1991. január 1-jén közvetítette a Szabad Európa Rádió ezt az interjút, amelyet Baráth Edina készített szuverenitásról, visszarendeződésről, sajtóról.

– Nem szabad elfelejteni, hogy ennek az 1991-es évnek van egy igen nagy és kiemelkedő jelentőségű eseménye. Mégpedig az, hogy ’91-ben Magyarországon nem lesznek idegen csapatok és a szovjet csapatok alakulatai elhagyják Magyarországot, és 1944. március 19., tehát a németek bevonulása óta először ebben az esztendőben lesz Magyarország olyan szuverén állam, amilyen korábban nem volt. Bízom benne, hogy semmi nem jön közbe. Ez önmagában óriási jelentőségű. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy már 1991. január elsejétől minden formális kapcsolat megszűnik gyakorlatilag a Varsói Szerződés katonai szervezete és a magyar honvédség között, és a magyar honvédség teljesen önálló katonai koncepció alapján fog működni. Gazdasági bajaink közben nem szabad erről megfeledkezni. Úgy gondolom, hogy a szociális és gazdasági kérdésekkel küszködő magyar nép mellett a határokon túl élő magyarságnak és a nyugati magyarságnak sem mindegy az a tudat, hogy Magyarország szuverén, valóban független ország lesz 1991-ben, ha sok bajjal, szegénységgel együtt is, de elindulva egy úton, amely a jobb jövő felé vezet.

– A ’91-es év egyik legnagyobb problémája talán az lesz, hogy az emberek, akik sokat vártak a rendszerváltozástól, nem igazán törődnek azzal, hogy az elmúlt 40 év öröksége miatt élneke rosszul. Többségüket egyéni életük szintjén prózai kérdések érdeklik; a tej, kenyér ára, saját megélhetésük, boldogulásuk foglalkoztatja őket. Tervezie a kormány, az MDF, hogy törekvéseit akár tudatos public relation munkával segítve mutassa be a lakosságnak?

– Most, a költségvetés birtokában a kormánynak az előre látható helyzetekhez, vagy legalábbis a feltételezett helyzetekhez igazodva kell kidolgoznia folyamatosan a gazdasági programjait. Törvényjavaslatok sorozata kerül az Országgyűlés elé, az Országgyűlésnek is meg kell gyorsítania a tevékenységét, és úgy gondolom, hogy szociális szempontból a szegényekért mindent megteszünk.

Ami ennek az úgynevezett „eladhatóságát” jelenti és az emberekkel való megértetését, ennek érdekében is folyamatos tájékoztatást szervezünk, a kormányzat ennek érdekében mindent elkövet. Az igazi nehézség és nagy probléma persze az, hogy mindehhez nagyon kevés eszközünk van. Nyugodtan mondhatom azt, hogy nincs megfelelő sajtóbázisa és tömegkommunikációs bázisa a kormányzatnak. Nem kívánom most annak történelmi okait elemezni, hogy a kormányzatnak és a középpárti kormánykoalíciónak miért sokkal rosszabb a helyzete a sajtóban és a tömegkommunikációs eszközöknél, mint például bármelyik ellenzéki pártnak.

– Amikor most az egész világ az Öbölválság kapcsán Irakra figyel, a Szovjetunióban zajló folyamatokat sem feledve, van-e esélye még valamilyen visszarendeződésnek?

– Erről azt hiszem én szóltam először már a párizsi csúcson is, hogy nem ismétlődhet meg még egyszer az, mint 1956-ban, amikor a szuezi válság miatt egy világtörténelmi lehetőséget és esélyt hagyott ki a Nyugat, amikor a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét nem ismerte fel. Ott is elmondtam és más alkalmakkor is, hogy az Öbölválság bármennyire fontos is Európa számára, létkérdés a KözelKelet és a Mediterráneum az energiahordozók szempontjából és stratégiailag is, de Közép-Európa térségéről sem feledkezhetnek meg. Természetesen ezt a nyugati államférfiak sorban megismételték és biztosítottak, hogy még egyszer nem fordulhat elő. Nyilvános szónoklatokban is elmondták. Szeretném remélni, hogy tényleg nem feledkeznek meg erről, és hogy tényleg teljes figyelemmel fordulnak Közép-Kelet-Európa felé. Természetesen a veszély mindig fennállhat. Mégsem hiszem, hogy visszarendeződésre sor kerül. Az biztos, hogy ebben az országban is itt vannak azok, akik kötődtek az előző rendszerhez. Azok ma is itt vannak. Mindig akad egy Quislingkormány és mindig akadnak árulók, és mindig akadnak a népnek ellenségei, akikből meg lehetne egy ilyen kormányt alakítani, ha egy idegen hatalom ezt megtenné és őket hatalomra segítené. Biztos, hogy vannak ilyenek. Ez önmagában elég figyelmeztetés mindenki számára, hogy a nehézségek ellenére támogassa az új politikai rendszert, a kormányzatot, amelyik azért küzd, hogy független külpolitikával és egy fejlődő modern piacgazdasággal tetézze a politikai demokrácia kivívását. Úgy gondolom, hogy a Szovjetunióban nem a visszarendeződés erői kerültek előtérbe, hanem olyan súlyos belső problémák állnak a Szovjetunió előtt, amiben most kísérletet tesznek arra, hogy megpróbálják a Szovjetunió szétesését, illetve gazdasági összeomlását elkerülni.