1991. október 12–13-án Miskolcon tartotta a Liberális Fórum Alapítvány szervezésében a Magyar Demokrata Fórum nemzeti liberális eszmei irányzata konferenciáját. Október 12én ebben a körben mondta el alábbi beszédét a miniszterelnök.

Tisztelt Elnökség, Hölgyeim és Uraim!

Nem az a feladatom, hogy a nemzeti liberalizmusról átfogó, teljes elemzést adjak, hiszen itt vannak a nemzeti liberalizmusnak és általában a liberalizmusnak kiváló szakértői. Itt vannak azok, akik erről a kérdésről akár a múltat érintően, akár pedig a jövőt illetően meg fogják fogalmazni és elemezni fogják a liberális értékeket és azt, amit mi nemzeti liberalizmuson értünk. Szeretném először is azt hangsúlyozni, hogy az MDF attól Magyar Demokrata Fórum, hogy a nemzeti liberalizmus, a népi-nemzeti eszmekör és a kereszténydemokrácia gondolatköre együttesen jelenik meg benne. Éppen ezért a Magyar Demokrata Fórumban együtt kell közösen mindezeket az értékeket kezelni, mindezeket az értékeket megvallani és együttesen kell a napi politikában is képviselni. Ezzel nem valami különlegeset, az európai és az egyetemes emberi értékektől eltérőt mondunk mint politikai párt, és nem egymással összeegyeztethetetlen eszméket és áramlatokat kívánunk összehozni. Ellenkezőleg. Olyan értékekben teremtünk egyensúlyt, rendet, melyek részben közös gyökerűek, részben pedig a mindennapi politikában is megfelelő eszmei, gondolati hátteret jelentenek.

Lehet arról szólni, hogy a liberalizmus, amelyiket konferenciánk a Magyar Demokrata Fórumon belül képviselt áramlatként kísérel meg megfogalmazni, olyan értékrendet határoz meg, amelyik ma Európa egészét is jellemzi. Helyes talán, ha Davis, egykori angol liberális pártvezér szavait idézem, aki azt mondta, hogy az angol liberális párt nem tud olyan erős és nagy politikai párt lenni, mint az angol konzervatív párt vagy az angol munkáspárt. Miért? Nagyon egyszerű az oka, mert liberális lett a konzervatív párt és az angol munkáspárt is. Miért? Ezt még folytathatnám. Amikor ezekről a kérdésekről beszéltem Anders Björck úrral, az Európa Tanács parlamentjének elnökével, aki svéd konzervatív, és felmerült ez a kérdés, hogy azt mondta, hogy ő is liberális. Nagyon sok olyan politikussal beszéltem, és nyilván kollégáim, barátaim is el tudják sorolni azokat az európai politikusokat, akik más pártokat képviselnek, más pártokban működnek és magukat mégis liberálisoknak vallják. Ilyen vezető liberális gondolkodású politikusokkal éppúgy találkoztam az északi konzervatív pártokban, a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokban és ugyanígy szociáldemokraták között is, akik egy modern, korszerű szociáldemokráciát vallottak. Valóban szintén azt mondták, hogy ők is a liberális értékeknek a képviselői. Ebből világos, hogy azt lehet mondani: a liberalizmus és demokratizmus olyan mértékben függ össze a XIX. század óta, hogy amikor mi liberalizmusról beszélünk, akkor ez alatt alapvetően jogállamiságot értünk, demokratikus jogállamiságot és szabad piacgazdaságot. Ha ezt a két alapvető kérdést meghatározzuk, akkor mindjárt látjuk, hogy nem egyszerű paradoxonról van szó, amikor idéztem az angol liberális politikust, hanem valóban arról van szó, hogy ezek a politikai mozgalmak mind átitatódtak a történeti liberalizmus eszméivel. Ezáltal tulajdonképpen bizonyos liberális normát határoztak meg az egyes politikai pártoknál, és ez a liberális norma jelentkezik mind a politikában, mind a gazdaságban, mind az egyéb szférákban. Az elmúlt másfél században ez a fogalom a spanyoloktól terjedt el Európában, náluk használták először ezt a szót, s ez azért érdekes, mert nem éppen a spanyoloknál érvényesült uralkodó politikai eszmeként. Ennek ellenére nagy politikai gondolkodókat és jelentős politikai személyiségeket adtak a világnak. Elég, ha csak Madariagára gondolunk.

Természetesen a liberalizmus gondolatvilágán belül is különböző irányzatokat, különböző politikai és gazdaságpolitikai iskolákat különböztethetünk meg. Most ezek felsorolása felesleges, illetve nyilván a két nap során kerül sor megtárgyalásukra. Úgy gondolom azonban, hogy mindenekelőtt leszögezhetjük: a magyar történeti liberalizmus a konzervatív színezetűtől a centralistákig jelentkezett, Széchenyi, Kossuth, Deák és Eötvös volt négy pillére, de sorolhatnánk még a nagy neveket, Kölcsey, Wesselényi stb., hiszen a magyar politikai mitológiának, a magyar demokratikus megújhodást jelentő magyar történeti mitológiának nagy példatára, tárháza van. Köztéri szobraink, utcaneveink is jelzik ezt. Ez azt jelenti, hogy az egész magyar nemzeti megújhodás, a politikai megújhodás, a polgárosodás igénye mind ezzel a korszakkal függ össze. 1825 és 1875 között a felfelé ívelő reformkor, a hatalmas nemzeti próbatételt jelentő forradalom és szabadságharc, majd a neoabszolutizmus évtizedei után a kompromisszumos kiegyezés, annak előnyeivel és hátrányaival Magyarország modernizációs fél évszázada volt. Ez tulajdonképpen ennek a klasszikus magyar liberalizmusnak a küzdelmét jelentette, a politikai célok összeegyeztetését a politikai lehetőségekkel. Ez a nagy közös történeti örökség nem sajátítható ki egyes mai vagy bármikori politikai pártok által, hiszen ez egyszerűen nemzeti történelmünk része. Ehhez a hatalmas nemzeti és politikai örökséghez hűségesnek lehet maradni, belőle lehet kiindulni, de nem lehet kisajátítani. Ezt az egész politikai eszmekört, világot kell felidéznünk, amikor a nemzeti liberalizmusról beszélünk.

Lehet vitatkozni azon, hogy van-e nemzeti liberalizmus?

A nemzeti jelzőt érdemese hozzátenni vagy elviselie a liberalizmus fogalma ezt a jelzőt?

Ez részben felfogás, részben ízlés kérdése. Úgy gondolom, hogy a nemzeti liberalizmus fogalma helyes fogalom, mert beszélhetünk és beszéltek a kortársak is róla. Eötvös pl. maga nemzeti abszolutizmusokról beszélt, éppen arról, hogy a nemzeti abszolutizmusok teremtették meg az államokat modernizáló intézményrendszereket NagyBritanniában, Franciaországban. Nálunk mindig érvényesült ez a fáziskésés. Miért fogadjuk el a nemzeti liberalizmusnak ezt a jelzőjét mi, és miért hangsúlyozzuk ezt a fogalmat, nem most, hanem évtizedekkel ezelőtt is? Azért, mert a XIX. században, amikor ez megszületett, egyszerűen részét képezte a nemzetállam kialakulásának, különösen ebben a térségben. Akkor ezen nem kirekesztő, nem beolvasztó államot értettek, hanem elsősorban a térség vagy az egyes országok fogalomkörén belül ezt mint a függetlenné, szuverénné váló állam ismérvét jegyezték fel. Ezért nem véletlen az, hogy például Eötvös József munkásságában a szabadság–egyenlőség–testvériség francia forradalmi hármas jelszavát úgy módosította, hogy szabadság–egyenlőség–nemzetiség. A testvériség, ami általánosabb fogalom, értelmezhető általában a szolidaritás gondolataként, a polgári összetartozás gondolataként, ha úgy tetszik, az európai összetartozás gondolataként. A testvériség a legnehezebben definiálható, és legkevésbé volt a történelem során egyértelműen értelmezhető. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Eötvös a XIX. században ezt éppen a nemzetiség gondolatával helyettesítette és azzal tette konkréttá. Tehát, amikor mi arról beszélünk, hogy a nemzeti liberalizmus meghatározója a mi politikai örökségünknek és időszerű eszmeáramlatnak tekintjük, akkor éppen azért mondjuk ezt, mert a magyar történeti liberalizmus, amikor megszületett, szorosan összekapcsolódott a nemzeti gondolattal, a nemzeti újjászületés gondolatával, és ezért indokolt számomra a nemzeti liberalizmus fogalmának az értelme és ennek a használata először is történeti értelemben. Jelentőséget ad ennek az a tény is, hogy ebben az országban a függetlenség gondolata, a nemzeti önállóság, a nemzeti szuverenitás kérdése nagy hangsúlyt kapott. Ezzel egyáltalán nem áll ellentétben a kortársaknál sem.

Tény, hogy a nemzeti gondolat jól megfér a föderalizmus gondolatával, jól megfér mindenféle népeket, nemzeteket öszszekötő gondolatvilággal, sőt a kisebbségi kérdéssel, a nemzetiségi kérdés modern kezelésével. Aki a nemzeti jelzőt úgy értelmezi, hogy ez kirekesztő vagy ilyen szándékú lenne, az gondoljon mindig arra, hogy ez a nemzedék volt éppen az, amelyik a föderalizmus gondolatát oly mértékben hangsúlyozta népek, nemzetek összefogására. Maga Eötvös különös hangsúlyt adott annak, hogy a föderalizmusé a jövő, a föderalizmus mindenképpen ezeknek a népeknek az összefogója lesz, és a föderalizmus lesz az az általános elv, amelyik a világot a jövőben kormányozni fogja, és csak arról beszélt, amikor indokolta a dualizmust a kiegyezés időszakában, hogy a dualizmus értelme önállóságunk megszerzése a lehetséges mértékben és erőgyűjtés, hogy a föderalizmus, mely mindenképpen el fog következni, már egy modernebb és jobban szervezett Magyarországot találjon.

Tehát, egyáltalán nem áll ellentétben a nemzeti gondolat a föderalizmus gondolatával. Ellenkezőleg. A másik, amit hozzá kell tenni a nemzeti gondolat egyáltalán nem áll ellentétben azzal, amit általában a kortársak részben a lelkiismereti szabadságból levezetve, részben pedig az európai értékekkel együtt mint közös politikai hitvallást vallottak. Tocqueville és Eötvös levelezése is utal erre a tényre, és amikor egyazon politikai hitvallás képviselőjének minősíti „A XIX. század uralkodó eszméi” című könyvének német változatát megismerve Tocqueville Eötvöst. Ez azt jelzi, hogy nem állnak ellentétben az európai keresztény értékek sem a liberalizmussal. Vannak irányzatai nyilván, ahol lehetnek ellentétek vagy bizonyos megvalósult történelmi formációiban lehetnek ütközések. De a klasszikus politikai liberalizmusnak a képviselői sohasem kerültek ellentétbe azokkal a keresztény értékekkel, amelyeket valóban mint európai keresztény értékeket a kereszténység alapelveiből vezettek le. Éppen ezért a kereszténység, az európaiság, a liberális gondolkodás, a szociális érzékenység, ezek mind olyan értékek, amelyek nem kizárják egymást, hanem integrálják.

És itt elérkeztem a következő kérdéshez: a szociális gondolat és a liberalizmus viszonyához.

A liberális eszmék, amelyek a jogegyenlőséggel összeegyeztethető szabadsággal tulajdonképpen megadják a lehetőséget a gazdasági versengésnek, ami viszont természetesen együtt jár a vagyoni egyenlőtlenséggel, ezek a tények szinte természetszerűleg hívták elő a szociális problémákat és a szociális érzékenységet. Ha a liberalizmus nagy gondolkodóit vagy vezető képviselőit vizsgáljuk a magyar történelemben, ezt a szociális érzékenységet látjuk Széchenyinél, a konzervatív liberalizmus képviselőjénél, látjuk Kossuthnál. Nem kell felidéznünk, hogy Kossuthnál a jobbágyfelszabadítástól az emigrációban megjelent művekig a szociális érzékenységnek milyen foka érvényesült. Vagy Deáknak egész jogszemléletében, igazságszolgáltatási szemléletében, a bűnözőkkel szemben is, a börtönviszonyokat illetően, vagy Eötvösnek „A szegénység Irlandban” című művében, Eötvös és a magyar egészségpolitika összefüggésében. Milyen értéket tulajdonított ez a nemzedék közgazdaság, közoktatás, közegészségügy összefüggéseinek! Ennek a liberális gondolatvilágnak egy olyan nagy egyénisége, mint Madách Imre Az ember tragédiája londoni színében felvázolja mindazt, ami szociális egyensúly nélkül rosszat, elhibázottat jelent. Közismerten a falanszterben vázolja mindazt, amit mi államszocializmus néven foglalhatunk össze, és amit az elmúlt évtizedekben mint egy kísérlet tárgyai megérhettünk. De ugyanezt világosan látták a nagy liberális kortársak, Kossuth, Eötvös és mások, hogy mit jelent, pedig csak teoretikusan kellett szembenézniük a szocializmus gondolatvilágával. A szocializmust mint politikai eszmét, mint eszmekört ellentétesnek látták a szabadság gondolatvilágával. Eötvös maga a kommunizmust, a szocializmust úgy vázolja fel, mint aminek megvalósítása nem lehetetlen, de csak akkor, ha az államot korlátlan hatalommal ruházzuk fel. Vagy Kossuth egyenesen arra helyezte a súlyt saját politikai filozófiája és szemlélete szerint kimondva a tételt, hogy az önkormányzatok biztonsági szellentyűk a forradalmakkal szemben.

Nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy az európai liberalizmus annak az európai politikai gondolati fejlődésnek kiemelkedő korszakát jelentette, amelyik végighúzódik az európai történelmen, a reneszánsz óta, és emberközpontúvá teszi az ember egyéniségét, kiemeli az individuumot, és ez tetőződik a jogállamiság és a szabad piacgazdaság gondolatvilágával. A nemzeti gondolattal összekapcsolódik egy adott korban, egy ország függetlensége, szuverenitása kérdésében, és nyugodtan mondhatjuk, hogy hozzákapcsolódik a szociális érzékenység is és a szociális gondolatvilág is, akkor, amikor ennek egyoldalúsága világossá válik. Egyik oldalon a történelmi liberalizmus elmegy az ún. szociáldarwinizmus irányába, amelyik egy külön kritikai kategória, a másik oldalon megjelenik, mint egy pragmatikus politikai párt, aminek jó jellemzője a kiegyezést követően, különösen az 1875-ös fúziót követő időszak szabadelvű pártjainak működése, majd megjelennek a kispolgárságot, bizonyos értelmiségi köröket összefogó kisebb liberális pártok, ezeknek a liberális városi, elsősorban a városokban érvényesülő politikai pártjai, radikálisabb vagy kevésbé radikális irányzatai. Majd a második világháborút követően a liberális gondolat újra feltámad, és ahogy az előbb is utaltam rá, igazi nagy történelmi győzelmet arat és Nyugat-Európában szinte kisebbségbe szorítja saját magát, mert megvalósulnak alapkövetelményei. A működő demokráciában, a szabadon, jól működő országokban a liberális program kevésnek bizonyul önmagában, hiszen elérte a jogállamiságot, elérte a piacgazdaságot. Ezért a nagy különbség a II. világháború után Nyugat-Európában abban összegezhető, hogy a nyugat-európai politikai pártok, pl. a német kereszténydemokrata párt, a CDU és a CSU is magáénak vallja a keresztény elemet, a szociális elemet és a liberális elemet. De megfigyelhetjük, hogy a szociáldemokrata párt fejlődése is abba az irányba halad, különösen a hatvanas évektől kezdve felgyorsuló Európában, hogy a korábbi szociáldemokrata hangsúlyok mellett a piacgazdaság irányába megy. Ha bárki szociáldemokrata politikusokkal tárgyal Nyugat-Európában, akkor hallhatja, hogy mennyire ugyanúgy fogalmazzák meg a magánszféra fontosságát. Eszükbe sem jut az államszférának az erőltetése. Ugyanazokat az eszméket, ugyanazokat a gondolatokat ismétlik szociális hangsúlyokkal, ami a liberalizmus alaptételeiben benne van. Tehát a kereszténydemokrata, konzervatív vagy más politikai pártok is elfogadják a liberális értékeket, e szerint alakultak át a nyugati szociáldemokrata pártok. Ha megfigyeljük a tulajdonképpeni liberális pártokat, amelyek általában kis pártok, kis létszámú elitpártok nyugaton, ezek a politikai pártok is igyekeznek a szociális elemet bevenni és hangsúlyozni pl. Giscard d’Estaing egész politikai köre és mindezek a politikai irányzatok a szociális elemet szinte újra felfedezik és újra hangsúlyossá igyekeznek tenni, mert látják, érzékelik, hogy ezen az egyensúlyon alapszik minden. Azt hiszem, hogy ha ezt így összegezzük, akkor látjuk, hogy a liberalizmusnak, ennek a nemzeti liberalizmusnak a vállalása a mi számunkra valóban egyik oldalon a liberális értékek vállalását jelenti, és ez nagyon jól összeférhet a népi-nemzeti örökséggel, azzal a népi-nemzeti örökséggel, amit aligha lehet azonosítani Magyarországon is valamiféle európaiatlansággal, hogy ne mondjam, mucsaisággal. Ennek a magyar népi-nemzeti örökségnek azért mégiscsak Illyés Gyula, Németh László, Bibó István – és sorolhatnám tovább – voltak nem éppen európaiatlan képviselői. Ha a kereszténydemokráciát vizsgáljuk, akkor a II. világháborút követő kereszténydemokrata megújhodásnak éppen az ad korszakos jelentőséget és azzal különbözik a II. világháborút megelőző keresztény mozgalmaktól, hogy elfogadják a liberális elemet saját politikai programjukban, s mindazok a keresztény pártok, kereszténydemokrata pártok, amelyek ma Európában vezető szerepet töltenek be, programpártok (magukat általában nem világnézeti pártnak minősítik, hanem programpártnak), és büszkén vállalják a keresztény, a szociális és a liberális elemet is.

Éppen azáltal jön létre a második világháborút követően Nyugat-Európában a politikai demokráciáknak jól működő rendszere, hogy az eltérő politikai pártok bizonyos minimumokban egyeznek egymással. Ezek a minimumok vagy egymással azonos elemek egyike a liberális elem, amit a jogállamiságban és a szabad piacgazdaságban testesítenek meg, a másik elem a szociális elem, amit kisebbnagyobb hangsúllyal a szociális piacgazdaság gyakorlatban erhardi fogalmával együtt ma már a szociáldemokraták is magukénak vallanak, sőt a liberálisok is. Kelet-Közép-Európában speciális örökségei vannak a népi-nemzeti gondolatnak. Ennek is pontosan meghatározhatók a gyökerei a XIX. századi, elsősorban irodalmi, szellemi mozgalmakban, a népi-nemzeti gondolatban Petőfitől Aranyig. Ennek egy új változatát, egy szociális érzékenységű változatát teremtik meg a harmincas évek óta erős nemzeti elkötelezettséggel, amit mindig a függetlenség hiánya exponált olyan mértékben.

A totális diktatúrák után a liberalizmusnak a megújhodását is éppen az segíti elő, hogy újra hangsúlyt kapnak a liberális eszmék, liberális értékek, hiszen mindig az válik politikailag aktuálissá elsősorban, ami hiányzik. Egy totális diktatúrában hiánycikké válnak a liberális értékek, ezért a liberalizmus itt nagyobb hangsúlyt kap mindegyik politikai pártnál, mint ott, ahol ezek már természetes dolgok. Amikor a nemzeti értékekről beszélünk (és időnként valamiféle nacionalista veszélynek vagy egyébnek tüntetik fel a nemzeti szónak egyáltalán a használatát, vagy a nemzeti kérdésnek az előtérbe kerülését), akkor világos, hogy ez feleslegesnek tűnhet egy évszázadok óta megkérdőjelezetlen önállósággal rendelkező nagyhatalom vagy középhatalom számára, de nem természetes ennek a hangsúlyozása akár a XIX. században, akár a XX. században ott, ahol hiányzott a nemzeti függetlenség. Természetes, hogy ott egy népi-nemzeti gondolatvilágnak helye van. Ami azonban a lényeg – és itt szeretném zárni az MDF szemszögéből ezt a kérdést –, hogy nem lehet olyan népi-nemzeti eszmekör, amelyik nem vállalja egyértelműen a liberális demokráciának azokat az alapértékeit, amelyek jogállamiságban és a piacgazdaságban nyilvánulnak meg.

A kereszténydemokrácia gondolatvilágát is valljuk, és nyugodtan valljuk magunkat liberális kereszténydemokratáknak is, mert csak olyan kereszténydemokráciát tudunk elfogadni, amelyik a parlamentarizmust magáénak tekinti és magáénak tekinti politikai programjában mindazokat az értékeket, amelyeket liberális értékként is feltüntettünk; de természetesen nagy hangsúlyt kell adni azoknak az értékeknek, amelyeket a kereszténydemokrata pártok elsősorban az európaisággal, az európai közösség gondolatával alkottak meg. Nem véletlen (és ezt semmiféle szociáldemokráciaellenes megjegyzésnek nem szánom, semmiféle más politikai irányzattal szembeni megjegyzésnek), hogy az európai gondolatot, az európai egység gondolatát Robert Schuman, Gasperi és Konrad Adenauer vagy Monet, és mások, tehát pont kereszténydemokraták voltak, akik a nacionalizmussal szemben is hangsúlyoztak bizonyos európai keresztény értékeket. Tehát ez az a kereszténydemokrácia, amelyik vállalja a liberális értékeket és nagy súlyt helyez az európai egység gondolatára. Ez az, amit mi vállalunk, amikor az MDFen belül beszélünk. Ebből a szemszögből tudjuk vállalni a népi-nemzeti gondolatot, ebből a szemszögből tudjuk mindig vállalni a kereszténydemokrácia gondolatvilágát, a szónak klasszikus összetételében. Ugyanúgy, amit mi nemzeti liberalizmusként fogalmazunk meg az alapszabályunkban, az kifejezésre juttatja a nemzeti elkötelezettségnek azt a fokát, amit mi vállalunk, és nem kell külön a liberalizmust valóban hangsúlyozni, mert annak az alapértékei közismertek. Azt vállaljuk, ami nemzetileg elkötelezetté tesz, európai integrációban elkötelezetté tesz. Egyszerre kívánjuk a nemzeti önállóságot szolgálni, a nemzeti szuverenitást, s abból csak annyit kíván feladni, amennyi szükséges a föderalizmusnál, integrációs gondolatnál. Szuverén elhatározás teremti meg a közösségnek, pl. az európai közösségnek azt a szerkezetét, amelyik felé halad Európa, és ami felé halad Magyarország.

A mi alapszabályunkban lefektetett három gondolatkör egymást jól kiegészíti, egyensúlyban tartja, és az MDF attól Magyar Demokrata Fórum, azért nem liberális párt a neve, azért nem nemzeti és nem tudom milyen párt a neve, és azért nem Kereszténydemokrata Párt egyszerűen a neve, mert néppártként, széles körű politikai mozgalomként ezeket az egymással igenis összefüggő, összetartó értékeket vallja együttesen magáénak. Hogy ez természetes, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ezeket a politikai irányzatokat az európai demokrata pártok uniója együttesen vallja magáénak és ezeket a politikai pártokat együttesen veszi fel tagjai sorába, és hogy az MDF volt az első, amelyiket az EDU, az Európai Demokrata Pártok Uniója valóban fel is vett – és utána koalíciós partnereinket is.

Tehát ez a programunk, ehhez kell magunkat tartani, ez az az eszmei határ, amelyet mi képviselünk. Ennek nagy jelentősége van a kisebbségi, nemzeti kérdés szempontjából is. Ez a kérdés a most felszabadult középkelet-európai térségben ismét olyan elemi erővel tör elő, mint a XIX. században. Akkor a Szent Szövetség rendszere után törtek elő a nemzeti önállóságra, saját érdekek érvényesítésére irányuló politikai erők, és a kisebbségi kérdések megütköztek. A nagy birodalmi rendszerek mindig elfojtják ezeket az erőket, de ezek újra előtörnek.

Nincs más út, mint a föderalizmus gondolatának érvényesítése, összekapcsolva a személyi jogú, a területi, a kulturális autonómiákkal. Ezért van olyan jelentősége annak, hogy mi magyarok élen járjunk abban, hogy biztosítsuk saját kisebbségünknek a jogokat, mert megkívánjuk határainkon túl a magyarság részére is ugyanezeket a jogokat, és ezt érvényesíteni kívánjuk a közös európai hazában.

Kívánom, hogy ez a kétnapos konferencia segítse az alapítvány révén a liberális értékeket őrző, továbbfejlesztő, ezt a mához igazító munkát, egységben a másik két áramlattal. Azt hiszem, többségünk mind a három eszmei áramlatot együttesen vállalja, és önmagában hordja közös értékként. Ez a három áramlat nem ellentéte egymásnak, hanem összetartozó, összekovácsoló, kohéziós erőként kell értelmeznünk a saját pártunkon belül. Jó, ha politikai ellenfeleink ez tudják.