleti és kulturális kérdésektől, egy multipoláris világban egymás kezét fogva a világ nagy kihívásaira megfelelő választ tudjanak adni.

Kívánom, hogy eszerint munkálkodjanak és eszerint tudjunk együttműködni. Mondanom sem kell, hogy milyen megtiszteltetés számunkra és öröm, hogy 1992 óta mi is tagja vagyunk az IDUnak, nemcsak az EDUnak, melynek már 1990-ben is tagja lehettünk. A továbbiakban minden tevékenységünk arra irányul, hogy e térséget valóban demokratikus úton tudjuk átalakítani. Nem titkolom Önök előtt, hogy ebben a térségben igenis nagy veszélyek fenyegethetik országunkat, a térséget, de nyugodtan mondhatom, hogy amennyiben nem tudjuk megoldani ezeket a kérdéseket, az az egész világra veszélyt jelenthet. Önök ne felejtsék el, két világháború a Balkánról, illetve a Baltikumból indult ki. Ez Európának az a köztes területe nagy birodalmak között, ahol olyan neuralgikus pontok élnek és fennállnak, mint amit a Balkán jelent, ahogy ezt mi előre számtalanszor elmondtuk. Potenciális értelemben az előttünk következő évtizedekben a Baltikum nem kevésbé kritikus pont lehet.

Célunk tehát csak egy lehet, az orosz reformerők támogatása. Az egykori Szovjetunió újabb államainak, Ukrajnának vagy egyáltalán azoknak az államoknak, amelyek önálló karakterrel rendelkeznek, BelsőÁzsiában és másutt, támogassuk az önállóságát, önálló karakterét, és ezzel elkerüljük azokat a negatív irányú mozgalmakat, amelyek szociális problémák között a demagógia segítségével igen könnyen csúszhatnak el a mindenkori fundamentalizmus irányába.

Köszönöm, hogy meghallgattak, kívánok Önöknek jó tanácskozást és kellemes budapesti tartózkodást! Köszönöm, Elnök úr!

Elnök Urak! Szövetségi Kancellár Úr!

Miniszterelnök Asszony! Miniszterelnök Urak! Miniszter Urak!

Igen Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy most, elsőként a középkelet-európai országok kormányfői közül, házigazdaként köszönthetem Önöket, az európai demokrata pártok vezető személyiségeit, és tehetem ezt saját pártom, a Magyar Demokrata Fórum elnökeként és Surján elnök úrral, koalíciós partnerünkkel, a Kereszténydemokrata Néppárt vezetőjével, aki külön is fog szólni.

A történelem olyan korszakában élünk, amikor néhány emberöltő leforgása alatt világégések, új ideológiai és politikai rendszerek követték egymást, amikor a folyton változó világ minden évben tartogat valamilyen változást számunkra, és amikor a most körülöttünk zajló események is állandó készenlétre, megfontoltságra, és súlyos döntések meghozatalára kényszerítenek bennünket. Ebben a helyzetben kell értékelnünk saját tevékenységünket, azt az utat, amelyet már magunk mögött tudhatunk, és azt is, amely még előttünk húzódik.

A történelemben vannak olyan pillanatok, amelyek nem térnek vissza. Vannak olyan események, amelyeket elő lehet készíteni, de amikor elérkezik a pillanat, akkor azt meg kell ragadni. Ilyen volt Európa kettéosztottságában a német egység megteremtése – és büszkék vagyunk arra, hogy az a Magyarország, amelyik 1956 örökségével köszöntött be újra a nemzetközi politikába, elősegíthette a német egység létrejöttét –, és a német egység létrejötte egyben Európa egységének létrejöttét is jelentette. Úgy gondolom, hogy olyan súlyos pillanatok, mint amilyeneket a volt Szovjetunió és Jugoszlávia esetében tapasztaltunk meg, és a mostani éppen igen súlyossá és kritikussá vált helyzet figyelmeztetett bennünket arra, hogy határozott, kemény döntéseket kell időnként hozni, és nincs késlekedésre való idő.

Az Európai Demokrata Unió, amelynek Magyarország három éve tagja, vállalta azt a nem kis feladatot, hogy szervezetbe tömöríti a kereszténykonzervatív, demokrata értékeket magukénak vallókat kontinensünkön, és hogy keretet biztosít a közös gondolkodás gyakorlati megvalósítására. Gyakran ér bennünket manapság az a vád, hogy mi nem vagyunk eléggé modernek, hogy nem tudunk lépést tartani a világ fejlődésével. Erre azt válaszolhatjuk, hogy a mai értelemben vett konzervativizmus nem jelent mást, mint a jelent a múltból építve formáló, és a gyökereket, a múltat vállaló életfelfogást és cselekvést. Olyan szándékot, amely liberális toleranciájú a másként gondolkodók iránt, megadva a legteljesebb szabadságot a szellemnek, a gondolatnak. A keresztény eszméknek és a keresztény életfelfogásnak a maga természetességével kell jelen lennie e szemléletben. A keresztényi fogalomkör pedig igazán nem szorul magyarázatra. Más szóval, a konzervatív gondolkodásmód kizárja a diktatúrát, a totális rendszereket és az erőszakot. Mi sem bizonyítja jobban érveink helyességét, mint az a tény, hogy ma mintegy 60 millió ember osztja ezeket a gondolatokat szerte az európai kontinensen, és a legtöbb országban a mi pártjaink kormányoznak, vagy pedig az ellenzék legerősebb részét alkotják.

Mégis nehéz ma mégoly nemes érzésekről és elvekről beszélni, amikor a körülöttünk dúló embertelen öldöklés, az etnikai türelmetlenség és a kirekesztő szándék a világban, de a szovjet birodalom bukása miatt különösen a térségünk országaiban tapasztalható gazdasági visszaesés, a társadalom demokratizálódásából sok helyütt fakadó kormányváltozások lassítják a megkezdett reformok ütemét, és az átalakulás biztonságát.

Nem véletlen tehát, hogy a biztonság kérdése az elsődlegesen megoldandó probléma. Ehhez az egyetlen járható út az európai integrációs folyamat felgyorsítása, a már megmutatkozó vagy még felszín alatt lappangó válságok feloldása, illetve megelőzése.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a diplomáciában, a külpolitikában a prevenció, a megelőzés elvének legalább olyan fontossága van, mint az orvostudományban, és nincs rosszabb, mint a regisztráló, követő külpolitika, amelyik az események nyomába kullog. Tudjuk, hogy a közép-európai országok belső problémáira elsősorban saját maguknak kell megtalálniuk a gyógyírt, de ehhez támogatásra van szükség. Mindenekelőtt szükséges az Európai Közösség három lépcsőben történő bővítésének elősegítése, amely azt jelenti, hogy elsőként az EFTAországok (Ausztria, Svédország, Norvégia, Finnország), majd a visegrádi csoport, és végül a többi európai ország integrációja menne végbe. Ebben a folyamatban az EDU, mint azt a déleurópai országok esetében sikeresen tette, egyfajta katalizátorszerepet játszhat.

Közös érdekünk, hogy a délszláv válság mielőbb rendeződjék, és hogy Európa más részein se robbanjanak ki hasonló konfliktusok. Tudjuk, hogy ez a térség a Baltikumtól a Balkánig két világháborúban kiindulópontként játszott szerepet. A Balkán és a Baltikum európai térségünkben mindig neuralgikus pontokat tartalmazott. Ekkor azonban olyan jelenségekre kell fokozott figyelmet fordítani, mint a kisebbségi kérdés, vagy a szovjet utódállamok helyzete. Így tehát a Nyugat sem kívánhat mást, mint megnyugtatóan stabil közép-európai országokat tudni e térségben, amelyek észak dél irányban is biztosítják a térség békéjét. Ehhez pedig jogosak a legfejlettebb közép-európai országoknak a NATO kibővítésére tett erőfeszítései.

Úgy gondolom, hogy ma, amikor Oroszországban a reformerők Jelcin elnök vezetésével még uralják Oroszország politikai életét – és bízunk benne, hogy sikerrel fogják ezt megtenni –, most van az az alkalom, amire az előbb utaltam, hogy most kell mindent megtenni egy menetrend elkészítése érdekében, hogy kiterjeszthessük a NATO határait, politikai majd jogi, szervezeti és végül katonai kérdésekben. Fogadjuk el Jelcin kijelentését, fogadjuk el azt a helyes orosz álláspontot, ami nem ellenzi ezeknek az országoknak a NATOtagságát. Hiszen józan megfontoltságból az orosz reformerők saját érdeke, hogy Európa közepén stabil államok legyenek, és ne biztassák kalandokra, ne legyenek könnyű csábítási lehetőségek Oroszországon belül, restaurációs törekvésű katonai vagy politikai vezetők számára. Sokszor hangoztatjuk a kontinensek határain túlmutató euroatlanti gondolatot, amely Európa egységén és biztonságán kívül az egész világ egységét és biztonságát is jelenti. Ezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy amikor régiókban gondolkodunk, akkor egyszerre a világ érdekeit, fejlődését is szemléljük, mert a térségek és a szervezetek nem öncélúan szerveződnek, hanem éppen ellenkezőleg: az egyes térségek érdekeit figyelembe vevő integrációk és szervezetek összessége a garanciája a jövő békéjének.

Hölgyeim és Uraim!

A huszadik század történései számtalan alkalommal állítottak bennünket új kihívások elé. Ez történik most is, amikor minden demokrata gondolkodású ember összefogása a feladat, hiszen számos országban tapasztalható lassú fejlődés, vagy akár megtorpanás. Néhol veszélybe kerültek az elért eredmények, a demokrácia és a szabadság értékei. A tehetetlenség és a tétlenség az ezredfordulón, új évezred hajnalán emberek ezreinek életébe kerülhet, ezért megengedhetetlen, hogy ne a globális értékekhez és érdekekhez igazítsuk céljainkat. Mindannyiunknak saját országainkban kell fokoznunk erőfeszítéseinket, hogy a szélsőségek – akár balról, akár jobbról jelentkeznek is – ne kerülhessenek előtérbe. Annál is inkább, mert senki előtt nem lehet kétséges, hogy a jobb és baloldali szélsőségek egymás támaszai, egymásból élnek és jól tudjuk, hogy a politikai alvilágban egymással igen gyakran szoros kapcsolatban állnak.

Ez nem képzelhető el közös akarat és összefogás nélkül. Ebben 15 esztendős tevékenysége során élen járt az EDU, és mutassunk példát mostani tanácskozásunk alkalmával is a világnak: a demokrata és kereszténydemokrata pártok, a néppártok, a konzervatív pártok, a huszadik századi modern konzervatív gondolkodásmód megtestesítőiként méltóak az emberek bizalmára, mert képesek kiutat találni a mégoly nehéz helyzetekből is. Akkor, amikor a világ modernizációjának bolsevista, szocialista modellje már kudarcot vallott, és valamiféle radikális, baloldali liberális modellje ugyancsak kudarcra van ítélve. Legyen önbizalmunk, hogy a világ XXI. századi modernizációját minden belpolitikai fundamentalizmus visszaszorításával nagymértékben mi végezhetjük el.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és kívánok mindannyiuknak kellemes magyarországi tartózkodást és hasznos eszmecserét, és megbocsátást kérek a szervezés területén elkövetett bármilyen hibáért vagy negatív tapasztalatért.