Dr. Antall József napirend előtti felszólalása Csurka István képviselőnek a Magyar Fórum hasábjain megjelent gondolatai kapcsán, a rendszerváltásnak a jogállamiság keretei között történő következetes végrehajtásáról

Elnök: Szabad György

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalások következnek. Elsőként Antall József miniszterelnök úr kért szót.
DR. ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök úr! Tisztelt Ház! Türelmüket kérem – de nem leszek hosszú –, és azt kérem – egész különleges kérésként talán –, hogy beszédemet, felszólalásomat – saját kormánykoalíciómnak is mondom, és ugyanígy kérem, az ellenzék és a függetlenek – hallgassák végig tetszésnyilvánítás nélkül és ellenszenv nélkül, amíg a végére nem jutok. Csak akkor tudom Önöknek egységben elmondani mindazt, amit szeretnék. Ezt csak kérhetem.
Napok óta foglalkoztatja a sajtót, a közvéleményt Csurka István tanulmánya, gondolatai. Többszörösen kifejezésre juttatták, hogy erről a kérdésről miért nem szólunk.
(15.20)
Hát, szóltunk egyrészt, másrészt meg kell mondani azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum alelnöke, képviselőtársunk, ezt valóban magánvéleményként közölte, mert egyetlen demokrata fórumbeli testülettel nem egyeztette, sőt saját közlése és pártunk vezető tagjai közlése szerint senkivel nem beszélte meg. A Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya foglalkozott vele, erről többféle sajtótájékoztatás jelent meg. Belső vita folyt, azt hiszem, nem több, nem kevesebb, mint más pártoknál. Ez a Kormány koalíciós kormány. Éppen ezért a koalíció pártjainak, beleértve saját pártomat, éppen úgy kell tudni Csurka István képviselő úrral együttműködni, ahogy a pártok különböző politikai testületeinek a fő irányokban.
A Kormány nem áll utasítási rendszerben, mint egy egypártrendszerű központi bizottságban vagy egy politikai bizottság döntési köre alatt. Irányvonalak vannak, programok, ezen belül a Kormány önállóan felelősséggel dönt. Ezt a felelősséget tőlünk senki nem veheti át, és nem írhatja elő, hogy másképp cselekedjünk. Azt hiszem, ebben ma már egyetértésre jutottunk. A Kormányt kritikák bőven érik, belülről és kívülről, amin nincs mit csodálkozni, a mai nehéz gazdasági, politikai, szociális helyzetben, de a magyar Kormány – s ezt szeretném leszögezni – a leghatározottabban ragaszkodik a magyar nemzeti elkötelezettségekhez, a demokrácia, a jogállamiság, a szociális piacgazdaság és minden más programjában kifejtett értékekhez.
Addig állok az MDF élén megválasztóim bizalmából és saját elhatározásomból, továbbá a Kormány élén az Országgyűlés megbízása alapján, ameddig a magyarság iránti töretlen elkötelezettségnek, a parlamentáris demokrácia és a jogállamiság alapelveinek eleget tehetek. De nemcsak az a kötelességem önmagammal szemben, ha e követelményeknek nem felelhetek meg, hogy felállok, hanem olyan felszólításoknak és célzásoknak sem fogok ijedtemben vagy rossz megítélés következtében eleget tenni, ami a hatalom átadását jelentette a történelem során Kun Bélának, Hitlernek vagy másoknak. Remélem, hogy a kényszer nem teremthet hazánkban még egyszer ilyen helyzetet, ehhez a parlamentáris rendszerben utat nyitni nem engedhetünk.
Csurka István politikai pamfletjében – e kifejezést nem sértő szándékkal használom – olyan megállapításokat tesz, amelyekben megszólaltat a közvélemény egyes csoportjaiban élő indulatokat, néha jelentős tömegek érzéseit, kérdéseket vet föl, majd bemutatja a kényszerpályákat, és megítélésem szerint számos kérdésben hibás interpretációban, politikailag több részben károsan és tévesen válaszol, amelyekkel sem a Kormány, sem a magam nevében nem azonosíthatom magam, és nem azonosíthatta magát a Magyar Demokrata Fórum elnöksége és választmánya sem.
Nem kívánok részletesen szólni odavetett történetekről, a paktumról, készülő paktumokról. Nyilvánvaló, hogy ezek nem felelnek meg a valóságnak. Nem szólok Jaltáról, hogy milyen valós alapja van, függetlenül attól, hogy mindenki pontosan tudja, hogy mit értünk, mint politikai rendszeren, a Jalta–Potsdamrendszeren.
Nem tudom elfogadni az olyan megállapításokat – csak példaképpen említem –, hogy a Nemzetközi Valutaalapot, nem mintha különösen a szívemhez nőtt volna, vagy a Világbankot össze lehetne hasonlítani a II. világháború után kialakult helyzettel, a szovjet megszállással, stb.vel összefüggő kérdésekkel, mint új pénzügyminisztériumi vagy pénzügyi, monetáris világelnyomással. De nem értek egyet azzal sem, ha pártunk tagjai ezt a koalícióval élesen szemben álló sajtótermékekben teszik közzé, főleg, ha olyan minősítésekkel, amelyek túllépik a valóság határait. A mi pártunkban egyformán helye van a nemzeti liberalizmusnak, a magyar népi-nemzeti gondolat hagyományának, s az európai kereszténydemokrácia eszmekörének.
A Magyar Demokrata Fórumnak az lehet és legyen a tagja, aki a magyarság, a jogállamiság és a parlamentáris demokrácia iránti elkötelezettséget egyaránt vállalja. Azt hiszem, nem kirekesztő szándékú ez a kijelentésem, ezt minimumnak mások is elfogadhatják, és nyilván el is fogadják. Minderre azonban nem kerülhetne úgy sor, ha a korábbi időszakban, csak az elmúlt 3 esztendőben a politikai „kútmérgezés” nem ért volna el olyan méreteket, mint ami megtörtént az országban. Ha összehasonlítjuk más országokkal, a régióval, akkor szerencséseknek mondhatjuk magunkat, de tudnunk kell, hogy az indulatok újabb indulatokat szülnek. Nem kívánok ehelyütt a „tyúktojás” problémának vélt és bemutatott kérdésekkel foglalkozni, hogy ki kezdte és hogyan hatott vissza az „antiszemitizmus” vádja, a „kommunistákkal való kollaborálás” vádja az elmúlt három esztendőben, négy esztendőben, a politikai pártok melyike és hogyan, mikor használta az „antibolsevizmus szelét”, amivel más vitorlákat kívánt dagasztani, de a kormánykoalíció pártjainak és a Kormánynak a választásoktól kezdve olyan ellenséges légkörben kellett folytatnia tevékenységét, ami messze meghaladja az átalakulás optimális körülményeit.
Újra kijelentem, hogy nem vagyok sajtóellenes, ezt sokszor kijelentettem, és ehhez tartom is magam. Nem általánosítok, mert a legnagyobb mértékben helytelennek tartom a leegyszerűsítést és az általánosítást, legyen akár szó a sajtóról, legyen akár szó felekezetekről, legyen akár szó kisebbségekről vagy az ezzel összefüggő kérdésekről. Mégsem lehet szó nélkül elmenni egyes cikkek, újságírói magatartások mellett, bár nem kívánom idézni a sajtóban megjelent csúsztató, félrevezető cikkek sorozatát a különböző kérdésekről, még csak a megnyilatkozásokat sem, de azért példaként a mostani esettel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem egy-két dolgot.
(15.30)
Például: Az Össztűz augusztus 27-i adásában a riporter kérdésére Csurka István azt válaszolta: „Tegnap az elnökségi ülésen elmondtam, megkövetem, ez hiba volt.” Ez reám vonatkozott, illetve a betegségemre.
Közvetlenül e műsor után az Esti Egyenlegben ez hangzott el: „Az adásunk előtti Össztűz című műsorban Csurka István tanulmányának minden tételét megvédte, kivéve azt az egyet, hogy Antall József utódlásának felvetése elhamarkodott dolog volt.” Nagy különbség, hogy „megkövetem” vagy „elhamarkodott dolog volt.”
Bocsássák meg, hogy ilyen személyes kérdést és ennyiben hoztam ide, mert ez csak egy emberi momentum, és erről nincs mit beszélni, ezt mi tisztáztuk egymással.
A Magyar Demokrata Fórum választmányi ülése tegnapi nyilatkozata rendkívül lényeges részét – az Új Magyarország kivételével, amelyik idézőjelbe tette – a Magyar Nemzet tartalmilag ismertette, a többi napilap nem hozta le, vagy csak csonkítva, a nyilatkozatnak azt a részét, amelyik így szólt szó szerint: „Egyidejűleg a tárgyalt írás valóban vitatható kitételei alapján” – ez kimaradt – „az országos választmány szükségesnek látja, hogy ismételten kinyilvánítsa elkötelezettségét a korszerű népnemzeti, kereszténydemokrata és nemzeti szabadelvű törekvések, a parlamenti demokrácia, a csorbíthatatlan jogállamiság, a másság iránti türelem, a szociális piacgazdaság és a középpárt vállalása mellett.”
Miért kell egy ilyen mondatot kihagyni, amelyik világossá teszi, hogy ezzel az írással egészében nem azonosította magát a választmány, és nyilvánvaló, hogy viták előzték meg és előzik meg. Ezek azok a fölösleges dolgok, amelyekkel rossz légkör születik, amivel a gyanakvás légköre, amivel a csúsztatás érzése születhet bármelyik oldalon, és ez bennünket fokozott mértékben sújt a választások időszaka óta.
Továbbá a NapTV ma reggeli adásának hírpercében a következő hangzott el erről: „Az MDF országos választmánya megértéssel fogadta Csurka István országos vihart kavaró tanulmányát és elhamarkodottnak nevezte a dolgozattal kapcsolatos bírálatokat.” Ennyi.
Helyes ez? Azt hiszem, ez nem felel a sajtó hírközlő, tájékoztatási kötelezettségének, nyugodtan mondhatom. Etikai kérdés is. (Zaj.)
Ezek a példák, néhány a számtalan közül, a közvélemény egy részében indulatokat és felháborodást vált ki, és ugyanúgy meg kell mondanom azt, hogy provokálóan hatnak bizonyos kijelentések, bizonyos stílus azok részéről, akiknek kevés joga vagy kevés erkölcsi alapja lenne bizonyos kérdéseket szóvá tenni. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy itt feszültségek támadjanak. Nem személyeskedés, és ismerem az életutakat, hiszen elég néhány évtizedet éltem meg, de kérdezem – csak példaként megint –, a személy bizonyos érdemeit, munkásságát ismerve – elismerve akár, ha úgy tetszik –, jó ízlésre valle, hogy a varsói paktumot aláíró miniszterelnök, aki az utolsó perekig a kivételes miniszterelnöki nyugdíjban részesült, és az 1956. október 23-i forradalom megdöntött kormányának miniszterelnöke volt, bírálja azt a kormányt, amelyik aláírta a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló okmányt? Nem hiszem, hogy jó ízlésre vall. Nem tett senki semmit. Nem hiszem, hogy hozzájárul a megbékéléshez, a jó légkörhöz, és összekeveri a dolgokat, ha nem jutunk előre olyan kérdésekben, mint a valóban főbenjáró bűnök – és nem részletezem a törvényt –, azoknak a megnevezése, megbüntethetőségére a megoldás megkeresése, és mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy megnehezítik az ország helyzetét, stabilitását, és tápot adnak olyan indulatoknak, amit feltehetően kevesen szeretnének ebben a Házban.
Végül nem kerülhetem meg azt a kérdést, hogy a médiatörvény sikeres elkészítése, elfogadtatása, a normális légkör kialakítása érdekében ne szóljak arról, hogy milyen káros hatása van a magyar Alkotmány gyakorlására, ha a köztársasági elnök úr olyan helyzetbe kerül, ami szerint nem teszi meg a felmentést a miniszterelnök előterjesztése alapján, a hatályos törvény szerint, az illetékes országgyűlési bizottság állásfoglalása ellenére.
Ugyanerről a kérdésről az Alkotmánybíróság saját döntését egyértelműnek tekinti és nevezi, az Alkotmánybíróság elnöke szerint pedig „a döntéssel kapcsolatban a lelkiismeretes jogalkalmazó számára nem merülhet fel kétely, azt csak szándékosan lehet félreérteni”, melyből következőleg a két értelmezés közül az egyik alkotmányellenes. Ez az egyértelmű alkotmánybírósági döntés – véleményem szerint – azt jelenti, hogy a miniszterelnök előterjesztése alkotmányszerű és a köztársasági elnök úrnak a felmentést alá kellett volna írnia.
Mindaz, ami az alkotmányos jogkörök kiterjesztésére irányul, megbontja Alkotmányunk egységét. Teszem ezt a kijelentést azon erkölcsi és politikai alapon, hogy az Alkotmány kialakításában tevékeny részt vehettem, és a köztársasági elnök tisztségének, méltóságának, az intézmény megteremtésének a jelenlegi formájában, figyelembe véve az 1848. évi III. törvénycikkel összefüggő 1946. évi I. törvénycikket, akkor védelmeztem, amikor mások egyáltalán nem kívánták még a köztársasági elnöki intézmény felállítását, megelégedtek volna az Elnöki Tanács visszahívásával, mások viszont vidám, vicces, jó esetben protokolláris köztársasági elnököt kívántak, vagy prezidenciális és félprezidenciális köztársasági elnöki tisztségben gondolkodtak.
Úgy vélem, hogy a köztársasági elnök úr és a Kormány közötti együttműködésnek az Alkotmányon kell alapulnia, és ennek a nemzetközi és hazai visszhangja is kedvező lenne.
Mindezt azért is tartom fontosnak, mert mindazon jelenségek, amelyek bekövetkeztek, beleértve a demonstrációkat, az eldurvult hangot, előbb a kormányzattal szemben, amelyik természetesen többet köteles elviselni, hozzájárultak ahhoz, amelyek a legutóbbi időben történtek, cselekedetben és írásban egyaránt. Ez a magatartás hozzájárul a középerők felőrléséhez és az úgynevezett „weimarosodási” folyamathoz, és ennek szem előtt tartása nemcsak egyetlen pártra vonatkozik, ez vonatkozik – remélem – a Parlament minél szélesebb körére, majdnem azt mondhatnám, szeretném, ha az egészre.
Hazánk mai nemzetközi és európai helyzetében, a körülöttünk kialakult biztonsági és a belső helyhez közepette a nemzet nem engedheti meg magának a belső felőrlődést, az instabilitást – ne jósoljunk előre instabilitást –, és ez arra kötelez bennünket, hogy kimondjuk: a parlamentáris többpártrendszer természetes szokásainak, szabályainak megtartása mellett, az értelmetlen csaták ügyében a fegyverszünetet és a józan ész politikáját folytassuk.
(15.40)
Téved, aki azt hiszi, hogy az egész magyar közvélemény végső soron nem együttesen ítéli meg a Parlamentet, a Kormányt és a demokrácia ügyét. Vannak olyan alapkérdések, amelyeket együttesen kell megértetnünk a közvélemény egészével, és olyanok, amelyeket nem lehet egymás ellen kihasználni, mert pontosan tudja mindenki, aki itt ül, akik belülről és mélyebben ismerik a kérdéseket, hogy miben lehetne másképp, miben lehetne jobbat, vagy miben egyáltalán nem lehet másképp és jobbat, és meg kell járni a keserű, nehéz utat együttesen, mert ezt kényszeríti ránk a kialakult politikai helyzet, a kialakult gazdasági helyzet, és ahogy a sokat bírált Nemzetközi Valutaalap szakértői is megállapították, Magyarország veszteségei azonosak a külső hatások veszteségeinek öszszességével.
Ez nem ment fel bennünket attól, hogy mindent ne kövessünk el, de hogy ez mit jelent, azt – azt hiszem –, nem kell külön indokolni. És azt kérem, hogy a jogállamiság, a nemzet érdekek alapján valóban folyamatosan, határozottan és céltudatosan végre kell hajtani a rendszerváltozást, annak megkezdett jogi és gazdasági átalakítását, minél jobban, minél sikeresebben és az előttünk álló nehéz feladatokra koncentrálva, amely az egész országot és az egész népet érinti, külső körülmények, belső problémák, és mindezek fényében próbáljon az Országgyűlés előtt munkálkodni. Ezért kértem, hogy az elejétől a végéig a Csurkaírás megítéléséről, kimondva azt, hogy azzal nem azonosítom magam, kimondva azt, hogy annak vannak olyan részei, amelyek valóban megszólaltatnak aggályokat és körülményeket, és a mi közös felelősségünket kimondva, és azt, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnökeként, miniszterelnökeként azért ma szólaltam meg ilyen formában, mert előbb az elnökség, a választmány, a frakció előtt mondtam el a véleményemet és ma nyílt meg az Országgyűlés.
Köszönöm, hogy meghallgattak és külön köszönöm, hogy a kérésemet teljesítették. Köszönöm (Taps a jobb oldalon.)