(Dokumentumokkal)
Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből
A parlament már nem ülésezik, a Fehér Házban béke és nyugalom. Az íróasztalomnál ülök, előttem nagy halom megválaszolatlan levél. A szomszédban Gabika, a régi bútordarab, készen arra, hogy diktáljam a válaszokat. Egyszerre megcsörren a telefon. Rózsa Mariann keres, mondja Gabika. Örülök, hogy benn talállak, kezdi Mariann. Szerencséd van, szólok közbe, Akarattyán vagyunk a családdal, csak ma jöttem fel, holnap megyek is vissza. Legfeljebb későn este, jelenti ki a miniszterelnök titkárnője, mert a kormányülés után, 6 órára a miniszterelnök úr vár egy zártkörű megbeszélésre. És mi lesz a téma? – kérdezem. Egy bizalmas tájékoztatás, feleli. És ki lesz még jelen? – faggatom tovább. Várjál, felolvasom, mondja, majd kis szünet után folytatja: Bod Péter, Boross, Für Lajos, Jeszenszky Géza, te, Lezsák, Szabad Gyuri bácsi, Szabó Iván, és Szabó Tamás.
Nyílván valamilyen kormányzati ügy, amely az MDF-et érinti, találgatom, miután letettem a telefont. Bod Péter Ákos kivételével ugyanis mindenki kormánytag, vagy emdéefes vezető, okoskodom. Bod Péter viszont jegybankelnök, bár korábban ő is emdéefes miniszter volt, állapítom meg magamban.
A megbeszélt időpontban a szabadságon lévő Szabad György és Szabó Iván kivételével mindannyian ott vagyunk a miniszterelnök dolgozószobájában, Rózsa Mariann letesz elénk egy másfél oldalas iratot, a miniszterelnök fejlécével, a címe: „Feljegyzés betegségem tárgyában”. A végén a mai dátum: Budapest, 1993. július 22. és Antall József jól ismert aláírása, vastag fekete tollal. Alatta még éppen elfér a papíron a kilenc név, mindegyik mellett kipontozva az aláírások helye. A nevek felett aláhúzva: „Tudomásul vettem:”.
Elkezdem olvasni a feljegyzést: „1990. májusában „diagnosztizáltam” magamnak egy csomót, ami betegségként még nem volt elkülöníthető.” Aztán orvos-történészhez méltó szakszerűséggel leírva a betegség menete, lezárva azzal, hogy „…folyamatos kivizsgálásom és kezeléseim biztosította tevékenységem ellátását és orvosaim ettől eltérő döntéséig, tanácsáig ezt még folytathatom.”
Ezután jön a lényeg: „Kötelességemnek érzem mégis a Kormány, az MDF elnöksége és frakciója néhány tagjából álló szűk körű bizottsággal a fentiek közlését, jelezve, hogy bizalmuk megvonása esetén bármikor kész vagyok távozni. Amennyiben bizalmukat továbbra is élvezhetem, teljes politikusi, emberi és nemzeti felelősségem tudatában kijelentem – orvosaim tanácsával egyetértően –, hogy időben bejelentem, ha feladatom ellátására egészségi okokból válnék alkalmatlanná.”
Dokumentum „Feljegyzés betegségem tárgyában”
Elsőként Szabó Tamás végez, és már írná is alá a szöveget, de Antall közbeszól. „Csak akkor írjátok alá, ha vállaljátok, hogy szóltok, ha alkalmatlanná válnék, de nem venném észre. És ha ennek a társaságnak a többsége így gondolja, én azonnal felállok.” Bod Péter megjegyzi: „Ne tréfálj Jóska, csak veled van esélyünk a választásokon.” Mindenki aláírta a feljegyzést.
Közben Antall szórakozottan politizált, kicsit végrendelkezett is. Rózsa Mariann gyorsírással jegyzetelt. Boross Péter a helyettesem, mondta Antall, „Ha valami történik” – így fejezte ki magát – „neki kell vinni a dolgokat”. Für Lajosról kijelentette, hogy őt 1995-re „tartalékolni kell köztársasági elnöknek”. Rólam azt mondta, hogy miniszternek kell lennem, ha csak néhány hónapra is. Négyszemközt ezt már korábban is megemlítette, mire megkérdeztem: Milyen tárcára gondolsz? Az teljesen mindegy, felelte akkor, de egy élvonalbeli politikus nem csinálhat végig úgy egy kormányzati ciklust, hogy ne legyen „miniszterviselt” ember. Lehet, hogy az nagydolog, feleltem erre, ha valaki „miniszterviselt” ember, de az se kicsiség, ha az ember végig csinálja azt, amit elkezdett. S úgy gondolom, tettem, hozzá, hogy rám a frakcióban van szükség.
Beszélt még rádióról és tévéről, s persze külpolitikáról is. Kijelentette, hogy „nemzetközi bevezetettségünk nagyon jó”. Elmondta, hogy az orosz veszélyt valósnak látja egy évtizeden belül, és hozzátette: „Nagyon fontosnak tartom az ukránokat.” Ezt azzal magyarázta, hogy nem árt, ha az oroszoktól egy független ország választ el bennünket, és az se baj, ha a hajdani Kisantant közé ékelődik egy baráti hatalom. Arról is beszélt, hogy Európában a német-francia kibékülés „stratégiailag teljes”.
Dokumentum „Feljegyzés betegségem tárgyában jegyzőkönyv”
Amikor véget ért a megbeszélés, Antall József az ajtóig kísért bennünket. „Lehet, hogy egyszer még a halálommal fogok szolgálni” – mondta búcsúzóul, majd gyorsan hozzátette: „de most, hogy bizalmatokról biztosítottatok, remélem, egy ideig még az életemmel is tudok.” Egyikőnk se gondolta volna akkor, hogy milyen rövid ideig, nem egészen fél évig tart még ez a szolgálat. Ha életben marad, egészen biztos, hogy sok minden másként alakult volna…
Kónya Imre