Dr. Kövér László képviselő napirend előtti felszólalása a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal kormányzati felügyeletével megbízott tárca nélküli miniszter mielőbbi kinevezése tárgyában és dr. Antall József válasza

 

 

Elnök: Szabad György

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök úr! Mindenki által ismert, hogy Gálszécsy András, a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal kormányzati felügyeletével megbízott tárca nélküli miniszter – saját elhatározásából – március 1jén megvált hivatalától. Ma május 19-e van, tehát e lemondási szándék ismertté válása óta körülbelül három hónap telt el. E három hónap alatt Antall József miniszterelnök úrnak nem sikerült megtalálnia Gálszécsy András utódját, ami azt jelenti, hogy a civil szolgálatok fölötti felügyelet túlontúl hosszú ideje nincs jogszerűen megoldva. Úgy érzem, elérkezett az idő, hogy jelezzük ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát.
Emlékezetes, hogy az úgynevezett „Dunagate”ügyben, a botrányt követően még a Némethkormány hozta létre a fent említett szervezeteket, kiemelve e szolgálatokat a Belügyminisztérium szervezetéből és a belügyminiszter hatásköréből – közvetlenül a miniszterelnök felügyelete alá rendelve őket. Akkor ennek garanciális jelentősége volt.
Nem sokkal később, de már az Antallkormány ideje alatt, a Parlament módosította az állam és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. számú törvényerejű rendeletet akként, hogy a miniszterelnöktől a felügyeletet átruházta egy e célból kinevezett tárca nélküli miniszterre, aki akkor Boross Péter úr volt.
E törvényjavaslatot élénk vita kísérte a Parlamentben, melyben – egyes akadékoskodó ellenzéki véleményekre, mintegy megnyugtatásképpen – néhány kormánypárti képviselő arra az ígéretre ragadtatta magát, hogy nemsokára – azaz 1990. szeptemberére – úgyis a Ház elé kerül a nemzetbiztonsági törvény javaslata, amely majd mindenféle – szervezeti és egyéb – szempontból garanciákat biztosít a terület működésére. Nos, majd két év telt el az idézett parlamenti vita óta, és ezek az ígéretek ma is beteljesületlenek annak ellenére, hogy hónapok óta ismert e kész szövegszerű törvényjavaslat a képviselők előtt, és annak ellenére, hogy az ellenzék kifejezetten jelezte – egyeztetési tárgyalásokon –, hogy a rendőrségi törvény tárgyalását csak a nemzetbiztonsági törvényjavaslat tárgyalásával együtt tudja elképzelni, tekintettel e két javaslat összefüggéseire.
Miért kínos a jelenlegi helyzet, és miért tarthatatlan megítélésünk szerint?
A fent említett parlamenti vita kapcsán sok szempont került szóba, azonban az egymással szembenálló felek egyetlen állítást nem vitattak, jelesül, hogy a titkosszolgálatoknak továbbra is a Belügyminisztériumtól elkülönítve, a belügyminiszter hatásköréből kivéve kell működniük. A jelenlegi de facto helyzet tehát visszalépés a Némethkormány 1990. február 14-ei határozata által létrehozott állapotokhoz képest: megítélésünk szerint újra túlontúl nagy hatalom összpontosul a belügyminiszter kezében, és ezt – Boross Péter úr iránti minden tiszteletünk ellenére is – igen veszélyesnek tartjuk.
Túl ezen, jelenleg és a közeljövőben olyan törvényjavaslatok kerültek, illetve kerülnek a tisztelt Ház asztalára, mint például az adatvédelmi törvényjavaslat és a rendőrségi törvényjavaslat – amelyet már említettem –, amelyek megalapozott parlamenti – és különösen bizottsági – vitájához elengedhetetlen lenne a nemzetbiztonsági szolgálatok eltérő szempontjainak, érdekeinek megjelenése, amelyek adott esetben eltérőek lehetnek például a rendőrség érdekeitől.
Nem értünk egyet azzal, hogyha a rendőrség és a civil szolgálatok közötti esetleges hatásköri vitákat akként próbálnánk megoldani, hogy a civil szolgálatokat újra a belügyminiszter alá rendelnénk.
Amellett, hogy a kialakult helyzet politikai szempontból – finoman szólva – nem szerencsés, megítélésünk szerint jogilag is tarthatatlan. Mint említettem, az 1990. évi LI. Törvénnyel módosított, az állam és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. számú törvényerejű rendelet a nemzetbiztonsági szervezetek fölé egy tárca nélküli minisztert rendel. E jogszabály nem szól a helyettesítés lehetőségéről és mikéntjéről: ezt az államtitkárok jogállásáról szóló 1990. évi XXXIII. Törvény 4. §a teszi lehetővé, amely szerint „A minisztert a Kormány ülésén a miniszterelnök vagy az általa kijelölt miniszter helyettesíti.” A Kormány ülésén – hangsúlyozom –, nem pedig hivatalában. E törvényhely alapján a miniszterelnök és a miniszterek helyettesítési rendjét az 1/1990. számú miniszterelnöki rendelet határozza meg, amelynek vonatkozó része a következőképpen szól: „Dr. Gálszécsy András tárca nélküli minisztert a belügyminiszter helyettesíti.”
E két jogszabály összevetéséből nem származhat más következtetés, mint hogy a fennálló helyzet szemben áll a törvényes renddel, és a miniszterelnök úr késlekedésével mulasztásos törvénysértést követ el. A fennálló helyzetért éppúgy, mint a nemzetbiztonságokkal kapcsolatban minden történésért személyében maga a miniszterelnök a felelős – nemcsak politikai, de jogi értelemben is –, vagyis visszaállt, bár törvényellenesen, az a helyzet, amelyet a kormánytöbbség a korábban már említett 1990 júliusi törvénymódosítással megváltoztatni óhajtott. Miniszterelnök és a miniszterek helyettesítése ugyanis csak arra az esetre vonatkozhat, ha külföldi utazás, betegség vagy egyéb okok miatt a hivatalban lévő miniszterelnök vagy miniszterek akadályoztatva vannak – megítélésünk szerint nem terjedhet ki a helyettesítés lehetősége arra az esetre, ha lemondás, leváltás okán a hivatal nincs betöltve.
(10.20)
Ha nem így értelmeznénk a fennálló jogi lehetőségeket, akkor ad absurdum a miniszterelnök esetleges lemondása esetén, a miniszterelnök által kiválasztott belügyminiszter minden további nélkül, úgymond, helyettesíthetné a Parlament által megválasztott miniszterelnököt, egész pontosan szólva: a miniszterelnök egy rendelettel a Parlament akaratától függetlenül kijelölheti saját utódját.
Nemcsak a józan jogérzékre alapozva elfogadhatatlan az a jogértelmezés, amelyet a miniszterelnök úr a kinevezés halogatásából ítélve vall, hanem az említett miniszterelnöki rendelet szövegéből fakadóan is, ez ugyanis – mint már idéztem – dr. Gálszécsy András tárca nélküli miniszterről szól nevesítve, ilyen nevű tárca nélküli miniszter pedig jelenleg nincs hivatalban, helyettesítése tehát fizikailag kizárt.
Értelemszerűen vetődik fel a kérdés: miért nem sikerült három hónap alatt új minisztert találni? Felvethető, hogy a Kormány talán nem is akar megoldást találni a helyzetre. Sajnálatos módon ezt látszanak alátámasztani Gálszécsy úr távozásának különös körülményei.
Miért fogadta el a miniszterelnök a lemondást, ha nem volt utódjelöltje? Miért nem kérte a miniszterelnök úr Gálszécsy Andrást, hogy az utód megtalálásáig maradjon hivatalban?
Véleményünk szerint e két megoldás lett volna jogszerű. A felvetett kérdések visszamenőleg indokolttá teszik azokat a korábban halkan megfogalmazott kérdéseket is, hogy vajon miért lett ilyen sürgős Gálszécsy miniszter úr távozása, s vajon mi lehetett lemondásának valódi oka.
Egy másik lehetőség szerint a kormányfő nem talál, mert nem tud alkalmas jelöltet találni. Ha valóban ez a helyzet, akkor ennek a súlyos ténynek le kéne vonni a konzekvenciáit: ez a koalíció nem alkalmas az ország vezetésére, mert még saját mércéje szerint sem talál erre alkalmas személyeket. (Felzúdulás a jobb oldalon. Taps a bal oldalon.)
ELNÖK: Kövér Lászlót illeti a szó.
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Kérem, tisztelt uraim, az Önök gúnyos kacaja számomra mindig elismerés. (Derültség.)
Hallani olyan véleményeket is, amelyek szerint azért olyan nehéz megfelelő embert találni, mert pártonkívüli, az ellenzék számára is elfogadható személyt keresnek a kétségkívül kényes pozícióba.
Nos, ezt a mesét, tisztelt hölgyeim és uraim, két évvel ezelőtt még kétségkívül elhittük volna, azonban lássuk be, hogy az elmúlt hetek és hónapok tapasztalatai alapján a bírói kinevezési botránytól kezdve egészen a rádió elnöke ellen eltervezett hecckampányig bezárólag, és olvasva a Kormány lapjának – az Új Magyarországnak – az ellenzékkel szemben mint ellenséggel szemben szolidan uszító cikkeit, és figyelve egyes kormánypárti képviselő urak bájos flörtjét a szélsőjobboldal prominens figuráival… (zaj – derültség a bal oldalon) …, nem tételezünk fel ennyi gátlásosságot erről a Kormányról. (Közbeszólás a jobb oldalon.)
E vélekedést megfogalmazók vagy túlságosan naivak, vagy az ellenzék képviselőit tekintik a kelleténél naivabbaknak, ha azt hiszik, hogy itt és most éppen egy párttag miniszter kinevezése ingatná meg az ellenzék bizalmát, vagy éppen ez lenne a legfontosabb tényező, mely tápot szolgáltathatna az értelmiség régről ismert, és most újjáéledő és nem is teljesen alaptalan félelmeihez.
Sajnos, mindannyian tudjuk, s a miniszterelnök úrnak is tudnia kell, hogy jelen pillanatban a politikai élet szereplői között, és tágabban a politizáló közvéleményben nincs meg a bizalomnak az a minimuma, amely alapot adhatna a fentebb vázolt magyarázat komoly megfontolására.
Összefoglalva: a jelenlegi helyzet, vagyis a civil titkosszolgálatok fölé rendelt tárca nélküli miniszteri pozíció betöltetlensége politikailag veszélyes és elfogadhatatlan, jogilag tarthatatlan.
A FIDESZ parlamenti frakciója úgy látja, hogy a miniszterelnök úr helyesen cselekedne, ha haladéktalanul feloszlatná ezt az állapotot, és két médiaelnöki autodafé között (derültség a bal oldalon) sikerülne időt szakítania arra is, hogy foglalkozzon azokkal a kinevezésekkel kapcsolatos lépésekkel is, amelyek véleményünk szerint nemcsak a jogában állnak, hanem ez esetben kétségkívül a kötelességei közé tartoznak.
Továbbá örömmel vennénk, ha számot adna arról is a Parlament előtt, hogy mi akadályozta meg három hónapon keresztül abban, hogy kinevezze Gálszécsy András utódját.
Sokszor érte már az a vád az ellenzéket a kormánypártok részéről, hogy az ellenzék nem eléggé konstruktív. Nos, úgy gondolom, hogy három hónapos türelmes hallgatásunkkal lehetőséget adtunk a Kormánynak, hogy higgadtan mérlegelve oldja meg azt a problémát, amelyet egy kényes hivatalból egy közmegelégedésre működő miniszter távozása okozott. Mindennek van határa, azonban azt gondolom, még a konstruktivitásnak is… (derültség a bal oldalon) …és remélem, Önök nem várják el az ellenzék pártjaitól, hogy ők keressenek minisztert az Önök kormányába. Köszönöm. (Taps.)
ELNÖK: Antall József miniszterelnök úr kért szót.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Képviselő úr! Hölgyeim és Uraim! Remélem, hogy nem fogja sem lebecsülésnek, sem buksi fejek megsimogatásának, sem sértésnek tartani Kövér László képviselő úr, ha semmiféle sértőt nem fogok mondani viszontsértegetésként az elhangzottakra. (Nagy taps a jobb oldalon.)
Elsősorban szeretném megköszönni a türelmét, mivel tegnap jelentette be, és nekem valóban nem volt módon tegnap felszólalni az itt járt Demirel török miniszterelnökkel és az utána folytatott további megbeszélésről.
Ami a konkrét kérdést illeti, először is szeretném tájékoztatásul azt elmondani, hogy semmiféle alkotmánysértésnek nem minősíthető ez az eljárás, hogy még nem került sor a kinevezésre, mivel az Alkotmány 40. § (2) bekezdése lehetővé teszi azt a Kormány számára, hogy az államigazgatás körébe tartozó területen a Kormány, illetve az általa kijelölt miniszter járjon el.
Ez tehát a legfelsőbb jogszabályi rendelkezés, amiből ki kell indulni: nem tekinthető tehát alkotmánysértőnek, hogy egy adott szituációban a Kormány – ezzel nem csökkentve a Kormány felelősségét – a Kormány egyik tagját kijelöli erre a feladatra, ennek az ellátására – ideiglenesen.
Az ideiglenesség valóban nincsen megfogalmazva, erre is vonatkozik az észszerűség. Az ésszerűség azt is jelenti, hogy módja van a miniszterelnöknek megkeresni több szempontból a legalkalmasabb személyt ennek helyettesítésére, ez folyik, és a tisztelt Háznak is a feltett kérdésre bejelentem – a köztársasági elnök úrral is beszéltem erről –, hogy be fogom terjeszteni az új jelöltet. Azt a tényt viszont, hogy addig a belügyminiszter látja el, ezt semmilyen szempontból nem tartom kifogásolhatónak. Ez nem jelenti az összekeverését a szolgálatoknak, nem jelenti azt, hogy ezáltal beolvasztották a két civil titkosszolgálatot a Belügyminiszter szervezetébe.
Mindnyájan jól ismerjük ennek a történetét, tudjuk, hogy mit jelentett a Belügyminisztériumhoz való tartozás a pártállam időszakában, mit jelentett ennek a kivétele az átmeneti időszakban, és azt nehéz lenne megjósolni, hogy célszerűségi vagy egyéb okok folytán egy elkövetkező időszakban vissza fogjáke esetleg a felelős belügyminiszter, illetve a vezetése alatt álló Belügyminisztériumba olvasztani ezt a szervezetet, vagy nem – nem vagyunk jósok. Én mindenesetre kijelenthetem, hogy semmiképpen nem szándékozom élni ilyen jellegű előterjesztéssel, és a kormányzatunknak e választási időszakában semmiképpen nem kívánom ezt megtenni, és gondoskodni kívánok arról, hogy előterjesztést tegyek arra a tárca nélküli miniszterre, aki felügyelni fogja a két civil szolgálatot.
(Dr. Orbán Viktor: Mikor?)
(10.30)
Ugyanúgy nem tekinthető – ezt csak azért mondom, hogy átmeneti időben történik az indokolása –, azért sem tekinthető, mint ahogy nem tekintette a tisztelt Országgyűlés azt sem abszurdnak, hogy a honvédelmi miniszter felügyeli a két katonai titkosszolgálatot. Egy felelős belügyminisztert semmi sem különböztet meg e vonatkozásban a felelős honvédelmi miniszter, és nincs szervezeti összevonásról szó, de hangsúlyozom, ez a jövőre vonatkozik. Arra, hogy ugyanez megtörténhet.
A mai helyzet az, hogy ebben a választási időszak alapján létrejött kormányzásban én nem szándékozom semmiféle ilyen változtatást végrehajtani. Ezzel szeretnék elsősorban felelni. Másodsorban azzal, hogy előterjesztést fogok erre vonatkozóan rövid időn belül tenni. A harmadik, hogy őszintén örülök annak, hogy ilyen elismerő szavakat talált – ismét a sajtóval egyetértésben – Gálszécsy miniszter úrra, akinek a működését magam is pozitívan értékeltem, de mindig örülök, amikor a kormányból kiváló személyek – vagy más beosztású személyek – utólag olyan nagyszerűnek bizonyulnak mind a tisztelt sajtó, mind pedig az ellenzék előtt. (Taps a kormánypártok soraiban.) Van, aki távozik magasabb beosztásból, egy-egy minisztériumból vagy egy hivatalból azonnal, mint kiváló szakértő – szinte szakértői iskolává válik a bukás ebből a szempontból, vagy a kiválás. (Közbeszólás: Gerbovits!) Ezt mindenképpen örömmel nyugtázom, és a későbbiekben… (közbeszólás: Horváth Balázs is) …ennek mindenesetre megvannak ezek szerint az előnyei. Én őszintén örülök, és azt hiszem, hogy Gálszécsy miniszter úr egész minisztersége alatt nem kapott olyan nagyszerű sajtót, s annyi elismerést – sőt, én bizonyos támadásokra is emlékezem a sajtóból, a korai időszakból –, mint amennyit a távozásával. Természetesen Gálszécsy miniszter új nyugdíjazási kérelme teljesen normális, és teljesen a jogrendnek, egy jogállamiságnak megfelelően történt, és nyugdíjasként is a további kapcsolat fenntartása a Kormánnyal valóban felhőtlen, és semmiféle problémát nem okoz.
Ami pedig azt illeti, hogy a kormányzat milyen személyt vagy kit választ, valóban körültekintően kell ebben a kérdésben eljárni. Nem kívánom az ellenzékre hárítani azt a felelősséget…, (közbeszólás az ellenzék soraiból: Helyes!) …hogy az ellenzékkel egyeztessem a miniszter kijelölését, ezt bocsássák meg. (Taps, derültség a kormánypártok soraiban.) Ez a gyanú természetesen kár lenne, hogy felmerüljön, de kétségtelen, hogy nem lenne célszerű, hogyha a miniszter személye nem rendelkezne azokkal a speciális kritériumokkal, amit ez a kényes tárca nélküli miniszterség igényel, és éppen ezért hosszabb időt is igénybe vehet. (Közbeszólás: Mennyit?)
Az alkotmánysértést, és bármilyen mulasztást, nem tartom elfogadhatónak, még kevésbé azt, hogy ez a kormányzás egészére kiterjedően jelentene valamilyen nehézséget, és időt találtam a Kövér László képviselő úr által elmondott problémák kezelése közben is a tárca nélküli miniszter ügyével való foglalkozásra.
Ennyit szerettem volna válaszként elmondani. (Közbeszólás: Ez elég kevés!) Bár megjegyzem, hogy megítélésem szerint ez inkább interpellációs kérdés lett volna. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Kövér László képviselőtársunk kétperces időkeretben viszontválaszszal kíván élni. (Közbeszólások: Nincs ilyen! Ez nem interpelláció. – Zaj.) Csendet kérnék szépen. (Az elnök csenget.) Kövér Lászlót illeti a szó.
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Köszönöm, Elnök úr. (Gáspár Miklós: Nincs megtámadtatás!)
A miniszterelnök úr kétség kívül szellemes válaszában igen kevés kérdésre válaszolt azok közül, amelyeket én feltettem. (Közbeszólás: Majd kedden!)
Először is: valóban lehetett volna interpellációt is benyújtani önhöz, azonban felhívnám a figyelmét, hogy jelen helyzetben ez további két hét késedelmet jelentett volna, az azonban már túlságosan sok idő az ideiglenességet tekintve, ami idáig eltelt, mert egy ilyen országban, mint a mienk, meg kell szokni, hogy az ideiglenesség néha 40 évig is eltarthat, ezt belátom.
Másodsorban: az Ön által hivatkozott alkotmányos szakasz – egyébként én nem beszéltem alkotmánysértésről, csak arról, hogy a fennálló jogrendnek nem felel meg a jelenlegi helyzet – a következőképpen szól: „A Kormány az államigazgatás körébe tartozó bármely ügyben közvetlenül, vagy valamely tagja által intézkedhet.” (Közbeszólás: Így van!) Igen nehezen tudom elképzelni, hogy Ön, miniszterelnök úr, minden konkrét ügyben különkülön felhatalmazza Boross Péter belügyminisztert, hogy járjon el Gálszécsy úr hivatalában. (Derültség a bal oldalon.) Tehát ez a fajta általános felhatalmazás e szöveghely alapján nem indokolható meg, amelyet ön megtett.
Továbbá emlékezetébe idézném, hogy kivált már az ön kormányából néhány miniszter – talán kevesebb, mint amennyinek kellett volna – (derültség a bal oldalon), de mindenesetre nem Gálszécsy úr volt az első, s ezeket a miniszter urakat nem kísérte hasonló rokonszenv, mint Gálszécsy urat. És nem állja meg ez az állítás a helyét, amelyet Ön tett, hogy Gálszécsy úrról kifejezetten akkor kezdett el pozitívan nyilatkozni a sajtó és az ellenzék, amikor valami oknál fogva távoznia kellett. Ezek az okok máig nem ismertek – egyébként jelzem –, ez egy azok közül a kérdések közül, amelyekre nem kaptam választ.
Személy szerint is többször tettem olyan nyilatkozatokat, amelyekben örömömet fejeztem ki, hogy ezen a meglehetősen kényes politikai területen sikerült olyan embert találni, akivel az együttműködése az ellenzéknek jónak mondható, és akivel kifejezetten korrekt kapcsolatokat tud ápolni. Lehet – mint ez is felvetődött –, hogy ez a korrekt kapcsolat, és a sajtóval való korrekt kapcsolata a miniszter úrnak az a szálka sokak szemében, amely odavezetett, hogy neki távoznia kellett. (Közbeszólások a kormánypártok soraiban: Na! A kis hamis! – Zaj.) Köszönöm szépen.
Egyébiránt külön is szeretném megköszönni a tisztelt kormánypárti képviselő urak türelmét, hogy 30 másodperccel túlléptem az időt. (Taps.)