(Véletlen, hogy részese lehettem)

Részlet Kónya Imre „…és az ünnep mindig elmarad?” című könyvéből

A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között 1990. április 29-én megkötött megállapodásra valószínűleg végképp ráragadt a némileg pejoratív paktum elnevezés. Holott a rendszerváltó megállapodás aláírása óta egymással harcban álló két ellenzéki párt által a választások után megkötött kompromisszum a megegyezéses rendszerváltoztatás fontos állomása. A véletlenen múlott, hogy részese lehettem.

Április 24-én délelőtt eredetileg azért mentem az MDF Bem téri székházába, hogy valamilyen adminisztratív ügyet intézzek a képviselői megbízatással kapcsolatban. Antall legközelebbi munkatársa már akkor is az a Rózsa Mariann, aki a legutolsó pillanatig, a miniszterelnök haláláig ott van mellette. Vele beszélgetünk, amikor Antall kilép a szobájából.

– Jó, hogy találkozunk – mondja. – Tölgyessy perceken belül itt lesz, örülnék, ha te is részt vennél a megbeszélésen.

– Meg akarok állapodni a szabaddemokratákkal – jelenti ki, már bent a szobájában. S miután nem szólok közbe, rövid szünet után folytatja:

– Erre mindenképpen szükség van, hogy kormányozni tudjunk. Az elnökséggel is közöltem, hogy csak úgy vállalom a miniszterelnökséget, ha sikerül megállapodnom. Egyértelművé kell tennünk, hogy Magyarországon stabil a politikai helyzet, rendezett körülmények között folyik a kormányalakítás.

– Akkor nem nagykoalíciót kellene kötni? – teszem fel a kérdést.

– Nem erre szól a felhatalmazásom – vágja rá nyomban. – A választmány és az országos gyűlés is úgy döntött, hogy a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal folytassunk koalíciós tárgyalásokat. S mellesleg én sem akarok a szabaddemokratákkal kormányozni. Nem biztos, hogy garantálni tudnám a kormányüléseken a minisztereim testi épségét – teszi hozzá mosolyogva.

– És arra is gondolni kell – fordítja komolyra a szót –, ha ezek valamelyik minisztériumba befészkelik magukat, a Jóisten se tudja őket kiverni onnan.

– De a legfontosabb az – folytatja –, hogy négy év múlva, ha mi netán elveszítjük a választást, ne az MSZP legyen az egyetlen alternatíva.

– Hát nem tudom – jegyzem meg erre –, de az biztos, hogy a szabaddemokraták kíméletlenek lesznek ellenzékben. Különösen most, a választási vereség okozta frusztrált állapotukban.

– Talán ezen a frusztráción is old valamit, ha megállapodunk velük – jegyzi meg Antall. – Legalábbis átmenetileg – teszi hozzá.

– Az a baj – mondom –, hogy a sajtó túlnyomó része mögöttük áll, s ugyanúgy vereségként éli meg a választásokat, mint a szabaddemokraták.

– Miért van az – kérdezi Antall, s némi ingerültséget érzek a hangjában –, hogy ebben a pártban mindenki a sajtóval foglalkozik? Fontos a sajtó, de azért nem kell túlbecsülni a jelentőségét. Az újságírók többsége Amerikában is baloldali, vagy ha tetszik liberális, időnként mégis előfordul, hogy a republikánusok nyerik a választásokat.

Ez igaz, de Amerikában már régen volt rendszerváltozás… Ezt, már csak magamban gondolom, mert nem akarom tovább idegesíteni. Tudom, hogy ő is végiggondolt minden variációt, a pró és kontra érveket, köztük azokat is, amelyekre én hivatkoztam. S, ha mindent egybevetek, én is neki adok igazat…

– De az alkotmánybírósági döntés után, hogyan tudod megoldani a kétharmados problémát? – teszem fel a kérdést.

– Na, látod, erről szól a megállapodás – válaszolja, s elégedetten néz rám.

– Feladnák a kétharmados pozícióikat? – kérdezem csodálkozva.

– Ha nem is teljesen, de olyan mértékben igen, hogy lehessen kormányozni – feleli.

– S mit kapnak cserébe? – faggatom tovább.

– Azt, hogy Göncz Árpád lesz a köztársasági elnök.

– Göncz Árpád? – kérdezek vissza. – Nem Szabad Gyuri bácsit illetné ez a pozíció? S ellenzéki lesz a legfőbb közjogi méltóság?

Antall kifejti, hogy Göncz jelenleg ugyan az SZDSZ Országos Tanácsának a tagja, de valójában régi kisgazda, Kovács Béla titkára volt. ’56-ban pedig lecsukták, ráadásul neki régi jó embere.

A kisgazdák nem igazán érdekelnek, de az ’56-os múlt fontos szempont. Walesa csak házi őrizetben volt, Havel néhány hónapot töltött börtönben, de Göncz Árpád éveket… Antall közben elmondja, hogy eredetileg az SZDSZ-nek nem is tetszett az ötlet, de ő világossá tette, hogy az ajánlat Göncz személyére vonatkozik, és nem a pozíció átadásáról szól. Tölgyessy először azt mondta, ez nem igazi ajánlat, mert Göncz Árpád sokkal inkább hozzánk tartozik, mint hozzájuk. Aztán jobb híján mégis elfogadták.

– De mit szól ehhez Szabad Gyuri bácsi? – faggatom tovább.

– Ő lesz az Országgyűlés elnöke – felelte Antall. – Egyébként, amikor felvetettem neki, hogy ha úgy alakul a helyzet, vállalná-e a köztársasági elnöki tisztséget, kategorikusan elutasított. Azt mondta, a szabad Magyarország első elnöke szerinte ne legyen zsidó. Megjegyzem – tette hozzá Antall –, a házelnöki tisztséget is csak azzal a feltétellel vállalta, ha előtte egy távollétében megtartott szavazáson – ezt külön hangsúlyozta – a frakció túlnyomó többsége egyetért a jelölésével.

Hallgattam Antallt, s közben próbáltam magam szoktatni a gondolathoz, de nem tudtam megérteni, miként tudja elfogadni, hogy az ő eszmei társa helyett, akivel vállvetve küzdötték végig az elmúlt tíz hónapot, egy ellenzéki politikus legyen a köztársaság első embere. Antallnak végül valami olyasmit mondtam, hogy a mi közjogi rendszerünkben a házelnök szerepe fontosabb, mint a köztársasági elnöké. S hogy sokat jelent, ha Szabad Gyuri bácsi ott lesz közöttünk a parlamenti harcokban. Már csak egy kérdésem maradt:

– S mi van, ha mégsem tudsz megegyezni a kisgazdákkal a koalíciós feltételekben?

– Ugyan – legyint –, megegyeztem én már nehezebb helyzetekben is…

Amikor Rózsa Mariann jelenti, hogy Tölgyessy megérkezett, Antall éppen valami anekdotát mesél a régi kisgazdákról. Majd folytatom, ígéri, és a vendége elé siet. – Rég nem láttalak – mondom Tölgyessynek, miközben kezet fogunk. – Valóban – válaszolja kimérten, aztán mintha ott sem lennék, Antallhoz fordul. Átnyújt neki egy gépelt anyagot, mondván, ez lenne az, amit megbeszéltünk. Rendben, válaszolja Antall, s leteszi az asztalra. Elolvasom a címét: Feljegyzés Antall Józsefnek, néhány fontos közjogi kérdés lehetséges megoldásáról.

* * *

Szó nélkül ülöm végig a tárgyalást. Belecsöppentem valamibe, amiről fogalmam sincs. Tölgyessy azt mondja, felmerült néhány részletkérdés, amit el kellene dönteni. Mi kerüljön be az alkotmányba a Nemzeti Bankról, s mi a Számvevőszékről. Aztán a közjogi méltóságok, a kormánytagok és a frakcióvezetők mellett ki legyen még a Honvédelmi Tanács tagja: a Honvédség főparancsnoka vagy a vezérkari főnök. A Honvédségnek csak parancsnoka van, jegyzi meg Antall. De a lényeg, hogy rendkívüli állapot esetén jó, ha a politikusok mellett a katonák is ott vannak az irányításban. Tehát legyen benne a parancsnok is és a vezérkari főnök is. Tölgyessy ezt azonnal elfogadja. Tudomásul veszi azt is, hogy Antall alkotmányos lehetőséget akar arra, hogy a kormányban tárca nélküli miniszterek is legyenek. Ez bővíti a mozgásterét a koalíciós tárgyalásokon.

– A hármas számú mellékletben felsoroltam azokat a törvényeket, amelyek megmaradnának a kétharmados körben – mondja Tölgyessy. – Ezekről kellene tárgyalnunk.

– Na, ez az, ami szakértői egyeztetést igényel – feleli Antall. – Ezt beszéljétek meg Balsaiékkal. S lehet, hogy Kónya Imre is beszáll a tárgyalásokba – teszi hozzá felém mutatva.

– Rendben – mondja Tölgyessy. – De egy dolgot mindenképpen nekünk kellene tisztáznunk. A szabaddemokraták ragaszkodnak ahhoz, hogy a televízió és a rádió elnökét és alelnökeit, továbbá az MTI vezetőjét a parlament kétharmados többséggel válassza meg.

– Erről szó sem lehet – vágja rá Antall azonnal. – Mondtam, hogy hajlandó vagyok egyeztetni a szóba jöhető jelöltekről, de ez egyértelműen miniszterelnöki kompetencia.

Aztán szakmai érveléssel próbálja meggyőzni Tölgyessyt.

– Alkotmányjogászként komolyan gondolod – kérdezi –, hogy egy tévé- vagy rádióvezetőt közjogi státusba helyezzünk? Hogy kétharmaddal válassza meg őket a parlament, miközben a köztársasági elnököt a harmadik fordulóban már ötven százalékkal is megválaszthatja? Ehhez nem adom a nevemet– jelenti ki határozottan. – Nem akarok egy banánköztársaság miniszterelnöke lenni.

– Márpedig nálunk ez kardinális kérdés – szögezi le Tölgyessy nem kevésbé határozottan.

– Biztos vagyok benne, hogy átgondoljátok – mondja Antall nyugodt hangon. – Mert legkésőbb vasárnap mindenképpen alá kellene írni a megállapodást.

– Ebben egyetértünk – válaszolja az SZDSZ frakcióvezetője.

Miután Tölgyessy elment, Antall felém fordul: – Na, mit szólsz? – majd választ se várva folytatja: – Nekem Balsai és Salamon segít ebben az ügyben. Örülnék, ha te is beszállnál. S ha gondolod, vond be a feleségedet – teszi hozzá. – Keressétek Balsait, s aztán közösen tárgyaljátok meg Tölgyessyvel a részleteket.

Mielőtt elmentem volna, még megjegyzem: – Remélem, ha megegyezünk, Gönczöt megválasztja a parlamenti többség, mert Gyuri bácsit egyezség nélkül is megválasztanák. Azért örülök, hogy ő lesz az egyik közjogi méltóság – tettem hozzá. – Ha jóban akarsz vele maradni – mondta Antall mosolyogva –, ilyet soha ne mondjál neki!