1991 júniusában Debrecenben tartották meg a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóját. Ezen nemcsak a szomszédos országok magyar reformátusai vettek részt nagy számban, hanem a messze szakadtak is, főleg az Amerikai Egyesült Államokból, vezetőikkel, pásztoraikkal együtt.
Antall József június 22-én köszöntötte a népes gyülekezetet a nagyerdei stadionban.
Mélyen Tisztelt Gyülekezet!
Ezen a napon, amikor nemcsak az anyaországban élő magyar reformátusság, hanem a határokon túl, vagy a nagyvilágban szétszóródott magyar reformátusok összejöttek az óhazában, köszöntöm Önöket a magyar kormány, a magyar állam, a magyar nemzet nevében, azok nevében, akik itthon vannak, és annak a nemzetnek a nevében, amelynek Önök is részesei, éljenek bárhol a világban.
Meghajtom fejemet a magyar református egyház minden tagja, a magyar reformátusság előtt, amelyik a magyar történelemben különleges és példátlan, nemzeti elhivatottságunkban mindig élenjáró szerepet töltött be. A magyar reformáció megszületése egybeesett a nemzet tragédiájával. Alig 41 esztendő telt el Mohács után, amikor 1567-ben megszületett a református egyház. Ez az évszázad és ezek az évszázadok megadták a magyar reformátusság nemzeti elkötelezettségét, megadták erejét a függetlenségben, és megadták hitét ahhoz, hogy a legkedvezőtlenebb körülmények között is meg lehet maradni magyarnak, és helyt lehet állni.
Mit jelent Kálvin, és mit jelentett a kálvinizmus a mi Európánk számára, és mit annak a világnak, amely kirajzott Európából a tengerentúlra? Az egyetemes európaiság nagyot alkotott egyetemességében, hitében, közös európaiságában. A reneszánszban olyan világot teremtett, amelyik a szellem szabadságában, az emberi gondolkodásban meghatározójává vált ennek a kultúrának.
Amikor megjelenik a reformáció, megjelenik Luther, Kálvin és mások, akkor valami új születik Európában. Mégpedig a munka és a gazdálkodás – ha úgy tetszik, a pénzgazdálkodás – megkapja erkölcsi és jogi elismerését. Az a tény, hogy Kálvin egyik levelében a ’40es években kifejti azt, miszerint kamatot szedni nem erkölcstelen, és a pénzből, a pénzzel gazdálkodni lehet, akkor megteremti a modern Európa gazdálkodási rendjét. Megteremti a világ modern pénz és piacgazdaságának az alapjait, és ezt úgy teszi meg, hogy nem zárja ki ebből Európát, és nem engedi át az európai országokat és Európát felemelő igen fontos gazdasági eszközt másoknak, megteremtve ezzel a munka, a gazdálkodás modern társadalmát. Ez Kálvin és a kálvinizmus különleges adománya Európának és a világnak, amit soha nem felejthetünk el. De ez a kálvinizmus nemcsak a kamatvétel jogosságát, annak morális elfogadását jelenti, hanem ezt összeköti mind az oktatással, a szolidaritással, a szociális gondoskodással. Ez együtt jelenti a nagy kálvini értékeket, amelyek mindnyájunknak – azoknak is, akik nem a kálvinizmus vagy nem a protestantizmus, hanem akár a katolicizmus jegyében éltek és élnek – egyetemes európai értékké váltak. Ennek köszönhető az is, hogy a katolicizmus megújhodásában ezek az értékek már elfogadottakká váltak. Ez a mi egyetemes európaiságunk.
De most, amikor emlékezünk, akkor azt sem feledhetjük el, hogy a nagy egyetemes európai értékek mellett éppen a reformáció adta meg a nemzeti nyelv felértékelésével, a nemzeti irodalom megszületésével, a Biblia anyanyelvi fordításával azt az eszközt, amivel Európában megszülethettek a nemzetállamok, és amellyel a nemzeti kultúrák évszázadokra meghatározták az újabb kor fejlődését. Ezek is a nagy adományok közé tartoznak.
Mindez előtt kell fejet hajtanunk, amikor köszöntöm a II. Református Világtalálkozót, amelyik az egyetemes magyarság közös nagy ünnepe. Az első világtalálkozóra akkor került sor 1938-ban, amikor az eucharisztikus kongresszussal, a későbbi XXI. Pius pápával, a katolicizmusnak volt nagy ünnepe. Őszintén örülök annak, hogy most került sor a II. világtalálkozóra, amikor pápalátogatásra készül az ország, s ide, Debrecenbe is ellátogat a pápa – egyben kifejezem kormányunk elismerését ezért. Azt hiszem, ez az egybeesés nem véletlen. Mi mást mutat ez, minthogy a magyarság számára együttesen, ökumenikusan jelentkezik a katolicizmus és protestantizmus is, és ezek az értékek, amelyeket felsoroltam, mindnyájunk közös értékei.
Szeretnék még külön szólni, hogy a reformátusság nehéz megpróbáltatásokat élt át – akárcsak a magyarság más részei is a határokon túl –, és soha nem felejtkezhetünk meg erről. Ügyelnünk kell arra, hogy az újabb és újabb nemzedékek megőrizzék gyökereiket, megőrizzék az óhaza hívó szavát, és megőrizzék az óhaza összetartó erejét.
Folytassa tehát misszióját a magyar református egyház itthon a megújhodásért, a határokon túl a magyarság megtartásáért, azért, hogy mi az egyetemes európai és a világkultúrában megőrizzük azt, ami többlettel hozzájárulhattunk a világ egyetemes értékeihez. Hiszen ez a nemzet nemcsak kér, nemcsak kért, nemcsak elvenni, koldulni akar a világtól, hanem adott is a világnak évszázadokon keresztül. A legtöbbet adta, az életét áldozta ez a nemzet, hiszen a reformáció megszületése előtt, azon bizonyos debreceni 1567-es évet megelőzően a magyarok létszáma kétszer akkora volt, mint Angliáé. Mi ezért az egyetemes európai kultúráért, Európa szabadságáért véreztünk el úgy, hogy 1715re az ötmillióból alig kétmillió maradt. Ez az erkölcsi alap, amiért nekünk Európa, a kereszténység nemcsak jövendő politikai program, hanem egyszerűen maga a mi történelmünk.
Az együvé tartozás, a türelem, egymás megbecsülése, a közös értékek elfogadása az, ami bennünket összeköt. A reformátusság példát mutatott egyházi szervezetén keresztül is ahhoz, hogy mit jelent a demokrácia, mit jelent a pluralista európai gondolkodás. Ezeket az értékeket is őrizni kell, nekünk együtt kell vállalnunk az egyetemes európai és keresztény értékeket.
Engedjék meg, hogy befejezésül elmondjak egy 20 évvel ezelőtt külföldön megesett történetet, amelynek során magyarok beszélgetnek, és külföldiek hallgatják a vitát egy tudományos kongresszus szünetében. Két magyar kutató mélyen elgondolkodva beszélget: Szörnyű a magyarság megosztottsága, sokszor azt gondolom – mondja az egyik –, hogy jobb lett volna, ha Magyarország csak katolikus marad, és mint a lengyelek, egységes nemzetként tud szembeszállni minden idegen diktatúrával, nem pedig megosztva. Erre a másik – szintén magyar kutató – azt mondja: ez nagy tévedés, a magyarságot az teszi nemzetté, az teszi a magyar kultúrát különlegesen értékessé, valóban európaivá, hogy önmagunkban hordjuk Európát, és a protestantizmus, a református egyház nélkül szegény lenne az a nemzet, nem lenne az a magyarság, amit mi vállalunk, ha nem lenne katolicizmus és protestantizmus együttesen képviselve. A külföldiek a heves vita közben azt mondták: De uraim, ezek a viták nálunk is lezajlanak, nálunk is védik a katolikusok az álláspontjukat, védik a reformátusok és az evangélikusok a maguk álláspontját, ebben semmi különös nincs. Mire megszólal az egyik magyar, és azt mondja: Maguk semmit nem értenek abból, hogy mit jelent magyarnak lenni. Aki eddig amellett érvelt, hogy jobb lett volna, ha az egész ország katolikus marad, ő Sárospatakon végzett és református, aki azt mondja, nagy szükség van arra, hogy legyen erős magyar protestantizmus, ő éppen katolikus. Bevallom, ez utóbbi én voltam. Csak az ért meg bennünket, és az tudja, hogy mit jelent magyarnak lenni, aki értékeli egyházainkat, aki értékeli azt a szellemiséget, amit hordoznak ezek az egyházak, és aki a magáét megvallva, a maga szellemiségét képviselve, de egyetemesen tudjuk szolgálni a magyarságot, Európát és a mi egyetemes világkultúránkat.
Ebben a szellemben és átérezve ennek az ünnepi találkozónak felemelő élményét, s tudva azt, hogy a magyar reformátusság mindenkor számarányánál nagyobb szerepet játszott a magyar tudományban, a magyar politikában, a magyar irodalomban, kívánok mindnyájuknak további kellemes magyarországi élményeket. A reformátusság nélkül valóban nem az Magyarország, ami. Az egyetemes reformátusság szilárd bástyái Hollandia, Svájc, Skócia, Észak-Amerika és más tengerentúli területek, de a reformáció keleti bástyája éppen az egykori történelmi Magyarország, azaz a mai Magyarország és Erdély. Itt van az a keleti bástya, ameddig eljutott Kálvin tanítása. Legyenek büszkék erre, és érezzék ennek a kötelezettségeit, hivatását a világgal és a magyarsággal szemben!