A beszéd megjelent a Magyar Tudomány 1990. 7. számában.

Meghatódva, de nem elfogultan állok Önök előtt ebben a teremben. Nem először szólhatok erről az emelvényről, ha nem is abban a funkcióban, amelybe a tegnapi napon a magyar Országgyűlés emelt, hanem egyszerű tudományos kutatóként, akinek megvan most az a lehetősége, hogy az elsők között gratuláljon, legalábbis a kormány nevében, az újonnan megválasztott elnöknek és főtitkárnak.

Öröm számomra, hogy Kosáry professzor személyében olyan elnök került az Akadémia élére, aki politikai magatartásával, emberi tartásával, megszenvedett börtönbüntetésével szinte szimbóluma a megújhodásnak, és külön öröm azért is – ennyire vagyok egoista –, mert mindig jó lektori véleményt írt a tanulmányomról, akkor is, amikor sokan még rosszat írtak.

Olyan napokat élünk és olyan időszakban tartotta egyszerre a magyar Országgyűlés és a Tudományos Akadémia az ülését, amikor a világ felénk tekint és minden elhangzott szónak, minden megnyilvánulásnak súlya van. Olyan időszakban, amikor az ország nemcsak belső válságában és sorsában, hanem a külső körülmények tekintetében is válaszutak előtt áll.

Elhatározott szándékunk, hogy a fordulatot végrehajtjuk. Hitet kell adnunk a nemzetnek abban, hogy képesek vagyunk kitörni az ördögi körből, képesek vagyunk magára ébreszteni az ország népét. Meg kell tudjuk adni a hitet ahhoz, hogy innen, erről a pontról elmozdulhassunk. Nincsenek illúzióink, nincsenek csalfa reményeink, csak egyet tudunk, hogy nincs más választásunk, mint előrelépni. Ha nem tesszük meg, ha megállunk, csak visszafelé zuhanhatunk. Itt már nem arról folyhat a vita, hogy mi volt jó, mi volt rossz. Ebben különbözőek lehetnek az álláspontok, nyilvánvaló, hogy én melyik oldalon állok. De az is nyilvánvaló, és ezt annak is tudnia kell, aki a másik oldalról érkezett vagy a másik oldalt jobb színben látja visszamenőleg is, hogy itt véget ért egy korszak. Ma Magyarország olyan időszakhoz érkezett, amely nagy történelmi sorsfordulóihoz hasonlít, egy olyan időszakhoz, amikor a világhatalmak egyensúlyában elmozdulás történt, amikor új befolyási övezetek keletkeznek, és amikor minden figyelmünkre szükség van, hogy helyesen lépjünk és ne tévedjünk. Azt hiszem, ilyen körülmények között a legfontosabb szerepek egyike az, amit a Magyar Tudományos Akadémia betölthet, és különösen fontos az a hatalmas szellemi tőke, amely a Magyar Tudományos Akadémiában összpontosul.

Különleges intézményünk a Magyar Tudományos Akadémia. Pontosan nem is érti a világ, nem is érzékeli, hogy Magyarország számára ez az intézmény mit jelent. Nem tudósok kollegiális testülete, nem felsőoktatással összekeveredett szervezet. A Magyar Tudományos Akadémia olyan nemzeti intézmény, amely a magyar társadalom, a magyar közélet megosztásában szinte az államhatalmi ágazatok egyikeként jelentkezett minden korban. Azért kapta ezt a páratlan súlyt és szerepet Széchenyi István álmaiban, mert az ország elmaradott volt, és Széchenyi István, s vele a nagy kortársak tudatosan teremtettek olyan intézményt, amelyik egy sivár országból kísérelt meg abban a korban civilizált európai országot teremteni.

A Magyar Tudományos Akadémia, hogy a kortársak nyelvén szóljak, emeltyűje volt minden időben ennek a fejlődésnek, és különleges szerepkörével, a magyar nyelv ápolásával, a magyar hagyományok megőrzésével, majd lassan utat törve a természettudományok és más tudományok ápolására irányuló tevékenységével, olyan különleges szerepet öltött magára, amihez igazából nincs hasonló a világon.

Mi úgy gondoljuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egyik nagy értéke az önállósága és függetlensége. Amikor parlamentáris demokráciát teremtünk Magyarországon, amikor véget ért a totális diktatúra időszaka, amikor a politikai pluralizmus válik a hétköznapok rendszerévé, akkor nagy szükség van olyan intézményekre, amelyek ezt az országot a szokásos politikai hatalmi ágazatok mellett is képesek stabilizálni, egyensúlyban tartani. A Magyar Tudományos Akadémiának mint intézménynek ilyen szerepet szánunk, és ehhez a szerephez kell a benne résztvevőknek, vezetőinek és tagjainak közeledni, és ezt kell megteremteni.

Rendkívül fontos, hogy a magyar tudományos életben is egyensúly teremtődjön a Magyar Tudományos Akadémia, híres egyetemeink és más intézményeink között. Teljesen téves, teljesen elhibázott minden olyan feltételezés, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kialakult intézményhálózatát bárki szét akarná verni. Erről szó sem lehet. De helyre kell állítani az egyensúlyt, éppen a kutatás, a felsőoktatás érdekében, a jövőképzés érdekében, a Magyar Tudományos Akadémia, az egyetemek, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó és Magyarország technikai, technológiai megújhodását szolgáló más intézmények, szervezetek és közgyűjtemények között. Ez azt jelenti, hogy abban a megújhodási törekvésben, ami felé az ország elindult, a Magyar Tudományos Akadémiára rendkívüli szerep vár. Bízunk benne, hogy a megújhodó Magyar Tudományos Akadémia ezt fogja elsőrendű hivatásának tekinteni.

Az egyetemek a tanszabadsággal, az egyetemi autonómiával szilárd bázist kell, hogy alkossanak, és ugyanúgy fontos, hogy az autonómia gondolata érvényesüljön mind a Tudományos Akadémián belül, mind az akadémiai intézményeknél. A szellemi mozgás, flexibilitás feltétele annak, hogy itt megújhodás legyen. Azt hiszem, hogy e régi intézmény, amelyik sok évtizedben és az elmúlt, most már a második évszázad felé közeledő fejlődésben mindig élen tudott járni, meg fogja most is találni a helyét.

Mi nem akarunk kész programokat az asztalra tenni, hogy mi legyen a Magyar Tudományos Akadémiával, hogy a Magyar Tudományos Akadémia belső szervezete, a felsőoktatás, általában az egész tudományos minősítési rendszer hogyan alakuljon. Ezt Önöknek, ezeknek az intézményeknek és a benne résztvevőknek kell kialakítani, megfogalmazni, és mi a kormányzat szemszögéből ebből fogunk kiindulni. Önöktől várjuk a kezdeményezést, Önöktől várjuk a szakszerű javaslatokat, és nem mi kívánjuk a pontos direktívákat megadni. Az a világ elmúlt, és örüljünk ennek. De a felelősség is a Magyar Tudományos Akadémiáé. A felelősség abban is, hogy segítsék a kormányzatot, támogassák mindazt, amivel egyetértenek, és ha kell, akkor éljenek a kritika lehetőségével. Ahogy a parlamenti ellenzéktől nem vesszük rossz néven, ugyanúgy a Magyar Tudományos Akadémia természetes kötelességének érezzük, hogy elmondja mindazt, amit rossznak tart. Azt sem vesszük persze zokon, ha néha jót is mond rólunk, de mi elsősorban azt várjuk, hogy az Akadémia mint az ország, a nemzet életében a legfelelősebb tényezők egyike, világos és pontos állásfoglalást adjon fontos és alapvető kérdésekben. Nem tudom elhinni, hogy demokratikusan megválasztott, parlamentnek felelős magyar kormányzattal egy megújhodott Magyar Tudományos Akadémia ne tudna jól együttműködni.

A magyar tudományos életnek is meg kell azonban adni azt a lehetőséget, hogy kialakult, évszázados intézményeivel együtt, azokkal egyetértésben, egyensúlyban szolgálja mindezt. Sohasem jó a monopólium, sohasem jó az egy kéz. A verseny a Tudományos Akadémiának is jót fog tenni, és ha más szellemi és tudományos műhelyek alakulnak ki, akár az egyetemeken, akár az iparban vagy más helyeken, az serkentőleg fog hatni az akadémiai intézetekre is. Mi ennek a többszólamúságnak vagyunk a hívei. Hiszem azt, hogy erre a Magyar Tudományos Akadémia képes lesz, és meggyőződésem, hogy új vezetősége pontosan fogja mindezt érezni és érzékelni.

A Magyar Tudományos Akadémia az alapkutatásoknak olyan területein szerzett és kell, hogy szerezzen a jövőben is hírnevet, amelyek a mindennapokban nem azonnal térülnek meg, de stratégiai távlatban egy ország tudományos életének a fokmérői, és a jövő zálogát ez jelenti. Ami a „piacra” kerül, azt ma és holnap már érdemes csinálni. De ahhoz, ami a jövőt szolgálja, ahhoz kell a nemzeti közakarat, kell a kockázatvállalás és kell a távlatokban való hit. A Magyar Tudományos Akadémia kutatási irányainak kijelölésénél erre mindig gondolni kell.

Nem ígérni jöttem ide, hiszen még le sem ültem a miniszterelnöki székbe, ne várjanak tőlem ilyet. Ígérni csak a jó szándékomat tudom és azt, hogy ez a gyakorlatban, ez az amatőr, de jó szándékú kormányzat bizonyára hibákkal és buktatókkal, de meg fogja kísérelni az országot kivezetni a kátyúból. Ehhez kérem az Önök támogatását, kérem azt, hogy ne csak a tudomány igazságát törekedjenek szolgálni, hanem a tudományos élet igazságát, a tudományos kutatók és tudósok egymással szembeni igazságérzetét is, hogy a Tudományos Akadémia azzal a hatalmas erkölcsi súllyal lépjen a világ elé, amelyet a múltban is megérdemelt. Nem lehet olyan világ, nem lehet olyan tudományos élet Magyarországon, amelyik igaz és nagy tudósokat kívül hagy a tudományos kutatás sáncain és olyanokat emel be e sáncok mögé, akiknek tudományos érdemei vajmi keveset érnek. Nem most és nemcsak ezekben az évtizedekben volt erre példa. Amikor a Tudományos Akadémia 150 esztendejének történetét összefoglaló kötet megszületett, egyik lektora lehettem. Akkor számításokat végeztem arról, hogy a felsorolt tudósok között abban a 150 évben hányan voltak, akiket a nemzetközi tudománytörténet számon tart, míg a Magyar Tudományos Akadémia elfelejtette tagjai sorába iktatni. De sorozatban találtam olyanokat is, akik magas minősítéssel voltak a Magyar Tudományos Akadémia levelező vagy rendes tagjai, és ma a magyar és egyetemes tudománytörténet jó kutatói előtt is ismeretlen a nevük. Ha a tudományos teljesítményeket a múltban a tudománytörténet valóban igazságos mércéjével mérjük, akkor sajnos erre sok példát látunk. Bízom abban, hogy a megújhodó Magyar Tudományos Akadémiára az lesz jellemző, hogy egyetlen magyar tudós, egyetlen nagy teljesítményt nyújtó magyar tudományos kutató sem reked kívül az Akadémia falain, és minél kisebb lesz azoknak a száma, akikről az utókor már mint elfeledett ismeretlenekről nem fog megemlékezni.

Azt hiszem, hogy az Akadémia rangját fogja megadni az, ha a teljesítménnyel, a viselt tagsággal és tisztségekkel való szembesítés egyensúlyban lesz. Kérem, a Magyar Tudományos Akadémia mindent kövessen el annak érdekében, hogy a tudományos etika valódi fellegvára legyen és maradjon, hogy megőrizzük azt a különleges szerepet és helyet, amit a magyar tudománytörténetben kivívott magának, és ami egyedülállóvá teszi ebben a formában a világban.

Azt hiszem ez azért is fontos, mert a Magyar Tudományos Akadémia széles kutatóintézeti hálózatával – tudom, hogy minden költségvetés mindig kicsi, de mégis – jelentékeny költségvetésével betölti azt a szerepet, amelyet más országokban tudományos kutatási és technológiai minisztériumok és miniszterek töltenek be. Amikor mi a Magyar Tudományos Akadémiának ezt a formáját, ezt a tekintélyét akceptáljuk, akkor egyben azt is tudomásul vettük, hogy a tudományos kutatási, technológiaifejlesztési minisztérium, amely számos nagy európai országban működik, nálunk tulajdonképpen az Akadémia falai között talál helyet. Ez egy különleges kettősség, vannak előnyei és vannak hátrányai, de ameddig az Akadémiát ebben a formában kívánjuk fenntartani – és úgy gondolom így kell fenntartani –, addig a kormányzat ezen a téren tulajdonképpen csak koordináló szerepet tölt be, eltérően más országokban divatos rendszerektől.

Engedjék meg, hogy a megválasztott és a most számlálás alatt lévő, általam még ismeretlen más tisztségviselőknek egyaránt őszintén gratuláljak, és a Magyar Tudományos Akadémia egészének lehetőségeink határain belül a legjobb szándékkal kívánjam azt a jövőt, amiben valóban mindazt el tudják érni, amit a Magyar Tudományos Akadémiának szántak alapítói nemzeti intézményrendszerünkben.

Kérem Önöket, hogy igyekezzenek velünk együtt részben itthon tartani a tehetségeket, részben viszont elősegíteni, hogy átmenetileg külföldre kerülhessenek, mert ha az alkotó emberek és a tudományos kutatásra alkalmas szellemi kapacitások nem segítenek nekünk és nem lesznek katonái ennek a kilábalásnak, akkor az nem fog sikerülni.

Büszkék lehetünk arra, hogy bár Magyarország szellemi életét, Magyarország alkotó szellemi embereit az elmúlt évtizedekben – és most nem csak a máról beszélek, akár hét évtizedre nyúlok vissza – többször fejezték le ebben az országban, többször kellett tehetségeknek politikai vagy más okokból, megkülönböztetések és hátrányok miatt külföldre távozni, a magyar tudományos élet képes volt mindig újra megfelelő szellemiséget és szaktudást őrző embereket kitermelni.

Köszönöm a figyelmüket, megtiszteltetés számomra, hogy meghallgattak, és kérem, engedjék meg, hogy a Tudományos Akadémia érdekeit, a Tudományos Akadémia hivatását teljes egészében átérezve szerény képviselőjük lehessek a kormányzatban is.