Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Megalakulásának ötödik évfordulóját a Független Jogász Fórum – ahogy illik – a Gösser Sörözőben ünnepelte. A hangulat már emelkedett volt, amikor csendet kértem és bejelentettem, hogy Antall József ma érkezett haza kölni gyógykezeléséről, majd hozzá tettem: valószínűleg ezekben a percekben landolt a gépe Ferihegyen. A hirtelen támadt csendet Bártfai Pál törte meg. Akkor igyunk a miniszterelnök úr egészségére! Felállt és megemelte poharát. Mindenki követte a példáját. Koccintani nem koccintottunk, hiszen magyar ember sörrel ezt 1849 óta nem teszi…

A miniszterelnököt hétvégeken a lakásán csak akkor szoktam zavarni, ha valami nagyon fontos dolog történt. Most mégis kivételt tettem. Másnap, szombaton délelőtt felhívtam telefonon, hogy üdvözöljem újra itthon. Friss volt és erőteljes a hangja, úgy éreztem teljesen jól van.

Hétfőn, amikor személyesen is találkoztunk, konstatáltam, hogy nem ilyen rózsás a helyzet. A szemöldöke kihullott, ami érezhetően zavarta. Ettől eltekintve továbbra is úgy láttam, hogy energikus, tettre kész és nekifeszül a problémáknak. Megkérdeztem, hogy mikor jön el a frakcióülésre. Azt mondták az orvosok, felelte, hogy egyelőre kerülnöm kell az olyan helyeket, ahol sokan vannak. Ha nem erőszakoskodom, talán még most is Kölnben vagyok a steril szobában, tette hozzá, szinte szabadkozva. De nyugodj meg, folytatta, mielőtt a parlamenti ülésre bemennék, szólok, hogy hívjál össze egy koalíciós frakcióülést. Végigbeszéltük az aktuális kérdéseket, de nem maradtam sokáig, nem akartam fárasztani.

Csütörtökön levezette a kormányülést, mindenki azt mondta, újra a régi. A következő héten bejárt a hivatalába, de a hét közepén váratlanul hőemelkedése lett, aminek nem tudták az okát. A kormányülést most is levezette, de ez már nagyon nehezére esett.

* * *

Vasárnap délelőtt csengett a telefonom. A miniszterelnök hívott. Közölte, hogy az olasz La Stampa szombati számában kolumnás interjú jelent meg Göncz Árpáddal, aminek alcíme: „Az elnök is a jobboldali kormány ellen, segítsen Európa!” Göncz szerint – olvassa be Antall a telefonba –”Magyarországon jobboldali veszély van, a rádió, a televízió, az MTI a kormány szócsövévé vált”, satöbbi. Alig jutok szóhoz a felháborodástól. Azt azért nem hittem volna, mondom Antallnak, hogy külföldön rossz hírét kelti az országnak. Magamban pedig azt gondolom: Mint a taxisblokád idején. Beteg a miniszterelnök, támad a köztársasági elnök.

Arra gondoltam, mondja Antall, hogy ebbe én most nem szállnék be, de a parlamenti frakció nevében te nyilatkozhatnál, vagy írhatnátok egy levelet. Ennek semmi akadálya, mondom, sőt, akár Böröcz Pistával és Csépe Bélával is aláírathatom. Rendben, csak vigyázzatok, óvatos legyen a fogalmazás, bármilyen disznóság, amit csinált, mégiscsak ő a köztársasági elnök.

A levelet a hétvégén megfogalmazom, hétfőn reggel a frakcióelnökséggel egyeztetem, és a szöveget lediktálom, a frakcióülésen ismertetem, a képviselőcsoport vita nélkül elfogadja. A kisgazda és a kereszténydemokrata frakcióvezető is aláírja a levelet, amelyet a parlamenti ülés kezdetén, napirend előtt ismertetek. Nagyjából ezzel egy időben a miniszterelnököt kórházba szállítják.

A következő napokban teljes a bizonytalanság. Antallt a legkülönbözőbb vizsgálatoknak vetik alá, de semmi eredmény. Az orvosoknak fogalmuk sincs, hogy mi okozza a miniszterelnök állapotának rosszabbodását, nem tudják, mitől van az állandó hőemelkedés.

Le kellene mondani az angliai látogatásomat, erősödik bennem a gondolat. Csóti Gyuri viszont azt mondja, nem lehet, már minden le van szervezve. A partnerek megsértődnének. Belátom, hogy igaza van. Végül is csak négy nap az egész.

Londonból felhívom Mariannt. Elmondja, hogy megvan a diagnózis: sajnos leukémia, de ne mondjam senkinek. A miniszterelnök ennek ellenére elfogadhatóan érzi magát, rendkívül aktív, a kórházból folyamatosan feladatokat ad.

* * *

Hazaérkezésem után sok telefonüzenet várt. Felhívtam Boross Pétert, aki azt mondta, hogy a helyzetre tekintettel szűk körben össze kellene jönnünk, hogy mi legyen, ha a legrosszabb bekövetkezik. Azt feleltem, rendben, de csak azok után, hogy Antallal sikerült személyesen beszélnem. Kértem Rózsa Mariannt, hogy intézzen nekem egy találkozót. Mariann szerint most egy kicsit gyengébben van, de majd beszél vele. Késő délután hívott vissza, mondván: Antall azt üzeni, hogy nem érzi jól magát, de kéri, hogy erről ne szóljak senkinek.

Részlet R. M. feljegyzéseiből:

„28. Vasárnap

11 óra előtt Kónya hívott fel, nagyon aggódik érte, szeretne vele beszélni. Elmondta, hogy Borossal beszélt, aki azt javasolta (biztos Lezsák ötlete), hogy szűk körben üljenek össze. Kónya azt mondta, amíg Antallal nem beszélnek, addig nem…”

„…Megkérdeztem mit üzen Kónyának, azt mondta: mondja meg neki, nem vagyok jól, de ne mondja senkinek, mert konspirálni csak így lehet, kis dolgokban.”

A frakcióülésen beszámoltam arról, hogy Antall a kórházban folyamatos kezelés alatt áll, de közben intézi az ügyeket, kapcsolatot tart Borossal és közvetlen munkatársaival is. A diagnózisról nem beszéltem, tartottam magam ahhoz, amit Antall üzent: az állapotával kapcsolatos rossz hírek maradjanak közöttünk. A keddi ülésnap ebédszünetében, átmentem a parlamentbe és egy levelet diktáltam Rózsa Mariannak, amelyben a miniszterelnök bíztató mondatokat intéz a képviselőkhöz. Antall nevében írtuk a levelet. Helyénvalónak éreztem az eljárást, tudtam, hogy ő ugyanezt írta volna. Emellett hittem benne, hogy előbb-utóbb felépül, a frakciónak pedig addig is szüksége volt a bíztatásra.

* * *

Vasárnap délután látogathattam meg első alkalommal a miniszterelnököt. Az ágy szélén ülve fogadott. Energikus volt és bizakodó. Kijelentette, ameddig a kórházban van, reméli nem tart már sokáig, szeretné, ha hárman látogatnánk a politikustársak közül. Boross, Lezsák és én. Valóban, futott át az agyamon, Boross helyettesíti a kormányban, Lezsák a pártban a második ember és én vagyok a frakcióvezető. Hangosan pedig megkérdeztem: Azért ugye, mert így van jól közjogilag? Elmosolyodott és elégedetten bólintott: Igen. Közjogilag.

A médiaügyeket meg fogjuk oldani, mondja határozottan. Nemeskürthyt fogom javasolni a televízió, Juhász Lászlót a rádió élére, és megvannak az alelnökök is, folytatja. A költségvetés elfogadását követően a bizottság szavazhat róluk, Göncz pedig az előzmények után már nem ellenkezhet, jelenti ki határozottan. Közben Wéber János kidolgozza a lecsupaszított médiatörvényt, amelyet februárban elfogadhat a parlament.

Aztán a választási esélyekről beszélt. A koalíció sajnos nem fog többséget szerezni, jelentette ki. Barátkoznotok kell a gondolattal, hogy a Fidesz nélkül nem lehet majd kormányozni. Nem probléma, tette hozzá, a kulcstárcák, belügy, külügy a mi kezünkben lesznek. De ezt az Urbán nevű közgazdászt el tudnám képzelni a kormányomban. Nem szóltam közbe, a miniszterelnök pedig tovább fűzte gondolatait. Én magam, 95-ig, az elnökválasztásig akarok a kormány élén maradni, aztán átadom nektek a terepet. De ettől a kártékony vénembertől még én akarom megszabadítani az országot, tette hozzá.

* * *

Hirtelen eszembe villan egy kép. Nyár van, de még ülésezik a parlament. Csurkáékat a frakcióból már kizártuk, de a pártban még áll a bál. Ülök Antall dolgozószobájában és arról beszélgetünk, hogy Weszelovszky Zoltán az MDF frakciójából átült a Fideszbe. Eredetileg a szakértői irodán dolgozott, de rajta volt az MDF budapesti listáján, bár meglehetősen hátul. Meg voltam elégedve a munkájával. Amikor Botos Katalin a Bankfelügyelet élére került, s ezért le kellett mondania a mandátumáról, szerettem volna, ha ő lép a helyére. Még a Budapesti Választmány ülésére is elmentem és személyesen lobbiztam az érdekében. Sajnos másfél év elteltével otthagyta a frakciót és a Fideszhez csatlakozott. Hiába próbáltam marasztalni, azt mondta, a helyi szervezetében a radikálisok ellehetetlenítették, reménytelen az újra jelölése.

Ha nem tudjuk elérni Orbánéknál, mondom Antallnak, hogy ne fogadják a disszidenseinket, nem ez lesz az utolsó eset. Válasz helyett a miniszterelnök megjegyezte: Ismerd el, hogy szerencsétlen dolog volt Weszelovszky érdekében exponálnod magad. Igazad van Jóska, bólintottam. Egy dolog vigasztal, tettem hozzá, hogy nem csak nekem vannak ebben a pártban téves személyi döntéseim. Antall rám nézett, nyelt egyet, aztán másról kezdtünk beszélgetni.

Világosan emlékszem, akkor, úgy fél évvel azelőtt, nagyon elégedett voltam a válaszommal. Most viszont utólag, a miniszterelnök betegágyánál szégyelltem magam miatta. Nem tudtam, hogy ennyire bántja az a döntése, ami akkor, amikor megtette, az egyetlen helyes döntésnek látszott. Később azonban súlyos tévedésnek bizonyult.