Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

Szombaton este hét óra előtt Pálffy G. István, a Hiradó főszerkesztője egymás után kétszer is keresett telefonon. Gondoltam, érdekli őket a frakció álláspontja, gyorsan átmegyek a Szabadság térre, hátha beférek még a fél nyolcas Híradóba.

A televízióban a szokásosnál is nagyobb az izgalom. Pálffynak megjegyzem, itt aztán igazán peng a kard, talán, még inkább, mint nálunk, a frakcióban. Hamar kiderül, nem az álláspontunkra kíváncsiak, hanem azt remélik tőlem, sikerül rábeszélnem Antallt arra, amire eddig senkinek, hogy szólaljon meg a Magyar Televízióban.

Mondom, délután már beszéltem vele, és egyértelműen kijelentette, akkor fog csak nyilatkozni, ha már helyreállt a rend, de ha akarják, megpróbálom még egyszer. Akarták, meg is próbáltam, de elsőre nem értem el a miniszterelnököt. Viszont mindjárt kezdődik a Híradó, jegyeztem meg, nem tudnám-e beolvasni a frakció rövid állásfoglalását? Így az utolsó pillanatban már elég nehéz, felelte a főszerkesztő, de üljek be a stúdióba és legyek készenlétben, hátha adódik valamilyen lehetőség.

Így aztán bementem a stúdióba, leültem a Regős Sándor ügyeletes szerkesztő mellett lévő székre és vártam, mikor kerülök sorra. Regős ugyan nem sok jóval biztatott, de ha Pálffy azt mondta, hogy legyek készenlétben, akkor maradok, gondoltam, s ha már itt vagyok, legalább végig nézem a Híradót. Végül a műsorba ugyan nem sikerült bekerülnöm, viszont felkerültem a Beszélő vasárnapi különkiadásának címlapjára. Az SzDSz nagy múltú lapját nem sokan olvassák, a Kurírt viszont annál többen, amely a Beszélőt idézve beszámolt arról, hogy az MDF frakcióvezetője az ügyeletes szerkesztő mellett végig ülte a Híradó teljes műsoridejét. „Annak idején a telefon dívott, most már a személyes jelenlét?” – tette fel a sokat mondó költői kérdést a lap. Pálffy G. Istvánnal együtt hiába mondtuk el többször is az igazságot, újra meg újra megjelent a különböző fórumokon, hogy a taxisblokád alatt az MDF frakcióvezetője személyesen irányította a Magyar Televíziót.

* * *

A Híradó után sikerült elérnem a miniszterelnököt, aki azt üzente Pálffynak, hogy amint helyre állt a rend, jöhetnek. Aztán siettem át a Parlamentbe, mert a televízióban hallottam, hogy egy óra múlva kezdődik a külügyminiszter és a kormányszóvivő közös sajtótájékoztatója, gondoltam, ott majd módom lesz ismertetni a frakció állásfoglalását. Jeszenszky Géza át is engedte nekünk a sajtótájékoztató első részét, amelyet az MDF képviselőcsoportja nevében, Csengey Dénessel együtt tartottunk meg.

A frakció állásfoglalása alapján a sajtótájékoztatón kijelentettem, hogy az MDF parlamenti képviselőcsoportja teljes egyértelműséggel támogatja a kormány törekvéseit, és azt is, hogy az áremeléssel kapcsolatos kormánydöntés megalapozott volt, annak visszavonására nincs lehetőség.

Miután a frakcióülésen újra meg újra felmerült, és része volt az állásfoglalásnak is, nem kerülhettem meg a köztársasági elnök felelősségének kérdését sem. Leszögeztem, hogy Göncz Árpád péntek esti nyilatkozatával túllépte hatáskörét, mivel a blokádot emelő taxisokkal azonosult, ahelyett, hogy a közrend helyreállítására szólította volna fel a demonstrálókat. A köztársasági elnöknek tisztában kellett lennie azzal is, tettem hozzá, hogy a benzináremelés kérdése a kormányzat hatáskörébe tartozik. Megjegyeztem, hogy a taxisok és a kormány képviselői közötti megállapodást végül is az elnöki nyilatkozat akadályozta meg.

A frakció álláspontjaként hangsúlyoztam, hogy egy jogellenes megmozdulásról van szó, és a kormány részéről nem a gyengeség, hanem a politikai tolerancia megnyilvánulása, hogy nem számolta fel erőszakosan a törvénytelen akciót. A frakció támogatja a kormánynak azt a törekvését, hogy erőszakra a továbbiakban se kerüljön sor, jelentettem ki, azonban a törvénytelen helyzet sokáig nem tartható fenn.

Csengey Dénes a sajtótájékoztatót felhasználva úgy akart mozgósítani az MDF Bem téri központjából másnapra szervezett kormánypárti tüntetésre, hogy közben parlamenti képviselőként a formális jogellenességgel sem azonosul. Ezért kijelentette, hogy vasárnap a temetőbe igyekvő civilek sokkal többen lesznek, mint a blokádot fenntartó taxisok. Nagyon fontos, folytatta, hogy az MDF aktivistái és hívei akkor az utcán legyenek és jelenlétükkel, esetleges közbelépésükkel megakadályozzák azt, hogy erőszakos összecsapásokra kerüljön sor.

* * *

Amikor beléptem Antall József kórházi szobájába, a miniszterelnök, aki pizsamában ült az ágya szélén, rám nézett és így szólt:

– Azt hittük, hogy van nemzet.” Belém hasított, hogy napok óta nekem is ez jár az eszemben, de csak annyit mondtam:

– Nem gondoltam volna, hogy néhány hónappal a választások után szembefordulnak velünk az emberek. És nem a taxisok akciója az, ami elkeserít, hanem az azt övező szimpátia– tettem hozzá.

– A jövőben mindent őszintén el kell mondanunk az embereknek – jelentette ki Antall –, akkor is, ha belebukunk. De most mindenki megérezhette, hogy milyen törékeny ez az egész, folytatta, és akiben van felelősségérzet, az belátja, hogy a legfontosabb kérdésekben szűkség van a parlamenti pártok együttműködésére.

– A szomorú az – mondtam erre –, hogy nemcsak az MSZP és az SZDSZ, hanem a köztársasági elnök is a taxisok oldalára állt, ahelyett, hogy az úttorlaszok eltávolítására szólította volna fel őket.

– Ez így van – felelte a miniszterelnök –, de akkor sem szabad támadnunk a köztársasági elnököt.

– A frakcióban nagy a felháborodás Göncz Árpád szereplése miatt – vetettem közbe.

– Az lehet – mondta Antall –, mi viszont felelősek vagyunk az ország alkotmányos működéséért, és ez alól nem mentesít bennünket az sem, ha mások figyelmen kívül hagyják saját felelősségüket.

Tudtam, hogy Antall a frakció sajtótájékoztatóján elhangzottakat kifogásolja, de nem akartam magyarázkodni. Pedig elmondhattam volna, ha majd helyreállt a rend, szerintem is mindent meg kell tennünk azért, hogy Göncz Árpád a kormánypártiak körében is visszaszerezze megtépázott tekintélyét, egyelőre azonban a frakció kormány iránti lojalitásának megőrzése a legfontosabb. Ezért én, mint frakcióvezető a nyilvánosság előtt sem hallgathattam el a köztársasági elnök felelősségét. Mindezt elmondhattam volna a miniszterelnöknek, hiszen a frakció lojalitása éppen neki a legfontosabb, de nem akartam magyarázkodni.

Magam sem vagyok biztos benne, mondtam e helyett rövid hallgatás után, de talán mégis jó, ha tudod, hogy Göncznek volt egy mondata a pénteki kormányülésen, ami érzésem szerint ellened irányulhatott. Valami olyasmit mondott, folytattam, hogy nem csak gyalogáldozatra lesz szűkség, hanem ennél többre is. Szerinted mire célozhatott? – kérdeztem, majd rögtön meg is adtam a választ: ha a gyalogáldozat miniszterek cseréjét jelenti, az ennél több a miniszterelnökét.

Kis Jánosék stratégiájába ez beleillik, ismerte el Antall, de nem hiszem, hogy Árpád ellenem fordulna. Majd – miután kérésére elismételtem, hogyan is hangzott az ominózus mondat – megjegyezte: ha nem is vagyok annyira otthon a sakkban, mint amennyire Kádár volt, annyit azért tudok, hogy a tisztáldozat az, ami több a gyalogáldozatnál. A vezér legfeljebb utána következik, tette hozzá, s elmosolyodott.

A beszélgetés során felvetettem, nem gondolja-e, hogy mégis neki kellett volna felszólítania a taxisokat az úttorlaszok eltávolítására, miután Göncz Árpád erre nem volt hajlandó. Ez szereptévesztés lett volna, felelte Antall. Én miniszterelnökként pártpolitikus vagyok, tette hozzá, nem játszhatom el a köztársasági elnök szerepét. Erre megjegyeztem, hogy a miniszterelnök fellépése is megnyugtathatja a kedélyeket, s talán most, hogy kezd helyreállni a rend, itt lenne az ideje, hogy nyilatkozzon a televíziónak. Mire Antall kijelentette: csak akkor fogok megszólalni, ha megszületik a megállapodás. Akkor talán megnyugtatóak lehetnek a szavaim, tette hozzá, de azelőtt nem. Megértettem a miniszterelnököt. Ha már így alakult, jobb ebből a konfliktusból kimaradnia.

Elmesélte még, hogy a bonni nagykövetségen felhívta Erdődy Gábort, hogy tájékoztassa Kohl kancellárt a kialakult helyzetről. Kohl éppen Rómában van, az Európai Közösség vezetőinek tanácskozásán, mondta a miniszterelnök, de munkatársai elérték telefonon. Megüzente, hogy Németország segíteni fog, és a tizenkettek többi vezetőjével is elfogadtat majd egy nyilatkozatot, amely támogatja a magyar kormányt.

Már felálltam, amikor Antall megkérdezte, hogy szerintem Boross Péter hogyan szerepelt a kritikus pillanatokban? Határozott volt és megfontolt, feleltem. És amikor a televíziónak nyilatkozott, akkor milyen volt? – faggatott tovább. Ahhoz képest, hogy nincs gyakorlata, mondtam, nagyon is jó volt, s láttam rajta, elégedett a válaszaimmal. Arra gondoltam, Borosshoz semmi közöm, Horváth Balázs pedig a barátom. De mi mást felelhettem volna, ha egyszer ez az igazság?

* * *

Antall József vasárnap este, ígéretéhez híven hosszabb interjút adott a televíziónak. Nagyon emberi és hiteles volt, ahogy a miniszterelnök kórházi ágyán, pizsamában elmondta, hogy ő csak szolgálni akar, s addig fog szolgálni, ameddig szükség lesz rá. A személyes hangvételű „pizsamás interjú” – ahogy a sajtóban később elnevezték – a kormány hívei számára a válság érzelmi feloldását jelentette. De Antallnak erről a szerepléséről még politikai ellenfelei is elismerően nyilatkoztak. Lehet ugyan, hogy csak azért, mert mindig is egy kiszolgáltatott, megtört Antallt szerettek volna látni, amint azt Boross Péter állította.

Mégis úgy vélem, Antall jól tette, hogy hallgatva az interjút készítő Feledy Péter rábeszélésére, nem húzott öltönyt a beszélgetéshez, s azt is, hogy szemérmességét félre téve, nem rejtette véka alá személyes érzelmeit. Mindez persze nem befolyásolhatta a „gőgős” és „az emberek problémái iránt érzéketlen” Antall Józsefről a média túlnyomó része által éveken át sulykolt, hamis képet. De a pizsamában az ágya szélén ülő, saját megrendülését sem leplező miniszterelnök láttán az emberek – a krízis súlya alól éppen hogy csak szabadulva – néhány pillanatra talán közelebb kerülhettek az ország választott vezetőjéhez, a rendszerváltó miniszterelnökhöz.

Amikor évekkel később Feledy Pétertől megkérdeztem, hogyan tudta Antallt lebeszélni arról, hogy átöltözzék az interjúhoz, szerényen annyit mondott: a vita kompromisszummal végződött. Kompromisszummal? – kérdeztem csodálkozva. Igen, bólintott Feledy, a miniszterelnök úr ahhoz azért ragaszkodott, hogy pizsamáját tisztára cserélje.

Az interjú teljes szövege itt olvasható.

Kónya Imre